Terjed az előítéletesség Franciaországban

A megkérdezetted negyede szerint az arabok hajlamosabbak a bűnözésre, egyharaduk pedig úgy gondolja, hogy a zsidók nagyobb befolyással rendelkeznek a médiában és a pénzügyi világban más csoportoknál.

Az oroszok a jólétért feláldoznának több szabadságjogot is

Az orosz polgároknak a szabadság különféle formáihoz való viszonyát próbálja tisztázni a Levada közvélemény-kutató cég múlt héten kiadott tanulmánya.

Jobban tanulnak a leszbikusok által nevelt gyerekek

Több pszichológiai, viselkedési jellemzőben és az iskolai előmenetelben is jobban teljesítettek hagyományos családban nevelkedő társaiknál a leszbikus szülők kamasz gyerekei - állapította meg az első olyan felmérés, amelyben születésüktől követtek nyomon leszbikus családokba született gyerekeket.

Komoly lelki terhet okoz a válság a munkavállalóknak

Egy nemrég közzétett brit felmérés eredményei szerint lelkileg is erősen megterheli a brit munkavállalókat a nemzetközi gazdasági válság, és a céges válságkezelés miatt jelentkező többletmunka.

Több tv, mint háztartás

Ha a számláról van szó, a magyarok elsőként az internet és az életbiztosítás befizetését hajlandók elhalasztani, a televíziózásról nehezebben mondanak le.

 

Gyakrabban káromkodnak a televízióban

Egy nemrég közzétett brit kutatás eredményei szerint a nézők úgy látják, az elmúlt tíz évben gyakoribbá vált a szitokszavak használata a televíziós műsorokban, amely meglátásuk szerint nem csak egyszerűen káros, de közvetlenül hozzájárult ahhoz is, hogy a mai fiatalok egyre többet káromkodnak.

A brit Daily Mail megbízásából, az Ipsos MORI által készített felmérés eredményei ellentmondani látszanak a helyi médiafelügyeleti szerv, az Ofcom által nemrég bemutatott, a káromkodás médiajelenlétével foglalkozó kutatásnak. Az utóbbi felmérés szerint ugyanis a nem túl erős szitokszavak használata a médiában széles körben elfogadott, a Daily Mail adatai szerint ugyanakkor a televíziós káromkodást a társadalom jelentős része, különösen a nők és az idősebbek erősen elítélik.

A több mint 800 válaszadó részvételével készült Daily Mail - Ipsos kutatás szerint a megkérdezettek háromnegyede elítéli, és károsnak tartja a "csúnya" szavak használatát a médiában, amely 68 százalékuk szerint közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok egyre nagyobb arányban káromkodnak. A tévében látható, hallható szitkozódás káros hatásaival az idősebbek 81, a nők 85 százaléka értett egyet, míg a média fiatalokra gyakorolt negatív hatását az előbbiek 70, utóbbiak 78 százaléka látja igazoltnak.

Mindezek mellett tízből nyolc tévénéző érzi úgy, az elmúlt tíz évben egyre gyakoribbá vált a szitkozódás és a káromkodás a televíziós műsorokban. Az 55 évnél idősebbek 86, a nők 82 százaléka értett egyet az állítással. Ráadásul a válaszadók negyede, a nők harmada, az idősebbek 45 százaléka érzett már bizonyos, a médiában elhangzott szitokszavakat saját magára nézve is sértőnek - írja az ELTE TÁTK hírlevele.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.