Államtitkárságot ajánlott a Fidesz MPSZ Molnár Oszkárnak?

Azt még nem tudjuk, hogy parlamenti képviselő lesz-e az edelényi polgármester, a régió kedvenc Oszi bácsija, azt azonban nyilvánosságra hozta, hogy rebesgetik: a Fidesz Magyar Polgári Szövetség államtitkárságot ajánl fel neki.

Horváth Aladár visszavonul a politikától

Visszavonul a politikai közélettől és "új utakat keres" Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke, miután a Borsod megyei Edelény körzetében utolsó helyen végzett az országgyűlési választások első fordulójában.

Nem akarok más országban ébredni - NolBlog

Mostantól nem Magyarország, hanem Másország polgárai vagyunk. Még nem ismerjük új hazánkat, valódi tapasztalások híján elképzelni sem tudjuk, hogy milyen lehet. Pedig próbáltunk tájékozódni előre, nem rajtunk múlott, hogy szinte semmit sem árultak el róla. „Legyen elég annyi, hogy jó lesz”, mondták.

Múmiák éjszakája

Néztem a győztes párt vezetőit. Nem öröm látszik az arcokon, hanem a halotti maszknak tűnő viaszos arcok már a lehetőségeken gondolkodtak. Némelyiket első pillantásra nem is ismertem fel. Nem győzelmi örömünnepet láttunk, hanem a "magyar világ" újrafelosztásának víg kezdőnapját.

Zenész sorsok a Csereháton - Videó

Zenésznek lenni nem könnyű hivatás, azonban olyan emberek számára is elérhető, akik valamilyen fogyatékosságban szenvednek – írja a cicsero.net. A zene gyakran gyógyít is, aki pedig nagyon jól zenél, annak becsülete lesz.

 

Horváth Aladár: nagyon csúnya idők jönnek

Mindössze a szavazatok 1,5 százalékát szerezte meg Horváth Aladár, aki függetlenként indult Edelényben, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8. számú választókerületében. A Roma Polgárjogi Alapítvány elnökére 335-en szavaztak. Horváth Aladárt „borzasztóan megrázta az eredmény”.

A szalonnai és a szendrői cigányok és cigányvezetők kérték meg Horváth Aladárt, hogy induljon a választásokon. Az indok egyszerű volt: a térségben élők „nem akarnak a rasszistákra szavazni". Mint azt Horváth Aladár a sosinet.hu-nak adott interjújában elmondja: ez egy kísérletnek indult, hogy kiderüljön, körülbelül mekkora támogatottságra számíthatnak. „Kíváncsiak voltunk, hogy ha létrehozunk egy szegénypárti tömörülést, akkor annak milyen jövője lehetséges Magyarországon? Célunk az volt, hogy sem a baloldallal, sem a jobboldallal nem kívánunk paktumot kötni. Kíváncsiak voltunk az eredményre azért is, mert itt indult a rasszizmus emblematikus figurája Molnár Oszkár is, egy fideszes, egy jobbikos, egy mszp-s jelölt is. Az egy választóra jutó rasszista képviselők száma itt volt a legmagasabb" - mondja a roma Polgárjogi Alapítvány elnöke.

A politikusra mindössze 335-en szavaztak voksoltak, így a szavazatok 1,5 százalékát sikerült csak megszereznie. Horváth Aladárt „borzasztóan megrázta az eredmény". Állítása szerint a romák ötven százaléka szavazott a választókerületében, „volt olyan település is, ahol többségében cigányok élnek, és mégis több szavazatot kapott az a Molnár Oszkár, aki a romákkal szembeni kijelentései miatt a címlapokra került".

„Sokkal több szavazatot kaptak a nyílt rasszista gondolataikról híres politikusok, mint én. Ilyenkor nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy nincs szükség egy polgárjogi politikusra, aki egyenlőséget szeretne. Én ezt tudomásul vettem, és nem maradt más hátra, minthogy visszavonuljak a nagypolitikától és tartaléklángra helyezzem magam" - így Horváth Aladár.

A politikus hozzáteszi: a mostani választás megmutatta neki, hogy az őszre tervezett indulása is megbukott. Véleménye szerint "nagyon csúnya idők jönnek".

 

Horváth Aladár a hideg, de napfényes márciusi megemlékezésen
Antifasiszta demonstráció a Hősök terén - kegyeleti őrsereg
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.