Erre vártunk hetven éve

A magyar hokisok ma este negyed kilenckor bemutatkoznak azon az eseményen, amelyen az eltelt majd' hetven évben legföljebb akkor vehettek részt, ha jegyet váltottak rá. A „kissrácok” a „nagyfiúk” között a zürichi, A jelű négyesben korcsolyáznak jégre.

Péntek, 13...

1-3-ról egyenlített a magyar csapat a 2002-ben világbajnok Szlovákia ellen, de a vége előtt 13 másodperccel Lubomir Bartecko beütötte a győztes góljukat.

Néhányan szégyent hoztak az összes magyarra Zürichben

"Elkeserítő volt látni, hogy néhány magyar szurkoló provokálta a szlovák drukkereket.

Felébredtünk: igaz!

A magyar jégkorong-válogatott – története első A csoportos világbajnoki mérkőzésén – úgy kapott ki 4:3-ra a az elmúlt évtizedben vb-aranyat, -ezüstöt és –bronzot is szerző szlovák együttestől, hogy 13 másodperccel a vége előtt még döntetlen volt az állás…

Könnyed kilences Kanadától

Kanada papírforma szerint 9:0-ra nyert Magyarország ellen. A jó hír, hogy a közönség példásan buzdította a csapatot. Kedden ki-ki meccset játszunk.

 

Jégkorong: most megúsztuk figyelmeztetéseel

Csak figyelmeztette a Nemzetközi Jégkorong Szövetség a magyar szövetséget és a válogatottat a szurkolók viselkedése miatt, de legközelebb súlyos büntetésre számíthatunk.

Nem kap büntetést sem a magyar szövetség, sem pedig a válogatott, amiért a szurkolók a szlovákok elleni, pénteki nyitómérkőzésen rendbontást okoztak. Ugyanakkor ha az eset megismétlődik, nem marad el a szankció - döntött vasárnap a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) és a svájci világbajnokság szervezőbizottsága közösen.

Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, az értekezleten többen furcsállották a magyar szurkolók és a csapat viselkedését.

"A pirotechnikai eszközök használata szigorúan tilos, és a szurkolói verekedések is mélyen elítélendőek. Kérték, hogy kommunikáljunk a szimpatizánsainkkal, ilyen botrány még egyszer ne történjen, mert annak súlyos következményei lehetnek. Itt vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket be kell tartani, ha ide akarunk tartozni!" - nyilatkozta Kovács Zoltán, aki elismerte: nagyon kellemetlen volt végigülnie a vezetői értekezletet.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.