Már jóval a bemutató előtt megismertük Costa-Gavras új alkotásának hátterét, a filmbeli események alapjául szolgáló dokumentumokat, a főbb forrásanyagokat, mivel a plakát körül kibontakozott vitában pró és kontra érvként napvilágot látott szinte minden érdemleges adalék. A disputa részleteit fölösleges felidéznünk, a szerzői koncepciót, a gondolati tartalmat, valamint az esztétikai minőséget illetően viszont kizárólag maga a mű szolgálhat iránytűként.

Rolf Hochhuth drámája, A helytartó konkrét társadalmi-történelmi viszonyok tükrében nyilvánít véleményt máskor, máshol is, azaz tulajdonképpen mindig időszerű erkölcsi-politikai kérdésekről (az embertelenség elleni tiltakozás íratlan parancsa, a megalázottak és megszomorítottak melletti szolidaritás kötelezettsége, az elhatárolódás és felelősségvállalás etikája stb.). A témaválasztás indokolt, az átültetés feladata azonban fogósnak ígérkezett. Emlékezetes, hogy a darabot anno kritikai pergőtűz fogadta, többen vallásgyalázónak bélyegezték és a megformálás direkt hangsúlyait is kárhoztatták. Eredmény: az ihlető színjáték alapkonfliktusa csonkítatlan maradt a forgatókönyvben, a változtatások (főleg a fikciós mozzanatok) Costa-Gavras megszokott stílusához és módszeréhez igazítottak.

A drámai cselekménynek két markáns főhőse van: Kurt Gerstein SS-tiszt és Ricardo, a jezsuita, akik - nem egészen azonos belső indíttatással, de közös elszántsággal - vállalják a veszélyt, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a náci haláltáborok szörnyűségeire felhívják közvetlen környezetük, a potens illetékesek, közvetve pedig valamennyi élő figyelmét a második világháború vérzivataros napjaiban. A zyklon-B-gáz szállításáért felelős tiszt a hóhérok mundérját viselve terjeszti személyes tapasztalatait a brutális Endlösungról, Isten kémjeként tevékenykedve az égő pokolban. Felesküszik a halállégió bomlasztására. A lelkész bátorsága szintén elismerésre méltó. Kapcsolatait érvényesítve belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba is. Miután fáradozása nem jár eredménnyel, sárga csillagot tűz a mellére és osztozik a szerencsétlen áldozatok sorsában. Kettejük önkéntes missziója fájdalmas fiaskó, mert az egyházi hatalmasságok (beleértve Őszentségét, XII. Pius pápát) nem segítenek, csak a részvét és a vigasz gesztusaira vállalkoznak. A film azt a következtetést sugallja a szemlélőnek: akkor is cselekedni szükséges, ha nincs remény. Az "üzenet" egyértelmű, de interpretációja szürke. Sajnos Gerstein és Ricardo karaktere meglehetősen vértelen, heroikus erőfeszítéseik ábrázolása egysíkú, a tettek és megnyilatkozások jelenetei színpadiasak. Inkább szimbólumok ők, semmint hús-vér jellemek. A háttér sincs árnyalva igazán. Többnyire sematikus figurák beszélnek és hallgatnak az előkelő vatikáni miliőben meg a horogkeresztes zászló alatt, a párbeszédek kopognak, le van egyszerűsítve az elvek és eszmék harca, a hallgatás - a bűn - motivációja.

Amit fenntartás nélkül dicsérhetünk: Costa-Gavras tartózkodott a borzalmak naturalista részletezésétől, a hullahegyek sokkoló látványának bemutatásától. Megelégedett a jelzésekkel. A szereplők egy része bepillant a kémlelőnyíláson, a néző azonban hála istennek nem kukucskálhat. Nincs hiányérzetünk, ellenkezőleg, egyetértünk Hochhuthtal, aki kifejtette: a realitás maga is valami mérhetetlenül felfokozott valóság - méghozzá annyira, hogy a nem valóságos hatását kelti, ergo nincs értelme a fizikai szenvedés megjelenítésének.

"A hollywoodi rendszer szívében voltam, mégis Amerika-ellenes filmeket készítettem" - olvashatjuk a szerző egyik interjújában, talán igazolás-, talán mentegetőzésképpen. A kritikai hevület az Ámenben sem halványult el, a célpont viszont megváltozott. A fasiszta-kommunista diktatúrák ellensége ezúttal "a közömbösséget, a cinkosság enyhébb változatát" ostorozza. Elítéli a passzivitást, a közönyt, a szemforgatást, és nevén nevezi a kényelemből, érdekből, félelemből visszahúzódókat.

Sok ez? Kevés? Nézőpont kérdése. A szándék kétségkívül tisztességes, a mondanivaló becsületes. A felkavarón katartikus élmény mégis elmaradt, mert a dramaturgiai építkezés, a mű struktúrája és a freskó optikája kissé ódivatúan tegnapi. (Forgalmazó: Budapest Film)