Nyílt kártyákkal játszik a Tokaj Kereskedőház

Az eddigiekhez képest érdemi változás történt a Tokaj Kereskedőház Zrt.

Furmint-ünnep: Mád is belecsap a fesztivál-lecsóba

Az aszú árnyékában rendezik Mádon a hétvégi Furmint-ünnepet.

Szigorúbb lesz Tokajon az eredetvédelem

A tokaji borok eredetvédelmét a borvidéki rendtartási előírások módosításával kívánja megerősíteni a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa, új értékeket határoznak meg az aszúbor minimális összes alkohol- és maradék cukortartalmára.

Kiemelkedő évjárat lesz az idei tokaji aszú

Kiemelkedő évjárat lesz a 2013-as a Tokaji Borvidéken.

Tetten érték az aszútolvajokat

Mintegy kétszáz üveg tokaji aszúeszenciát akart eltulajdonítani két tolvaj Mádon, de a rendőrök tetten érték őket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

 

Használhatják a szlovákok a Tokaj márkanevet

Elutasította csütörtökön a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság a magyar fellebbezést a "Tokaj" márkanév ügyében, kimondva azt: nem minősül megtámadhatónak a "Vinohradnícka oblast' Tokaj" szlovák név nyilvántartásba való bejegyzése.

Elutasította csütörtökön a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság a magyar fellebbezést a "Tokaj" márkanév ügyében, kimondva azt: nem minősül megtámadhatónak a "Vinohradnícka oblast' Tokaj" szlovák név nyilvántartásba való bejegyzése.

A testület az indoklásban kiemelte, hogy a tokaji borvidék Magyarország és Szlovákia területére is kiterjed. Az Európai Bizottság Szlovákia kérelmére vette fel a "Vinohradnícka oblasť Tokaj" oltalom alatt álló eredetmegjelölést a meghatározott termőhelyről származó minőségi borok jegyzékébe. A jegyzéket az eredetmegjelölésekre vonatkozó nemzeti jogszabályok alapján állították össze, azt az unió hivatalos lapja 2006 februárjában és 2007 májusában tette közzé.

Jégborok és aszúeszenciák - már nem csak itthonról
Jégborok és aszúeszenciák Fotó: Bódisz Attila

Ezt követően 2009. július 31-én, azaz egy nappal az új borpiaci rendszer hatálybalépése és a borok eredetmegjelöléseinek és földrajzi jelzéseinek elektronikus nyilvántartása, az E-Bacchus-nyilvántartás bevezetése előtt, új jegyzéket tettek közzé. Ebben a korábbi jegyzékekben közzétett eredetmegjelölést, Szlovákia kérelmére "Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblast'-ra" módosították.

Az E-Bacchus-nyilvántartásba az új nevet olyan elnevezésként vezették át, amely a szlovákiai tokaji borvidékről származó bort jelöl.

Ezt követően, 2009. november 30-án Szlovákia levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben azt kérte, hogy a "Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblasť" megjelölést a "Vinohradnícka oblasť Tokaj" névvel váltsák fel. Szlovákia jelezte, hogy az előbbi bornév tévesen került a minőségi borok jegyzékébe, nemzeti jogszabályában a "Vinohradnícka oblasť Tokaj" megnevezés szerepelt.

A brüsszeli bizottság, miután meggyőződött arról, hogy az E-Bacchus nyilvántartás bevezetése napján a szlovák jogszabály tartalmazta a "Vinohradnícka oblasť Tokaj" megnevezést, helyt adott Szlovákia kérelmének, és módosította a nyilvántartást. Magyarország azonban vitatta a módosítást a borokra vonatkozó 2009. június 30-án elfogadott és 2009. szeptember 1-jétől hatályos új szlovák törvényben szereplő "Tokajská vinohradnícka oblast'" kifejezésre hivatkozva. Így az Európai Bíróság egyik testületéhez, a Törvényszékhez benyújtott keresetével a "Vinohradnícka oblasť Tokaj" megjelölés törlését kérte.

2012. november 8-i ítéletében a Törvényszék azonban kimondta: mivel a megnevezés egy uniós rendelet alapján oltalmat élvezett már azt megelőzően, hogy azt az E-Bacchus nyilvántartásba bejegyezték volna, ez a bejegyzés nem járt joghatásokkal. Kimondták, a Magyarország által előterjesztett kereset elfogadhatatlan, mert a Törvényszéknek kizárólag az uniós szervek azon "aktusai jogszerűségének ellenőrzésére van hatásköre, amelyek célja joghatások kiváltása".

Magyarország fellebbezést nyújtott be az ítélettel szemben az Európai Bíróság fő ítélkező testületéhez. A bíróság csütörtökön ismertetett ítélete szerint a Törvényszék helyesen járt el, és nem követett el jogi tévedést annak megállapításával, hogy e bornevek az átmeneti rendszer alapján 2009. augusztus 1. óta automatikusan oltalmat élveznek.

Végül Magyarország azon érvét illetően, miszerint az új szabályozás lehetővé teszi számára, hogy keresetet nyújtson be a Európai Bizottság által az E-Bacchus nyilvántartásba tett bejegyzésekkel szemben, a bíróság úgy foglalt állást: az átmeneti rendszer és az új oltalmi rendszer nem hasonlítható össze, ezért azok eltérően kezelhetők. 

Így az Európai Bíróság Magyarország fellebbezését teljes egészében elutasította.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.