Pedig a szenzációra vadászó televíziós műsorok és a bulvárlapok tálcán kínálják például a Vidám Színpad körül napról napra acélosodó botrányt, amelyben már minden érintett nyilvánosan szót emelt, kipakolt, vagy csak szedte a cókmókját, azaz pakolt és odébbállt, borongott, múltat idézett, jövőt vázolt. Jelzem még egyszer: a Vidám Színpadról, és a humorról van szó; a helyzet már-már tragikomikus, de most nem tudunk szívből nevetni.

Pedig a pesti ember állítólag mindenen tud. G. Dénes György, a nemrégiben elhunyt kabaré- és dalszövegíró szerint azért "mert a budapestiek - nagyon bölcsen - irtóznak a világmegváltástól. Tudják, hogy a világot úgysem lehet megváltani. Ezért inkább röhögnek rajta!" És most, a Vidám Színpad kálváriáján mégsem kacagunk, pedig mára két világmegváltási szándék is körvonalazódott az üggyel kapcsolatban. Az egyik a jelenlegi direktoré, Bóka Lászlóé, aki alapos megújulásról beszél, a másik azoké az ősvidámosoké, akik egy Fehér Anettka nevű hölgy által szervezett új színházban szeretnének nagyot dobni.

A Vidám Színpad - mai formájában - 1951-ben alakult. Szerették az emberek, mert jeles kabarészerzők darabjaiban, jeles művészek léptek fel; csak úgy találomra néhány név: Feleki Kamill, Salamon Béla, Kiss Manyi, Alfonzó, Bilicsi Tivadar, Gobbi Hilda, Garas Dezső, Gálvölgyi János, Kabos László, Bodrogi Gyula. Szerették aztán azért, mert a Vidám Színpadon nem szégyelltek némi krumpliorros bohócszemléletet sem átmenteni a manézs világából. Megint másoknak az volt rokonszenves, hogy a Vidám Színpad előadásai olykor csipkedték a politikát, miközben persze szelepként fújtató kabaréműsorokkal hajbókoltak is előtte.

Múlt az idő, a tréfák és a humor színpadi megjelenése kissé megkopott; a színpadi szórakoztatással együtt megújulásra várt a Vidám Színpad is.

1982-ben különösebb csinnadratta nélkül Bodrogi Gyula ült az igazgatói székbe. Azonkívül, hogy felhőtlen szórakozást és igényes humort ígért, újfajta gazdálkodásról is beszélt. Kijelentette: a továbbiakban nem lesz egyenlősdi, azaz többet kap, aki magasabb művészi színvonalon teljesít, kevesebbet, aki félvállról veszi a munkát. És mivel az állami támogatás kevésnek bizonyult, a szükséges többletpénz megszerzésére terveket is vázolt. Lacikonyhás, disznótoros kabarét tervezett a Hűvösvölgyben, a nyári IBUSZ-gulyáspartik helyiségeiben. Továbbá: "a Kis Színpadon vidám összeállítást mutatunk be Ez egy játék címmel: a szünetben a Közép-magyarországi Pincegazdaság ételre-italra vendégül látja a nézőket, nekünk pedig fizet a reklámért". Igazságtalanok lennénk azonban, ha csak a ma már kötelező üzleties gondolkodás első, ügyetlen csíráit vizsgálnánk elnéző mosollyal, tegyük hozzá azt is: a kritikusok fanyalgása, rosszabb esetben tüntető távolmaradása mellett és közben a Vidám Színpad telt házas előadások tucatjait produkálta: a közönség falta a Bodrogi-féle teátrum műsorait.

1996. végén jött a nagy váltás, a Vidám Színpad a honi színházi világban az elsők egyikeként közhasznú társasággá alakult. Ennek 51 százalékban a fővárosi önkormányzat, 49 százalékban maga az igazgató, Bodrogi Gyula volt a tulajdonosa. A művészek értetlenkedtek, és aggódni kezdtek: mivel jár ez? Hogyan tovább? Kiváltképp, amikor kiderült, hogy a teátrumnak a jövőben nem lesz társulata, a színészek szerepekre szerződnek.

