A Michel Brunet (Poitiers Egyetem) vezette kutatócsoport a csádi Toros-Menalla közelében lévő Dzsurab sivatagban bukkant az arc- és agykoponyára, valamint a felső állkapocsra, amelyen még néhány fog megmaradt. A Sahelanthropus tchadensisnek elnevezett fajhoz tartozó egyed férfi lehetett. A kutatók a Toumaï becenevet adták neki, mivel Csádban a száraz évszakban született fiúgyermekek gyakran kapják ezt a helyi, goran nyelvű nevet, ami azt jelenti: az Élet reménye.

A lelet ellentmond az emberré válásról eddig alkotott elképzeléseknek, mivel a koponya egyaránt magán viseli a csimpánz és az emberfélék antropológiai jegyeit. Az agykoponya például a csimpánzéra emlékeztet, a lapos arckoponya, a viszonylag kis szemfogak azonban a homókéihoz hasonlítanak. A legérdekesebb az, hogy az arckoponya antropológiai jegyei olyanok, amilyenek - eddigi ismereteink szerint - legkorábban csak 1,8 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki a hominidáknál. Vagyis a fejlődésben átugrottunk volna több mint 5 millió évet? Hiszen Toumaï jóval inkább hasonlít egy homóhoz, mint a hozzá időben közelebb eső, 4,5-2 millió évvel ezelőtt élt ausztralopitekuszokhoz.

Ennek a megdöbbentő felfedezésnek két oka lehet: Brunet tévedett, és Toumaï nem az ember, hanem egy nőstény majom egyik őse (ezért vannak kis szemfogai); vagy Toumaï csak egyike a lehetséges távoli ősöknek, amelyekből tehát több is volt - szemben azzal, amit eddig gondoltunk -, csak idővel kihaltak, és létezésükről még nyomok sem maradtak. Brunet ez utóbbi álláspontot képviseli. Maga sem állítja, hogy Toumaï biztosan az a hominida, amelyből az ember kifejlődött. Azt mondja, hogy egy azok közül a korai hominidák közül, amelyekből a homo végül kifejlődött.

Ez a nézet azonban szakít azzal a ma elfogadott elképzeléssel, hogy az ember és a majom szétválásakor a törzsfejlődési fán egyetlen faj állt. Most tehát két elmélet áll szemben egymással az ember eredetét és fejlődésének helyszínét illetően. A lineáris modell szerint a hominida egy fajból fejlődött ki, és a létrafokokhoz hasonlóan, lépésről lépésre alakultak ki újabb hominidafajok, míg végül megjelent az ember. Az ezt a nézetet vallók szerint a leszármazás egyszerű, egyenes vonalú, nincs 3 millió évvel ezelőttiig leágazás.

A többágú, bokros modellt vallók szerint több leágazó faj fejlődött ki már a kezdet kezdetén is a különböző környezeti és éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodva. Ennek során - alkalmazkodva az élet feltételeihez - 10 millió éve a csimpánz és a homo ma ismert anatómiai jegyei keveredtek a fajok között. Volt, amelyiknél az egyik, volt, amelyiknél a másik anatómiai jellegzetesség volt hangsúlyosabb. Sok faj idővel kihalt, míg végül csak egyetlen maradt fenn. Ez esetben éppen az, amelyiknek antropológiai jegyei eleinte nem nagyon hasonlítottak a homokéihoz. Ha mindez így történt, akkor el kell vetnünk azt a nézetet is, hogy a két lábon járás, az ügyesebb kéz, a nagyobb agytérfogat mindig csak egy fajnál, a fejlettebbnél figyelhető meg, és az egyenes vonalú fejlődés során végül kialakul az élete alakítására képes, valóban fejlett, győztes faj. A fejlettebb antropológiai jegyek párhuzamosan is jellemezhették az egyes fajokat. Egymás mellett élhetett fejlettebb és kevésbé fejlett faj is, közülük valamilyen oknál fogva esetleg éppen a valamivel fejlettebb pusztult ki. Brunet úgy gondolja, lelete ezt az elméletet támasztja alá. Valószínűnek tartja, hogy 10-5 millió évvel ezelőtt több hominidafaj indult el önálló fejlődési úton, és végül egyetlen maradt meg, amelyből a homo kifejlődött, a többi kipusztult. Toumaï kortársaihoz képest fejlett hominidafajhoz tartozhatott, de feltehetően faja mégis kipusztult, míg más, fejletlenebb fajok továbbéltek.

Van azonban más újdonság is. Toumaï a kelet-afrikai Rift völgytől - amelyet régóta az emberiség bölcsőjének tekintenek az ott nagy számban előkerült hominidalelet alapján - 2500 kilométerre nyugatra került elő. Ez Brunet szerint azt jelenti, hogy nemcsak Kelet-, hanem Közép-Afrikára is figyelmet kell fordítaniuk a tudósoknak az ember távoli ősének kutatása során. Az eddigi felfogás szerint, miután a hominida két lábra emelkedett, kimerészkedett az erdőkből a szavannás területekre. A csimpánzősök az erdőkben maradtak. Ám Brunet úgy vélekedik, hogy a Sahelanthropus két lábon járt már - legalábbis ideje jó részében -, márpedig környezetében csak tó, kevés erdő, folyó és főként szavannás terület volt. Vagyis eredetileg az emberős éppen szavannás területről terjedt szét.

Brunet eredményeit sokan vitatják. Bernard Wood, neves paleoantropológus azonban úgy látja, Brunet felfedezése mindenképpen figyelemreméltó. Az emberré válás folyamata valóban jóval bonyolultabb, mint azt eddig képzelték. Szerinte paradox módon minél több lelet kerül elő, annál kevesebbet tudunk az emberré válás folyamatának kezdeteiről.