Kukanap
Alapos kézmosás után, még próbál visszaaludni egy kicsit, de a kényelmetlen érzés már hozzáragadt, mint kukája falára a zsíros szutyok. Hiába szeretne egy gyors álommal új napot indítani, ez a nap már letörölhetetlenül kukanap marad. A kutya örült ugatásba kezd, veszettül kaparja a kaput, a másik oldalához egy kerékpárkormány ütődik, a szemetes edények vámszedője megérkezett. Az idős hölgy, aki már oly sok éve forgatja át fogyasztói léte hulladékait.
Csattan a kukafedő az edény falán, a szemeteszsák zizegve tűri a matató kezeket, miközben ő benn, paplanos ágyában kényelmetlenül forogva már azon gondolkodik - talán mégiscsak zuhanyozni kellene, különben miért érezné ilyen koszosnak magát. Pedig mentálisan már mindent megtett higénéje ügyében a hosszú évek alatt.
Először, amikor felfedezte, hogy személyes szemetét átvizsgálják a kapuja előtt, még borzasztó harag töltötte el szívét, legalább annyira csurig, mint kukáját, fogyasztói léte melléktermékei. Mintha, valaki élete legtitkosabb bugyrába kotorászna könyékig, pedig csak az idős nő matatott szemetesükben a házuk előtt. Akkor szólt neki, hogy ne turkálja össze a szemetes edényt, mert a pudingos tetőket szertefújja a szél. Az idős nő köszönt, és mondta, ne féljen, ő rendesen turkál, a végén mindent, ugyanúgy visszarak.
Hiába szólt a kifogás figyelmeztetőn, hogy náluk kutya van, és a piszka is a szemétbe kerül, az idős nő erre is megválaszolt. "Jaj ne zavarja kedves, majd kikerülgetem, ha a kezem ügyébe akad." És jött minden szerdán menetrendszerint.
Még alig lesett ki a résnyire nyitott kapun, kerékpárt toló alakja már a sarkon közeledetett. Törvényszerűn, ahogy felkelt és lebukott a nap, ahogy a kábeltv-díjas a hónap első hétfőjén becsengetett, az idős hölgy már hozzájuk tartozott, mint a falon lévő házszám, vagy a fa a házuk előtt. És az életük innentől megváltozott, a család is beavatásra került. Külön nejlont kapott a kutya piszok, valamint külön tároló edénybe került. Ha kenyérmaradék akadt (és gyakran akadt), az papírdobozban szikkadt a garázsban száraz helyen. Az újságok madzag-gúzsban várták a hó első szerdáját, hogy begyújtás céljából egy kiskocsin útra keljenek (olyankor az idős néni lánya is arra került), ha kinőtt ruha, gyermekjáték, felesleges könyv (nem is volt mindig felesleges) adódott, az is külön zsákban várta a következő szerdai napot. Ahogy a betétdíjas üvegek is, vagy más könnyen pénzre váltható dolog (általában, ha tombolt a tél, és a fűtési szezon).
Bár a szelektív hulladékgyűjtés, és az újrahasznosítás, akkoriban nem volt még igazán divatos fogalom, és a fogyasztói társadalom kellemetlen mellékterméke csak a jövő rémképeként lebegett az arra fogékonyak szemei előtt, nála a kukás néni élő figyelmeztetésként mégis, minden szerdán megjelent.
Már köszöntek is.
Jó reggelt! - Jó reggelt! Aztán, Csókolom - Jó reggelt! Később már beszélgettek az időjárásról, és egyéb más közömbös dolgokról, szigorúan betartva a társasági csevely szabályait. Kimondatlanul jött létre köztük valami furcsa szövetség, valami sajátos társadalmi szimbiózis a hulladék táptalaján.
Már szűkebb környezete is tudatos fegyelmezettséggel szelektálta elő hulladékait, hogy az idős hölgy könnyebben hasznosíthassa újra azt. És amikor kirakta a család megunt, divatjamúlt, helyt foglaló használati cikkeit, egy hétre megint megnyugodott a lelkiismerete. Teljesítette, amit a civilizált lét megkívánt.
Aztán már második hete nem ugatott a kutya szerdán, nem kaparta a kaput, nem zörrent a kerékpár a túloldalon, nem csattant a kukafedél, nem zizzent a nejlonzacskó a turkáló kezek alatt. Hiába volt a hajnali leskelődés már nem látott mást az ablakból csak álmos járókelőket. Majd a városban a kukás néni lányát, aki a nyitásra várt a Polgármesteri Hivatal előtt. Magányosan állt, kézikocsi nélkül feketében. Mondjuk, nem is szerda volt. De másnap eljött az is, törvényszerűn, ahogy felkelt és lebukott a nap. A kukanap.
Nyűgös hajnali osonás pizsamában, maga után húzva a felgyülemlett szemetet, hogy kituszkolhassa végérvényesen. Még óvatosan kikémlelt a nyitott kapuajtó mögül, nehogy rajtakapja valaki a kényelmetlen szituáció kellős közepén. Mert olyan, de olyan kínos az egész.
