A frissen kikelt lepényhalivadékok leginkább egy ebihalhoz hasonlítanak, és mint ilyenek, a szemeik a gerincük két oldalán helyezkednek el. Ahogy növekednek, és a vízben lebegő lárvák elérik a körülbelül egy cm-es méretet, az egyik szemük lassan átvándorol a másik oldalra, és besorakozik a másik mellé. A hal ekkor életmódot vált, és az oldalára fekszik a tengerfenéken, miközben mindkét szeme felfelé néz.

Mivel mind a lebegő ebihal formának, mint, a fenéken való életmódnak megvannak a maga evolúciós előnyei, mindkét halforma fennmaradhatott. A köztes állapotot azonban sokáig hiányzó láncszemnek tekintették Darwin evolúciós elméletében, mert ilyen halaknak a nyomát sem találták.

Ezt a foghíjat sikerült most betömni a nemrégiben talált két különleges lelettel, melyekre felfedezőjük, Matt Friedman, a Chicagói Egyetem kutatója úgy tekint, mint a két hiányzó evolúciós láncszemre. A megkövült halak szeme ugyanis éppen félúton van. Az egyik szem normál pozícióban a gerincoszlop oldalán található, a másik azonban közelebb van a test középvonalához. A két nemzetség egyike az Amphistium, melynek példányait számos európai lelőhelyen már korábban megtalálták, de a különös aszimmetria nem szúrt szemet a kutatóknak, talán azért nem, mert az állatok testének legtöbbször csak az egyik oldala látszik a megkövült lenyomatokban.

A másik lelet azonban egy teljesen új nemzetség, a Heteronectes képviselője, amely egy 10-20 cm hosszú halacska volt - minden kétséget kizáróan kifejlett példány -, erősen befelé húzó szemmel.

A bandzsa halak tehát a lepényhalak ősei, melyek alkalmazkodtak a tengerfenéken való életmódhoz azzal, hogy képesek voltak szemmel tartani a felettük lévő vizet, így észrevehették a rájuk leselkedő ragadozókat.