A polgári balközép politika középpontjában a nemzeti örökség megőrzésére épülő európai integráció, társadalmi felzárkózás és modernizáció áll. E politika közel áll Tony Blair harmadik utas irányzatához, de a világgazdasági és világpolitikai centrumhoz most csatlakozó, tőkeszegény, alulpolgárosodott Magyarország csak mintaként és nem modellként tekinthet a más nemzetek által követett politikára.

A magányos társadalom

A posztmodern kor közepesen fejlett magyar társadalmának a szerkezetét már nem lehet leírni egyszerűen a fizikai tőke és a pénztőke tulajdonviszonyaival. Kibővültek a tőkeformák, a tudás-, a kulturális-, a média- és kapcsolati tőke fontosabb lehet, mint önmagában a pénz. A tőkés tulajdonos mellett felértékelődött a tőkét igazgató menedzserek, szakértők szerepe, míg a kistulajdonosok társadalmi státusa inkább az alkalmazottakéhoz áll közel. Átalakult, összekuszálódott, szétporladt az ipari társadalmak osztályszerkezete. Ezért az e szerkezetre épülő történelmi gyökerű pártok és programjaik nem vagy csak részben alkalmasak a mai problémák megoldására, a többség támogatásának megszerzésére. Ha a politikai tagoltság nem osztálytagoltság, akkor a hagyományos jobb- és baloldali programok helyett azok megújítására és elemei szintézisére van szükség.

Az osztályok helyére a társadalmi kiscsoportok léptek. Sokan több közösséggel is azonosítják magukat. A lakóhely, a szakma, a civil szervezetek kicsi világaiból áll össze az egyedi énkép, a hozzá tapadó értékekkel, érdekekkel, törekvésekkel. Közben növekedett a magukban élő emberek száma, akiket leépülő és kiüresedő közösségi kapcsolatok jellemeznek. Az osztályharcot s az osztályegyezséget bonyolult, sokelemű kompromisszumkényszer váltotta fel. Az egy nagy kérdés helyén sok - önmagában csak kevesebbeket érintő - fontos kis kérdést találunk.

Magyarország "majdnem modern" társadalmának három "közepes" kérdése van: hogyan lehet minél gyorsabban csatlakozni az európai fejlődés központjához úgy, hogy közben ne vesszen el nemzeti identitásunk; hogyan tehető e modernizáció részesévé a maguk erejéből nehezen boldogulók milliós csoportja; hogyan köthető össze a társadalmi fent és lent? E kérdésekre adott válaszok és megoldások adják meg a magyar társadalom hosszú távú programjának tartalmát. A válaszok megtalálását akadályozza, hogy a rendszerváltást követő időszak politikája félrecsúszott. A befelé forduló politikai erők éles küzdelme nem hagy teret és energiát egy új társadalmi egyezség megformálására és képviseletére. Ma nem az a kérdés, hogy kit terhel nagyobb felelősség a jelenlegi helyzetért. A hatalmon lévő kormánynak és a mögötte álló pártoknak kell megtenniük az első lépést. Ha megteszik, győznek, és megakadályozzák, hogy visszatérjen a jobboldali hatalom.

A nemzet kormánya

A kormányt politikai pártok alkotják, de a kormány nem a pártoké, hanem a nemzeté. Érett polgári társadalmakban a jobb- és baloldal egyaránt a polgári közép képviseletére építi programját, a rész és az egész, a pártképviselet és a kormányfelelősség között nincs akkora távolság, mint nálunk. Mi "egyharmados" társadalomnak hívjuk magunkat, mivel a magyar középosztály lényegesen gyengébb és kevésbé kiterjedt, mint a "kétharmados" nyugati társadalmaké. Aki Magyarországon csak a középosztályokra építi politikáját, az szembetalálja magát az így kiszorított feltörekvő csoportok elégedetlenségével és végül vereséget szenved. Aki pedig csak a leszakadókra és feltörekvőkre figyel, az megbukik a kisebbségben lévő, de jó érdekérvényesítő képességű középosztályok ellenállásán.

