A The New York Times publicistája érzékeny területre téved, amikor a gyerekmunka betiltásának következményeit taglalja. Nicholas D. Kristof kambodzsai útjának tapasztalatai alapján arra figyelmeztet: a gyerekmunka betiltása, a nyugati munkavédelmi előírások kikényszerítése, az éhbérek javítása kártékony hatású is lehet a harmadik világban.

Kristof érvelése szerint a legszegényebb országokban sokan örülnének, ha modern rabszolgaként, a nyugati munkavédelmi szabályokat és munkásjogokat nem ismerő úgynevezett „sweatshopokban" dolgozhatnának. A munkanélküliségnél és a harmadik világban ezzel együtt járó nyomornál és éhezésnél még az embertelen munkakörülmények és az éhbér is jobb. A legszegényebb családok azt sem bánnák, ha a legalább a gyerek kapna állást, hogy legyen pénz az alapvető egészségügyi ellátására.

Kristof itt nem áll meg, hiszen egyenesen azt állítja, hogy a gazdag nyugati államok polgárai csak a legszegényebbek nyomorát fokozzák, ha erkölcsi alapon ellenzik a sweatshopokban előállított termékek vásárlását. „A sweatshopok csak tünetei, és nem okai a szegénységnek." Ha a szegény országok gyárai bevezetik a nyugati munkavédelmi előírásokat és emberhez méltó bért adnak a munkáért, a termelés a piac logikáját követve továbbáll. Ha a sweatshopok bezárnak, akkor az eddig éhbérért dolgozó alkalmazottakból éhező munkanélküli lesz. A harmadik világban a legtöbb gyerek számára a sweatshop alternatívája a szeméttelep és a guberálás.

Forrás: globusz.net

Az északkelet-indiai Mahananda folyó partján kislány segít kõtörõ anyjának