Vagyonadóból támogatják az álláskeresést a franciák

A tőkejövedelmek újabb egyszázalékos megadóztatásával fogják finanszírozni a segélyből élők munkavállalását elősegítő támogatást Franciaországban. Nicolas Sarkozy döntése nagy meglepetést váltott ki, mert a szakemberek arra számítottak, hogy az egy év múlva bevezetendő rendszert egy másik, kevesebb embert érintő kiegészítő forrásból kívánja fedezni a kormány. Az államfő kiváló taktikai húzása egyrészt biztosítja az évi 1,5 milliárd euróra becsült pótlólagos pénzügyi forrást, másrészt kihúzza a talajt a baloldali kritikusok alól, akik most nem vádolhatják a gazdagok favorizálásával.

Sarkozy korábban megígérte ugyan, hogy nem vet ki új adókat, de most úgy ítélte meg, hogy a döntés politikai gyümölcsei sokkal fontosabbak, mint a saját táborából és a vállalkozói szervezetektől érkező bírálatok.

Az aktív szolidaritási jövedelem (RSA) elnevezésű program legfontosabb célja, hogy a segélyeken élő franciákat munkavállalásra ösztönözze: az új rendszerben mindenképpen jobban megéri majd dolgozni, mint segélyeken élni. Eddig ez nem feltétlenül volt így: a segélyek sok esetben többet hoztak, mint egy rosszul fizetett állás. Az RSA úgy kombinálja a munkajövedelmet és a segélyeket, hogy a munkavállaló bevétele haladja meg a szegénységi küszöböt, azaz az átlagjövedelem felének 60 százalékát (ez most 817 euró).

A rendszert már több mint 30 megyében kipróbálták, és a visszajelzések szerint hatékonyan működik. Külön érdekesség, hogy az új modellt egy baloldali politikus találta ki és felügyeli a kormányban. A 45 éves Martin Hirsch korábban az egészségügy területén töltött be vezető pozíciókat, majd a legnagyobb katolikus segélyszervezet elnöke lett. Tavaly Sarkozy felkérésére elvállalta a szegényekkel való szolidaritás főbiztosának (valójában miniszter) tisztségét, azóta az RSA bevezetésén fáradozik.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.