A pártbázisú kormányzásból akkor lesz nemzeti kormányzás, ha a kormánypártok programjai egyaránt figyelembe veszik a leszakadók, a segítséggel integrálódni tudók s a társadalmi közép törekvéseit, érdekeit és értékeit. Ez a politika az egyes társadalmi csoportok közötti egyensúlykeresésre, a méltányos egyezségek megkötésére irányul. A modern balközép kormányzásnak tehát az az előfeltétele, hogy a program megvalósítását vállaló pártok középre tartó, nyitott, toleráns, demokratikus, elvszerű, de pragmatikus politikát folytassanak.

A balközép kormánynak nem ellenfele a jobboldali, konzervatív értékeket vallók milliós tábora. A kormány ellenzékét pártok és nem társadalmi csoportok alkotják. A Fidesz ellenfél, a jobboldalt támogató szavazó nem. Ezért a kormány akkor jár el helyesen, ha kifejezetten tartózkodik attól, hogy megsértse bármely társadalmi csoport politikai, erkölcsi hitét, meggyőződését, rombolja szimbólumait, megkérdőjelezze nemzetalkotó szerepét.

Az ilyen kormány nem a leváltott kormány intézkedéseinek fölszámolásával alakítja ki arculatát (föltéve, hogy nem a törvényességet, a tisztességet, a közös nemzeti törekvéseket alapjaiban veszélyeztető intézkedésekről van szó), és politikai karaktere nem saját igazságának erőszakos terjesztésén, hanem más igazságokkal való demokratikus összevetésén alapul. Az elvétel könnyű útja helyett az új kezdeményezések, kiegészítések, türelmes módosítások vezethetik el a kormányt egy új egyensúlyi állapot közelébe. A polgári balközép a "győztes mindent visz" elvét "a győztes az egészért felel" elvével váltja fel.

Történelem és nemzet

A magyar politikában a bal- és jobboldal közötti küzdelem egyik fő frontja a huszadik századi történelem. Az uralkodó jobboldali felfogás kevés kritikával tekint a Horthy-korszakra és differenciálatlanul elítéli a '45 utáni Rákosi- és Kádár-korszakot. A hagyományos baloldali nézet viszont Horthy valamennyi kormányát prefasiszta képződménynek tartja, de engedékenyen ítéli meg Kádár országlását.

A Magyar Köztársaság nem bővelkedik demokratikus előzményekben. Huszadik századunk a teljességet hirdető, mégis önmagukba zárkózó "-izmusok" korszaka volt. Meghatározó politikai áramlatai és politikusai nemzetük felemelkedését saját osztályuk hatalmának antidemokratikus, időnként diktatórikus eszközökkel való kiterjesztésével azonosították. A nemzetről beszéltek, de önmagukra gondoltak. Autokratikus látszatdemokráciák, lágy önkényuralmak és durva diktatúrák váltogatták egymást.

A mai demokratikus többség feszengve tekint a múltra. Alig talál benne tiszta forrást. Bal- és jobboldal egyaránt attól szenved, hogy történelmi előzményeiben több a vállalhatatlan, mint a mértékadó elem. Politikai szerepeinkben egyszerre van benne a mentegetőzés, a szerecsenmosdatás és a riválisok múltját elítélő kérlelhetetlen felsőbbrendűség. Az 1989-et megelőző évszázadban alig találunk öt olyan évet és tíz olyan politikust, amelyet és akiket a versengő felek egyaránt érdemesnek tartanak a nemzet demokratikus Panthenonjában való elhelyezésre.

A demokratikus magyar társadalom történelmi ítéletének zsinórmértéke csak a demokratikus hatalmi berendezkedés megőrzésében és kiterjesztésében, a szélsőséges politikai áramlatokkal szembeni fellépésben vállalt szerep lehet.

