Vasárnaptól vonalbezárás

Ma közlekednek utoljára a vonatok azon a 27 viszonylaton (24 szakaszon), amelyek esetében a közlekedési minisztérium nem rendelte meg a személyszállítást a MÁV-tól.

Zavartalan buszozás

Túlléptek a vasúti szárnyvonalak decemberi bezárásán a MÁV és a Volán-társaságok: a leállított vonatok helyett az utasokat autóbuszok szállítják.

Szárnyvonalak nélkül sem olcsóbb a MÁV

Szerény eredményt vár az idén a MÁV 27 és fél mellékvonala forgalmának leállításától: cégei többsége bukik az intézkedésen.

Minisztériumi szabad jelzés öt szárnyon

Újraindulhat a személyszállítás öt vasúti mellékvonalon.

Mikrobusz is elég lenne az újraindított vonatok utasainak

Lassan szoknak vissza az utasok a MÁV július elején megnyitott mellékvonalain közlekedő vonatokra. A peronokon nemhogy tömeg nincs, a vonatok utasai a kisebb buszokat is alig töltenék meg.

 

Hat szárnyvonalon lehet újra vonatozni

Hat, korábban bezárt szárnyvonalon indulhat újra a vasúti közlekedés december 12-től - jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

Elmondta, hogy a nyáron elkezdett szárnyvonal újranyitások folytatódnak, ezért a Fehérgyarmat-Zajta, Alsókocsord-Csenger, Abaújszántó-Hidasnémeti, Komló-Godisa, Börgönd-Sárbogárd és az Almásfüzítő-Esztergom vonalakon indulhat újra a vasúti forgalom

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.