A következő években aztán úgy tűnt: aggodalomra semmi ok, még disznótoros partikra sincs igazán szükség, a telt házak, és a szerényen csordogáló állami támogatás, annak ellenére, hogy a színház és a színészek azért gyakran küzdöttek anyagi nehézségekkel, kisimította a ráncokat. A tavalyi esztendő végén azonban Bodrogi, beleunván a pénzhajkurászásba, az adminisztrációs csűrcsavarokba, lemondott, tulajdonrészét a Fővárosi Közgyűlés 1,75 millió forintért (plusz a névértéket a KSH által hivatalosan közzétett infláció mértékével megtoldva) kivásárolta. Körmendy Ferenc a fővárosi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke finom távolságtartással úgy fogalmaz: nem véletlen, hogy kivásárolták Bodrogi üzletrészét. Ezzel a szándékukkal azt kívánták jelezni, hogy biztonságosabbnak ítélik a Vidám Színpad jövőjét, ha ők a százszázalékos tulajdonosok. A teátrum új igazgatója hivatalos átadás-átvétel nélkül Bóka László lett. Ezen mellesleg Körmendy igencsak csodálkozik, mondván: egy igazgatóváltás elengedhetetlen része a jogilag és pénzügyileg is szakszerű átadás-átvétel. Talán éppen ennek hiányában csinos kis botránnyal végződött Bóka főnökségének első éve. A teátrum eddig legjelesebbnek tartott művészei igencsak összerúgták a port a Dalí-bajuszos ifjú direktorral. Úgy vélik: nem elég, hogy Bóka nem fizeti ki járandóságaikat, még sértőn is bánt velük. Megalázó módon közölte, hogy nem számít rájuk, képeiket levette a színház előterének faláról, az új előadásokból tüntetően mellőzi őket.

Bóka nem tagadja: alapos megújulást szeretne, amit keményen végre is akar hajtani. Keményen, de nem embertelenül. Más kérdés, hogy aki képtelen dolgozni, és a megszokott sémákból kilépni, azzal valóban nem kíván együtt dolgozni.

A helyzet egyre jobban elmérgesedett, a színészek lázadtak, és a feljelentések fenyegetettségében Bóka végül úgy döntött: kölcsönökből ugyan, de mégiscsak fizet. A színészek viszont azt mondják: késő. Ünnepélyesen kivonultak a Vidám Színpadról, és a Fehér Anettka, televíziós műsorokat is vezető hölgy által bérbe vett Jókai utca 6. szám alatti kihasználatlanul álló színházterembe költöztek. Mivel Bóka tehát mégiscsak fizet, szerződésszegést emleget, és úgy érzi, a jelenleg futó műsorokban joggal tart igényt a távozni készülőkre. Faragó Vera, Csala Zsuzsa, Sáfár Anikó, Zana József és Harsányi Gábor azonban azt mondja: késő bánat. Ők már Anettka és a Jókai utca mellett döntöttek, hogy néhány hónap múlva ott kezdődjön el a múlt.

Bóka László azt ígéri: keményen végigviszi az elképzeléseit.

-A Vidám Színpadot elhagyni, és önt feljelenteni készülő művészek azt állították egy tévéműsorban, hogy ön dilettáns.

- A színházi világban nagyon ritkán fordul elő, hogy valakit úgy nevezzenek ki igazgatónak, hogy a szakma és a politika döntése százszázalékosan egybecsengjen. Az én esetemben ez történt. Vagyis a hat-hét pályázó közül az én dolgozatomat találta a legjobbnak a Gálvölgyi János, Koltai Tamás, Sas József, Bajor Imre és a Venczel Sándor gazdasági szakember alkotta szakmai kuratórium, és pártállástól függetlenül, ugyanígy vélekedtek a fővárosi közgyűlés kulturális bizottságának tagjai is. Amúgy pedig rendezői végzettségem van, bár nem főiskolai, rendezőasszisztens és stúdiótanár voltam a Nemzeti Színházban, végzettségem szerint színháztörténész vagyok, az utóbbi években pedig színikritikusként is dolgoztam.

- Azért, úgy tűnik, a gazdasági ügyekben nem mozog otthonosan. Átadás-átvétel nélkül kezdett hozzá az igazgatói munkához, majd, amikor kiderült, hogy a színháznak harmincnyolcmilliós tartozása van, egy nyilatkozatban ezt könnyelműen azzal intézte el: "zöldfülű voltam".

- Én azt állítom, hogy értek a színházhoz, van ízlésem, és egy despota pontosságával tudom, hogy mit akarok látni a színpadon. Azt azonban most is tartom: anyagi ügyekben tényleg zöldfülű voltam. Ráadásul pillanatok alatt kiderült, hogy nincs is idő a pontos átadás-átvételre, mert a munkát január elsején folytatni kellett, nem lehetett azt mondani a közönségnek: elnézést, a színházat most egy-két hónapra leltár miatt bezárjuk. Így aztán hittem azoknak, akik arra készítettek föl, hogy itt hat és tizennégymillió forint között lesz a hiány. Aztán ahogy sorra kinyitottam a szekrényajtókat, csak úgy dőltek ki belőlük a csontvázak.

