Boldogságos tegező viszonyban
- Kigúnyolod magad, ha kell?
- Elég gyakran. Főleg, ha ingerült vagyok. Apró dolgok miatt gyakran leszek ingerült, főleg magammal kapcsolatban. Nagyobb bajoknál teljesen nyugodt vagyok, és ezt jól is kezelem.
- Milyen a túlméretezett önbizalom hiánya?
- Mikor a kezdetek kezdetén az Élet és Irodalomban sorozatban jelentek meg a munkáim, nem szerettek a saját rajzaim. Ez nem önbizalomhiány volt, hanem mindig sokkal jobbat akartam rajzolni. Igazából 35-40 éves koromban kezdtem el örülni a képeimnek. Azt mondhatjuk, hogy apró rétegekből állt össze az önbizalmam. Most már viszonylag jól érzem magam.
- Milyen, ha visszanézed a régi rajzaidat? Elégedetlen vagy még mindig?
- Nem, most már helyre tudom rakni. Visszamenőleg érdekes megfigyelni, ha az ember egy-egy fontos rajzot csinált, az akkor lényegesen jobb volt, mint a többi. Kellett hozzá pár év, hogy utolérjem - formavilágában vagy gondolatiságában. Ilyenek lettek például az 1986-ban, Woody Allen groteszk-szarkasztikus novelláihoz készített grafikáim, amelyekkel Szép Magyar Könyv Illusztrátor díját nyertem.
- Most hol tartasz? Felzárkózol vagy nemrég „épült" mérföldkő?
- A január 17-ig látható, Kempinski Galériabeli kiállításomhoz nagyobb méretű képeket is készítettem akrillal és olajjal. Eddig grafikusként a fehér lappal - 50X70-es méretig - boldogságos tegező viszonyban voltam és vagyok. Ha 90X150-es méretben kezd az ember dolgozni, más technikával, akkor először magázódik, aztán apránként találja meg ugyanazt a biztonságot, ami - mint grafikus - már a kezében van. Az öröm, hogy 3 hónapos nagyon sűrű rajzolással és festéssel, jól előre szaladtam. Úgy érzem, olyan anyagot készítettem, hogy már a nagyobb méretű vásznaim is egyenrangúak a korábbi munkáimmal.
- Mennyire ügyes az ügyetlenebb kezed, jelen esetben a jobb?
- Sokkal ügyesebb, mint kéne. Eredetileg balkezes vagyok, de gyerekkoromban azt mondták, vegyem például a kanalat a jobb kezembe. Nem hiszem, hogy ez egy trauma lett volna. Az is igaz, hogy az iskolában a tanár rávert a kezemre, ha ballal akartam írni. Két-három évvel később már nem tiltották azt sem, lehet, a jogszabály megváltozott. Ha szerelek valamit, és a bal kezemhez nem esik közel a csavar, akkor a jobbat tökéletesen tudom használni. Annak viszont gimnáziumi kézsérülés az oka, hogy jobb kézzel teniszezek.
- Nagypapád öccsének dedikálta egyik versét József Attila....
- Tettamanti Bélának hívták, tanár volt, és valóban levelet, verseket írt hozzá József Attila. Mikor az Élet- és Irodalomba bevittem az első rajzaimat, akkor a költő Nagy László, az akkori képszerkesztő, felkapta a fejét a nevemre. József Attilát jól ismerte és szerette. Először mentem egy számomra fontos emberhez, mégis életem egyik legkínosabb öt percét éltem át. Megmutattam ugyanis a rajzaimat, de Nagy Lászlót jobban érdekelte nagyapám testvére. Róla kérdezett inkább, és annyira szórakozott volt, hogy az egész mappát fejjel lefelé lapozta végig. Azon töprengtem, szóljak-e neki. Aztán napokig dühöngtem, mert azt mondta, menjek vissza két hét múlva, és vigyek más rajzokat is. Ugyanazokat visszavittem, és abból szedett ki párat, de akkor már jól nézte.
- ...azt akartam kérdezni, folytatódott-e ez a hagyomány, dedikált neked írást író-költő, hiszen elég sokkal dolgoztál együtt?!
- Az utóbbi időkben tényleg sok íróval kerültem közelebbi, mondhatom úgy is, baráti kapcsolatba. A legutóbbi friss, azaz kétéves kapcsolat: Parti Nagy Lajos. Kiderült, hogy mindketten régóta figyeltük és kedveltük egymás dolgait. A mostani kiállításomat ő nyitotta meg, és nem csupán udvariaskodó három mondatot olvasott fel.
- 2046. december 10-én leszel százéves, ezt írod az életrajzodban. Hogy tervezed az elkövetkezendő harminchat évet?
- Ezt hirtelen felindulásból írtam. Egy külföldi kiállításhoz nem mellékeltem precíz életrajzot, és hiányolták. Elkezdtem telefonban diktálni, de olyan utálatos, hogy mindig úgy kezdődik: ekkor és ekkor születtem - ezt inkább ki is hagytam. A hölgy a vonal túlsó végén azonban hiányolta. Erre vágtam rá: 2046. december 10-én leszek százéves. Ez annyira tetszett másoknak is, hogy vagy 10 évig megtartottam. Hogy tervezem az elkövetkezendő 36 évet? Van egy édesapámtól meg nagyapámtól örökölt jó tulajdonságom: alkatilag nem kell különösképpen törődnünk a korunkkal. Szerencsések voltak, mert nagyon sokáig éltek jó fizikai és szellemi állapotban. Tényleg nem foglalkozom azzal, mennyi van előre. Most igen jól érzem magam, mert csinálom az előbb említett nagyméretű festményeket is. Még sok ilyenre vágyom. Ha valamit nagyon szeretnék, a körülöttem lévőknek ne okozzak majd problémát az öregségemmel.