Nincs mentség a numerus claususra, a zsidótörvényekre, a deportálásokra, a malenkij robotra, a kitelepítésekre, a koncepciós perekre, '56 elfojtására, a megtorlásokra. A szörnyűségeket nem menti és nem árnyalja, hogy mindig volt az élhető világnak egy meghagyott darabja, mely a legszerencsésebb évtizedekben kielégítette a többséget, és elrejtette a hazugságot. A diktatúra pragmatikus reformja még akkor sem demokrácia, ha a '30-as, a '60-as vagy éppen a '80-as években is voltak olyanok, akik a rendszer reformját a rendszer demokratikus átalakításának végső szándékával támogatták és sürgették.

Nincs okunk kiátkozni Bethlent, vagy felmenteni Kádárt. A tanulságos múlt részei ők. Életük, politikájuk többet mond arról, hogy mi nem folytatható a demokratikus, modern Magyarországon, mint arról, hogy mire építhetjük a jövőt.

A rendszerváltást követő időszak egyik legtöbbet vitatott kérdése a nemzeti politika mibenléte. Ha a nemzetet valamennyi határon innen és túl élő magyart befogadó eleven közösséggé szeretnénk tenni, akkor első lépésként szélesre kell nyitnunk a nemzeti politika értelmezési keretét, hogy abban valamennyi társadalmi csoport helyet és lehetőséget találjon saját céljai megfogalmazására és képviseletére. Aki fenntartja magának a jogot, hogy egymaga eldöntse, mi nemzeti és mi nem, az éppen a nemzeti közösség megerősítését teszi lehetetlenné, s ennek ellenkezőjét éri el. Ez a jobboldal nemzetpolitikai kudarcának oka.

A polgári balközép szerint Magyarország politikájának nemzeti jellegét több tényező együttes hatása alakítja. Ezek között kiemelt - de nem kizárólagos - szerepe van a határon túl élő magyarság megmaradását, nyelvi, kulturális és történelmi identitásának megőrzését szolgáló intézkedéseknek. A nemzeti politika ezzel egyenrangú eleme a hazai magyarság mind szélesebb gazdasági, szociális, kulturális integrációja, a közös felelősség és a partnerség intézményeinek és folyamatainak kiszélesítése, a hosszú távú és fenntartható szellemi, anyagi gyarapodás feltételeinek megteremtése, a gazdasági, tudományos, kulturális versenyképesség fokozása, a nemzetközi együttműködés és integráció elmélyítése.

A közép politikája

A balközép kormány hibát követne el, ha változtatás nélkül megtartaná az előző kormány jóléti intézkedéseit, de akkor is, ha gyökeresen átalakítaná azokat. Ahogy nincs "középosztályos" társadalompolitika a politikai közép képviselete és megerősítése nélkül, úgy nem lehetséges ennek fordítottja sem. Ha a kormány a középosztályba kívánja integrálni az abból kimaradt, kiszorult csoportokat, akkor tekintettel kell lennie a középosztályok igényeire is.

A modern szociáldemokraták álláspontja eltér a hagyományos jobb- és baloldali közelítéstől. Az előbbi sokszor figyelmen kívül hagyja a tényleges egyéni és társadalmi korlátokat, lehetőségeket, s az érdemtől, az öngondoskodásban való részvételtől teszi függővé a támogatásokhoz való hozzáférést. Hagyja például elértéktelenedni a jövedelemtől független családi pótlékot, és a jövedelemnagysággal arányos adókedvezményekre építi a családtámogatást. A hagyományos baloldal ezzel szemben az alanyi jogú vagy rászorultság elvű, a jövedelemtől független vagy jövedelemkorlátos, de mindenképp egyenlő értékű családi kedvezményeket támogatja.

A Medgyessy-kormány megpróbálhatná alapjaiban átalakítani az örökölt, kifejezetten középosztályos támogatási rendszert a családi adókedvezmények megszüntetésével és a felszabaduló forrásoknak a családi pótlék emelésére való felhasználásával. A száznapos programok, az adó- és szociális törvények azonban nem ezt mutatják. Megmaradt az adókedvezmény, de magasabb lett a családi pótlék is.