- Gondolom, felhívta az előző direktort, Bodrogi Gyulát, és kérdőre vonta.

- A közelmúltban többször is beszéltem vele, ez a téma nem került szóba.

- Ezt nem hiszem el.

- Pedig így volt. Ugyanis ő is ügyel arra, hogy ne keveredjen olyasmibe, ami mindkettőnk számára kínos. Ráadásul november 5-e óta vizsgálódik nálunk az APEH, de egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor, hol és ki követte el az "ősbűnt".

- A művészeket viszont ez nem is érdekli, velük komoly konfliktusba keveredett a kifizetetlen gázsik miatt.

- Kis túlzással: gyerekjáték lett volna rendezni ezt az adósságot, csak akkor nem tudtunk volna egyetlen bemutatót sem tartani. Márpedig ez színház. Pontosan olyan, mint a BKV-busz. Akárhogy is, de mennie kell.

- A Vidám Színpad derékhadát alkotó színészgárdával viszont alaposan elmérgesedett a viszonya. Állítólag az anyagiakon kívül azért is, mert ön mást képzel a humorról, mint ők.

- És ezt nekem tagadnom kellene?

- Nem kellene tagadnia, a kérdés csak az: a művészek szemébe mondta-e, hogy más koncepció alapján szeretne dolgozni, más színészekkel?

- Mindenkivel leültem beszélgetni, és mindenkinek elmondtam, hogy nekem ez a színház nem tetszik. Ez a fajta humor nem az én ízlésem szerint való. De hozzátettem azt is: én nem mészárosnak jöttem ide, tehát mindenki kap majd lehetőséget, hogy bebizonyítsa, mindezek ellenére együtt tudunk dolgozni. Verebes István megrendezte a Valami Magyarország című kabarét, amelyet májusban be is mutattunk, és amelyben valamennyi most háborgó színész benne volt. Nevek nélkül: a bemutatón bejött a művész a színpadra, és már az első mondatát is a súgótól várta. Vagy. Két művész az alkarjára ragasztotta egy negyvennyolc másodperces dal szövegét, mert nem tudta vagy nem akarta megtanulni. Ráadásul egyszer csak, megfeledkezvén magukról kitárták a kezüket, és ország-világ láthatta a karjukon fityegő cetlit. Mindezek ellenére az eddig nálunk dolgozó rendezőket minden alkalommal kértem: elsősorban őket foglalkoztassák. Eléjük tettem a Vidám Színpad színészeinek listáját: válasszanak. Lehet engem senkinek tekinteni, tét nélküli kapitánynak nevezni, de az biztos, hogy akit én ide meghívok rendezni, az szabad kezet kap a színészválasztást illetően. A művészi döntés az övék. És mivel ők komoly emberek, felteszem, komoly döntést hoztak, amikor csak egy-két emberre tartottak igényt.

- Szükség volt erre a botrányra? Nem kellett volna inkább gründolnia egy ízlése szerint való szórakoztató teátrumot a falakon kívül?

- Ezt az "ügyet" nem én tálaltam ki, hozzám senki nem jött az irodába, nem hívtak föl telefonon, nem küldtek levelet, nem háborogtak nyíltan elmaradt pénzeik miatt. Én konformista ember vagyok, csak a törvényes kereteken belül tudom elképzelni a változtatást. Azt érzem igazi feladatnak, amikor az ember a teljes tudásával, könyörtelen kíméletlenséggel, tűzzel-vassal végigvágja, amit elképzelt, és a saját képére formál egy színházat, amit a szakma leírt és eltemetett.

Harsányi Gábor azt mondja: teljesen a történtek ellenére sem mondtak le a Vidám Színpadról.

-Amikor a fiatal igazgató átvette a színházat, mindannyian nagyon drukkoltunk neki. Én magam is, annak ellenére, hogy a Mindhalálig szex című, egyébként hatalmas sikerrel futó, Bodrogi Gyula által rendezett darabomat levette műsorról. Azt mondtam akkor a fiatal igazgatónak: jogod van hozzá, bizonyára más elképzelésed van a színházról.

- Ennyi?

- Ennyi. Az első társulati ülésen még meg is köszönte a megértésemet.

- Tényleg megértő, vagy taktikázott?

- Megértő vagyok. Egy új igazgató alakítsa ki a saját elképzeléseit. Sőt. Még az sem volt baj, hogy azt mondta, egyelőre nem tud fizetni. Volt és lesz is ilyen. Ráadásul azzal, hogy az első darabhoz a Verebes Pistát hívta rendezni, nálunk nyert. Tudtuk ugyanis, hogy a Verebes elképzelései nem állnak messze a mieinktől.

