A hazai gasztronómiai írásbeliségnek van egy újra és újra felfedezett alakja, akinek tolla úgy örökítette meg a régvolt húsvétok asztalait, az ünnepi falatok ízeit, a lázas előkészületeket, hogy máig aligha találunk „sonkaszagúbb„ írásgyűjteményt, így a második évezred kilencedik nagy tojásfestésekor sem, mint éppen az  Inyesmester, az újságíró Magyar Elek sorait.

A hagyományszaggató kor, melyben élünk ma már mit sem tud a magyar konyha régi türelmes húsvéti szertartásairól, a primőrfőzeléknek áldozott zöldcsütörtökről, mikor az első zsenge paraj a tányérba került, s hozzá a tejbe áztatott rántott zsemle, a drága pofézni…

Nagypénteken tálalták a borlevest, hozzá a töltött tojást és halat, míg végre aztán nagyszombaton a főtt sonkáé a főszerep, mindez a vele egylében főtt tojások kellemetes kánonjával.

A sonkafőzés hosszú művelete, a sonkacsont megfordítása (ekkorra már kész), a sonkalé kihűtése, s végül a kóstolás szakértelmét tükröző lassú falatozás, mind- mind fontos és ki nem kerülhető elfoglaltság így húsvét idején.

A házi főzés türelmet kíván, gondosságot a tálalásban is. A léből kivett meleg sonkához borsó vagy lencsepürét rendelt az Inyesmester, esetleg parajt. Illően figyelmeztet, ha hűtve adják asztalra, akkor aszpikos bevonatot kaphat, csillogó szép felületet, s ilyenkor persze mellé tormát ad fel a jártas háziasszony. S a magyar sonkából bizony vastag szeletet illik kanyarítani.

Vannak más próbatételek is ,- hiába az ínyesség krónikása semmiről sem feledkezett meg- a húsvéti tekercs, diós vagy mákos patkók alapos felmérése, a nagy női sütéstudomány igazi versenyműve.

S persze ott az igazi nagy "húsvétség": a bárány. Csípősen, tárkonnyal erdélyi módra, báránycomb rántva, töltve, borda roston, vagy szopós bárány pecsenyére sütve. A gyenge bárányhúshoz a friss zöldségek illeszkednek, borsó vajon párolva, főzelékek, saláták zöldje, galambbegy, tepsiben sült burgonya.

Az Inyesmester végtelen alapossággal jegyezte fel a magyar polgári konyha legderekasabb étkeit. A bárány előtti s bárány utáni étkek rendjét például. Legyen leves, májgombóccal és gombaszeletkékkel, az előétel pedig ugyancsak erdélyi divattal készüljön, jöhet a kapros töltött káposzta!

S a desszert? Na igen… Javallja, hogy adjuk be a déli hideg aszpikos sonkát most már csak mint delikáteszt, esetleg utána torta is érkezhet.

A húsvét hétfő azonban a rántott csirke nagy premierje, s ezt még a locsolkodás drámai és vígjátéki fordulatai sem tudják elhomályosítani.

A húsvéti "húsvétségek" feloldására azonban egy másik fejezet gondoskodik, a tavasz gyenge és friss ízeit ecsetelvén: itt az új karalábé, íze mint a cukor, nosza csak meg kell tölteni! Bélése legyen gomba, tojás,sonka, szalonna s még valami más hús is talán… Aztán ott a csirág, a roppanó kel, a sóska.

„A nyárba hajló tavasz első öröme az idei liba és uborkasaláta, a zsenge ,kapros aludttejes tökfőzelék sem vetendő el a sült liba szomszédságából…” – írta Magyar Elek egykoron, aztán még tett egy-két intő óvintézkedést  a  jégen tartott, meghámozott kovászos uborka  ügyével kapcsolatban s hogy feltétlenül a pecsenye melletti díszhelyet az uborkasaláta nyerhesse el….

Elő tehát a tavaszi szakácskönyvekkel és az egészséges alapanyagokból gazdálkodó magyar konyhával húsvétkor és azután is, s ha kifogytak az ötletekből forduljanak a hazai gasztronómia legszebb tollú mesteréhez .

Érdemes tavasz táján hódolni a hazai konyhaművészet szépségének és       változatosságának.                                                         

Tojásbőség