E döntés a harmadik utas szociáldemokrata álláspontra épül, mely a jog és a felelősség egyensúlyát hangsúlyozza. A jogok gyakorlásának lehetőségét - legalább részben - a közösségnek kell biztosítani, mert a lehetőségek hiánya korlátozza az önmagunkért viselt felelősséget. A gyermek jóléte például nem függhet egyoldalúan és végletesen családjának anyagi helyzetétől. A jog és felelősség kapcsolatát erősíti a családi adókedvezmény, a felelősség és a lehetőség között pedig a családi pótlék teremt egyensúlyt. Ezek az elvi okok.

A nemzeti közép demokrácia-felfogásából pedig - az előzőektől lényegében függetlenül - az következik, hogy a kormánypártok politikai preferenciája önmagában nem határozhatja meg a kormány döntéseit. A parlamenti többség erejével csaknem mindent el lehet dönteni. De ez a többség nem a társadalmi egész. A rész érdekeinek folyamatos figyelmen kívül hagyása harci tereppé teszi a politikát, és annak megfelelően alakítja szabályait: a többség zárt csoporttá alakul, a belső demokráciáját korlátozni kell, ez pedig végső soron az alkalmazkodóképesség meggyengüléséhez, és emiatt a többség elvesztéséhez vezet.

A két nagy politikai blokknak az egyházak társadalmi szerepéről alkotott véleménye nem azonos. A jobboldal társadalomszemléletét az arisztokratikus, keresztény royalista, a baloldalét pedig a plebejus és polgári republikánus hagyomány hatja át. A hagyományos baloldal tartózkodó és távolságtartó egyházpolitikáját a modern balközép az együttműködő, a hit és a vallás pozitív társadalmi szerepét elfogadó, arra építő egyházpolitikája váltotta, váltja fel. Ez a politika az állam és az egyház elválasztásának évszázados elvén túl a hit és a politika függetlenségének elvére épül, amelyet a II. Vatikáni Zsinat hirdetett meg. Az állami élet szekularizált, a társadalmi nem. Ha az emberek és a társadalom életét áthatják pozitív tartalmú, nem anyagi természetű hitek, többek között különböző istenhitek, akkor azok megélését és gyakorlását támogatni kell. Ezért kell megőrizni az egyházak hitéletének, oktatási tevékenységének, ingatlanfenntartásának, műemlékei megőrzésének az elmúlt években két-háromszorosára emelkedett támogatását.

Az egyházak függetlenségét erősíti, ha társadalmi kapcsolataik nem az állam közvetítésével szerveződnek. Igaz ez az egyházak tevékenységére és ezek finanszírozására egyaránt. A Medgyessy-kormány ezért támogatja az egyházak adófelajánláson nyugvó finanszírozását, és ezért nem ért egyet a más célra készült népszámlálási adatokon nyugvó közvetlen költségvetési támogatással. A világmagyarázatnak a hittől való függése indokolja, hogy az egyházak alanyi jogon részt vállalhassanak az oktatásban. Azt azonban nem indokolják ilyesféle okok, hogy az egyházak a gyógyító és a szociális munkába is automatikusan, alanyi jogon biztosított állami finanszírozással kapcsolódjanak be.

A megújulás felelőssége

A hagyományos szociáldemokrata és liberális politika megújulása nélkül a kormány és a mögötte álló pártok közötti távolság áthidalhatatlanná válik, a polgári balközép kormány légüres térbe kerül és előbb-utóbb megbukik.

Az új szociáldemokrata politika továbbra is a társadalmi szolidaritáson és a szabadság demokratikus korlátozásán keresztül megvalósuló egyenlőségeszményben hisz. Demokrácia és szociális igazságosság. Jog, felelősség és lehetőség. Ezeknek az értékeknek és követelményeknek együttes vállalása különbözteti meg a konzervatív és liberális áramlatoktól.

Új politikai eszményekre, gyakorlatra van szükség, melynek képét nem egy tónusban, tiszta vörös, kék vagy fehér színekkel festik. Lehet, hogy ez a kép így nem harsány, talán nem is feltűnő. De szándékai szerint harmonikus.

Gyurcsány Ferenc
a miniszterelnök stratégiai tanácsadója