A részmunkaidő nálunk a legtöbb kisgyerekes mamának elérhetetlen vágy. Az ehhez fűzött remények: napi néhány órányi kiszakadás a "babaházból", hozzájárulás a családi kasszához, a munkahelyi kapcsolatok megőrzése, a szakmai karrier esélyének megtartása. De igazán jó megoldásnak tartják ezt a lehetőséget a szakemberek és a közgazdászok is, mondván, ha a hazai ötszázalékos részmunkaidős foglalkoztatási szintet sikerülne az EU-ban jellemző egyharmados arányra feltornászni, jóval többeknek jutna munka, mint ma. A magyar nőknek nem a fele - ez is jóval az európai átlag alatt van -, hanem legalább hattizede dolgozna.

A bajor Elke Zahnernek - aki szakmáját tekintve biológus - a részmunkaidő már nem megfontolás tárgya, hanem mindennapi rutin: hétfőn és kedden négykor kel, száz kilométert autózik, hatra ott van a munkahelyén - a tartományi környezetvédelmi hivatalban -, délig dolgozik, így a bejárós munkanapjain is el tudja hozni délben kétés ötéves lányát az óvodából. Szerdánként otthonról végzi a munkáját, az e-mailjeit pedig mindennap ellenőrzi. Közben tovább is képzi magát, szakújságírónak tanul. Férje egy IT-cégnél menedzser, későn jár haza, feszülten és fáradtan, az ő segítségére nem számíthat.

A házaspárok mintegy negyven százaléka él Németországban ilyen modern felállásban: a férj teljes munkaidőben dolgozik, szakmai sikereket ér el, keresete adja az egzisztenciális biztonságot, amihez a feleség egy kicsit "hozzákeres", és megteremti a hátországot. A gyerekgondozási és oktatási intézményhálózat is ehhez a modellhez igazodik: kevés az óvodai férőhely, a bölcsődeiről nem is beszélve, az iskolákban a tanítás délután egyig tart, a napközi fogalma és gyakorlata ismeretlen.

Alig tizenöt év alatt a részmunkaidő Németországban is hihetetlen karriert futott be: ma 11 millióan dolgoznak ebben a formában - kétszer annyian, mint a kilencvenes évek elején - túlnyomórészt nők. A német lapnak nyilatkozó szakértők ugyanakkor korántsem értékelik úgy, hogy sikerült volna megtalálni a választ a fejlett világ egyik égető kérdésére: a munka és magánélet harmonikus összeegyeztetésére. Inkább a kizsákmányolás egy korszerűbb vállfajaként jellemzik, hiszen az úgynevezett miniállásokat nagyon rosszul fizetik. Ez az oka - mondják - annak, hogy a nők átlagosan 22 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Ennél Európában csak Észtországban és Cipruson nagyobb a különbség.

A munkaadók lelkesedése érthető, hiszen a "korlátozottan foglalkoztatottak" után járulék-kedvezményt kapnak. Ezért a részmunkaidő többnyire egyirányú utca - fogalmazza meg az egyik szakszervezeti vezető. Annak, aki egyszer elfogadta a részmunkaidőt akkor sincs esélye teljes állásba visszakerülni, ha ezt a családi háttér már lehetővé tenné. A karrieresélyekről már nem is beszélve. A vezetők mindössze tizede nő, miközben a lányok Németországban is jellemzően iskolázottabbak, mint a fiúk, s körükben jóval alacsonyabb az analfabéták aránya is.

A háromgyerekes vegyészmérnök Martina Finker szerencsésnek mondhatja magát, hogy munkáltatójával a Shell-lel sikerült egy "80 százalékos" állást kialkudnia. Így továbbvihette azt a projektet, amellyel csoportját még harmadik gyereke születése előtt megbízták - akivel mindössze három és fél hónapot maradt otthon. Azonban a munkahelyi kapcsolatok ápolására - például, az információszerzés szempontjából nélkülözhetetlen folyosói kávézásra a kollégákkal - változatlanul nincs ideje.

- Senki nem látja, mikor jössz be dolgozni, de mindenki látja, mikor mész el - jellemezte az egyik riportalany azt a sajátos csapdát, amelyben a részmunkaidősök vergődnek sokszor. A munkahelyi pozíciók feláldozásának árára sokan akkor döbbennek rá, ha összeomlik a házasság. És a helyzet ez év elejétől még rosszabb, mint eddig volt: míg korábban egy elvált asszony akár élete végéig számíthatott tartásdíjra volt házastársától, a "tartásdíjtörvény" januári módosítása következtében ez már legföljebb a gyerek hároméves koráig jár. A közgazdászprofesszor Sonja Bischoff szerint sokan azzal sem számolnak, hogy ott ketyeg a nyugdíj "időzített bombája". A részmunkaidősök 30-40 százalékkal alacsonyabb ellátásra számíthatnak, mint azok a társaik, akik teljes munkaidőben dolgoztak, és feleannyira, mint férfi kollégáik.

A nők 70 százaléka érzi a hátrányos megkülönböztetést a munkahelyén vagy az álláskeresés során - amit korábban az élet természetes rendjeként vettek tudomásul, most viszont már egyre kevésbé akarnak beletörődni. Bár a cikk nem említi, de Németországban is nagyon kevés gyerek születik. Az ok feltehetően ugyanaz, mint a fejlett országok mindegyikében: ahol választásra kényszerítik a nőket a saját egzisztencia és a gyereknevelés között, sokszor az előbbi mellett döntenek.

A Stern cikkének végkövetkeztetése is az: ha a gyerekintézmények hálózata és szolgáltatásaik spektruma nem változik, a nőkkel szembeni munkahelyi diszkrimináció is megmarad. Igaz, a politika megtette az első lépéseket a feltételek javítására, és a közfelfogás megváltoztatására. Elkezdődött a bölcsődei férőhelyek számának növelése. Az ígéretek szerint 2013-ra minden harmadik háromévesnél fiatalabb gyerek számára lesz hely (Magyarországon ma ez az arány nyolc százalék). Az új szülőtámogatási szisztéma - ami két hónap pluszgyest ad, ha ezt a papa veszi igénybe - már mutatja hatását, egyre többen élnek a lehetőséggel. És ha a férfiak megtanulják, hogyan kell egy születésnapot tíz-egynéhány izgatott kis törpével baj nélkül lebonyolítani, vagy egy beteg gyerek mellett eltölteni néhány napot, akkor talán kevesebb lesz a vasárnapi apuka, és lassan megváltozik a családon belüli tehervállalás - hangzik a javaslat: miként lehet a segíteni a nőket abban, hogy ledolgozzák hátrányukat a munkerőpiacon.

A közelmúltban hat dél-dunántúli munkaadónál több száz dolgozó megkérdezésével készített kutatást a Kurt Lewin Alapítvány egy új módszer segítségével. A nők általában úgy érzik, majd minden területen hátrányt szenvednek, és a negyven év feletti, illetve a gyermeket nevelő munkavállalók is elégedetlenebbek körülményeikkel, mint kollégáik többsége - derült ki a szakemberek által feltett nyolcvan kérdésre érkezett válaszokból. Az alapítvány tapasztalatai szerint egyre több cégnél és közintézménynél látják be: saját érdekük, hogy élhető munkahelyet alakítsanak ki alkalmazottaik számára. Mind a verseny-, mind az állami szférában kipróbált új jelzőrendszert készek közre adni. (MTI)