-Kelemen László színháza óta nem volt olyan társulat, amely kizárólag magyar szerzők műveit tűzte volna műsorra. Ez nem kirekesztés, hanem egy feladat vállalása - mondja a színházalapító rendező.

A kiskőrösi bemutatón előadott Ki kérdezett? című oratórikus játék óriási sikert aratott a közönség körében. Az Ady Endre, Babits Mihály, Hamvas Béla, Karinthy Frigyes, Márai Sándor írásaiból szerkesztett zenés kávéházi életképek valójában emberi értékekről, sorskérdésekről szóltak. A szólószerepek nyomán magasra szökött szenvedélyeket feloldó sanzonok, kuplék széles skálán mozgó érzelmi hullámokat gerjesztettek a nézőkben, akik az előadás végén felállva, szűnni nem akaró tapsviharral ismerték el a művészi szándék megvalósulását.

Usztics Mátyás a bemutató utáni euforikus hangulat ellenére a sokat tapasztalt színházi ember józanságával beszélt a történtekről:

- Elfogódottan érkeztünk Petőfi szülővárosába, mert a költőfejedelem nagysága mellett megérintett bennünket vándorszínészi korszakának és saját elhivatottságunknak azonossága. Ez adta az ötletet, hogy az előadás előtt lovas kocsikra üljünk, és a korabeli színészek módján invitáljuk a város népét a színházba. A kiskőrösiek fogadókészsége is minden képzeletünket felülmúlta. A művelődési központ munkatársai szinte beépültek a társulatba azzal, hogy munkakörüket messze túlhaladó segítséget nyújtottak a próbákhoz és az előadás megvalósulásához. Az intézményt működtető Csányi József, a szakmai vezető Szabóné Terike, valamint a kiskőrösi bemutatót kezdeményező Endrődi Ferenc vállalkozó személyében olyan embereket ismertünk meg, akik megerősítették szándékainkba vetett hitünket.

-Van-e jövője a Nemzeti Kamara Színháznak? - kérdeztem.

- Hosszú ideig fenn kell maradnia, túl kell élnie létrehozóját, mert vallom, hogy a magyar nyelv szent helye a színház. Azt nem állítom, hogy a jelenlegi társulat mindig együtt marad. Bizonyára lesznek, akik elmennek, és mások jönnek helyettük, én azonban itt maradok, nem megyek máshová, mert megtaláltam azt, amire vágytam. Nem kért meg senki a színházalapításra, nem áll mögöttem semmiféle politikai vagy gazdasági hatalom. Csak arra számíthatok, hogy a néző mellettünk marad, és érdeklődéssel, tapssal jutalmazza munkánkat. A kamarajelleg is megmarad, mert fenntartása olcsóbb, mint a nagy színházaké. A mostani nyolcfős társulat vállalta az indulással járó nehézségeket. Egyelőre a művészetbe és a magyar szó erejébe vetett hitünkön kívül nincs egyebünk. