Augusztus 21-én, 24-én és 29-én egyaránt bombariadót szenvedett el a MÁV. Az első két esetben az ismeretlen telefonáló a Keleti pályaudvart vette célba, a harmadik a szolnoki vasúti állomást bénította meg időlegesen. A tettesek máig ismeretlenek. A rendőrség mindhárom ügyben nyomoz, de az idő múlásával mind kevesebb a reménye a sikerre.

Egy-egy bombariadó alkalmával a pályaudvar-átkutatás, a tűzszerészek kivonulása, a bombával fenyegetett épület (terület) kiürítése és biztosítása több százezer forintba kerül. Akkor is át kell kutatni a fenyegető által megjelölt területet, épületet, ha a hívás hangvételéből már szinte tényként megállapítható, hogy vakriasztásról van szó. Az egyik legutóbbi bombafenyegető a következőket mondta: "Bomba a (...) bevásárlóközpontban, ja, nem, inkább a Keletiben". Kétség sem férhetett hozzá, hogy a telefonáló csak szórakozott a hatóságokkal. De ki vállalná a felelősséget azért, ha mégis történik valami? A MÁV - a vasúttársaságtól kapott tájékoztatás szerint - még nem összegezte az utóbbi három bombariadó miatt elszenvedett veszteségét, de a számla tízmilliós nagyságú. A három bombariadó 186 vonatot érintett, több mint egy tucat el sem indult, a többi kisebb-nagyobb (együtt 117 órás) késéssel ért célba. A társaságnak vissza kell fizetnie a vonatok törlése miatt fel nem használt menetjegyeket, az InterCity-pótjegyek árát, ha nagy volt a késés. S akkor még nem beszéltünk az utasok pénzben nem mérhető káráról.

Két és fél éve két tizenéves felhívta a rendőrség 112-es segélyhívóját: "a Keleti pályaudvaron bomba fog robbanni"...

Bombabiztosan...

folytatás a 4. oldalon

Bombabiztosan védett fenyegetők

Folytatás az 1. oldalról

Egy héttel később elfogták őket. A 15 és 16 éves gyerekek saját mobiljukról telefonáltak, így buktak le. Akkor a MÁV és a BRFK is kiszámlázta a szülőknek a bombakeresés, az utasoknak fizetett kártalanítás, valamint a vasutasok túlóradíját; mintegy másfél millió forintot.

Abban az ügyben - ezt a rendőrség illetékesei is elismerték - szerencséjük volt. A telefontársaság a szokásosnál gyorsabban adta meg a kért adatokat a rendőrségnek.

Más a helyzet, ha a hívás nem a hívószám azonosítására alkalmas telefonközpontba fut be, ha a fenyegető nem saját nevére vásárolt mobilról beszél, vagy ha egy utcai fülkéből hív.

A törvény legalább nyolc, de legfeljebb harminc napot ad a telefontársaságoknak rendőrségi megkeresés esetén arra, hogy megadják: a fenyegető hívást ki (milyen számról és honnan) kezdeményezte. A társaságok általában nem várják meg a válasszal az utolsó pillanatot, egy-két héten belül válaszolnak, de már így is későn.

Nemegyszer előfordult, hogy a társaság által közölt adatok szerint olyan nyilvános fülkéből kezdeményezték a hívást, amelynek közelében térfigyelő kamera is működik. Arra is volt példa, hogy az illető egy "jól bekamerázott területről" mobilról fenyegetődzött, de mire ez kiderült, a területet figyelő kamerák felvételeit már törölték.

A hatályos törvény értelmében a rendőrség legfeljebb öt munkanapig tárolhatja a térfigyelő kamerák felvételeit, ha azok nem rögzítettek valamilyen bűncselekményt vagy szabálysértést. Így mire a telefontársaság információja megérkezik, már rég letörölték a felvételt, amelyen esetleg látható volt a fenyegetőző.

A nyomozók szerint már az is nagy segítség lenne, ha a törvény bombariadók esetén azonnali adatszolgáltatásra kötelezné a szolgáltatókat, de legalábbis öt napnál nem hoszszabb válaszadási időt írna elő számukra.

Megkerestük az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, ahol érdeklődésünkre azt mondták: nem tartják olyan súlyúnak a kérdést, hogy emiatt törvénymódosítást kezdeményezzenek.