- Az együttműködés tehát barátságosan kezdődött.

- Igen. Csakhogy teltek-múltak a hónapok, a fiatal igazgatónak lassan már a Verebes elképzelései sem tetszettek, mi pedig gyanakodni kezdtünk.

- Bóka Lászlót következetesen fiatal igazgatónak nevezi. Ez gúny?

- Szó sincs róla! A hozzáállásomat akarom jelezni: fiatal, akinek drukkolni kell. Ám nyolc-tíz hónap után a fiatal igazgató összehívta a társulati ülést, amelyen váratlanul a következőket mondta: Fizetni nem tudok és ez valószínűleg a jövőben is így lesz. Nektek viszont szerződésetek van, ami kötelez benneteket, tehát jövő tavaszig dolgoznotok kell. Ám ne várjátok, hogy azt követően bárkinek is szólok az érdeketekben, hogy itt szerepet kapjatok! Vagyis aminek az értelme: húzzunk innen a francba. Ez annyira méltatlan és megalázó volt, hogy szóhoz sem jutottunk. Lehetett volna ezt emberségesebben is.

- Hogyan?

- Csak annyit kellett volna mondania: köszönöm, hogy bár nem tudok fizetni, kihúztok a bajból, valamint nem ártott volna egy emberséges mondat arról, hogy később miért nem számít ránk. Azt megértettük volna.

- És ettől kezdve elszabadult a pokol.

- El, de én erről többet nem akarok beszélni, elegem van a sárdobálásból. Nem foglalkozom azzal, mit miért mondott. Nem érdekel, hogy a színészek falról levett képeit a kukába akarta dobni, a könyvtárba akarta-e vinni vagy tényleg keretezteti. Merthogy olykor ezt mondta, máskor meg azt. Nem érdekel. Csapatostul átvonultunk a Jókai utcába, és tíz-tizenkét fiatallal együtt Anettka Vidám Színházában fogunk játszani. A Vidám Színpadra csak abban az esetben vagyunk hajlandók visszatérni, ha erkölcsi, anyagi és művészi elégtételt kapunk: rendeződnek a színház dolgai.

- Nem veszélyes egy ennyire vitatható, közismerten provokatív közszereplő mögé felsorakozni?

- Lehet, hogy Anettkának sok vitatott közszereplése volt, de vitathatatlan, hogy most a saját zsebébe nyúlt azért, hogy segítsen nekünk. Kibérelt egy színháztermet, aztán félreállt, és ránk bízta a folytatást.

- Ami mi lesz?

- A Vidám Színpadon már játszott sikeres darabok, velünk és sok fiatallal. Ezenkívül új szellemű művek is színpadra kerülnek. Decemberben lesz az első előadás.

- És az utolsó?...

- Májusig biztosan együtt maradunk, addig ugyanis szerződésünk van Anettkával. De én azt mondom: sikeres kísérlet lesz ez hosszú távon is.

- Azt állítja: Bóka László megalázta önöket. Egy komoly színházi körülményekhez, műszaki lehetőségekhez szokott színész számára az nem megalázó, hogy átköltözik egy szerény kultúrterembe?

- A színész a nézőért, a színpadért, a kulisszákért a lelkét is kiteszi, és most nem fog számítani Faragó Verának vagy Csala Zsuzsának, ha egy csöppnyi lukban kell öltöznie, sminkelnie. Ez most megint a mi színházunk lesz!

Gy. Németh erzsébet FB-elnök abban érdekelt, hogy a helyzet ne mérgesedjen el

A Vidám Színpad igazgatójával nézeteltérésbe került színészek találkozót kértek Gy. Németh Erzsébettől, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjétől, a Vidám Színpad felügyelőbizottságának elnökétől. Arra a kérdésre, hogy a felügyelőbizottság, látva a kialakult és egyre mérgesedő helyzetet, eddig miért nem hívott össze ülést, Gy. Németh Erzsébet elmondta: ilyet csak akkor tehet, ha ezt a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága, a felügyelőbizottság tagjai, illetve a színház vezetése kezdeményezik. Úgy vélte: a felügyelőbizottság összehívását eddig a sajtóból tudomására jutott semmilyen tény nem indokolta, szerinte az igazgató dolga rendezni a színészek szerződéseit, honoráriumuk kifizetését. Hangsúlyozta továbbá: ez egy tájékozódó jellegű beszélgetés, amelyről szót vált majd a kulturális bizottság elnökével, és később eldöntik, kell-e valamit tenniük, de felügyelőbizottsági elnökként abban érdekelt, hogy a helyzet ne mérgesedjen el, és minél gyorsabban rendeződjön.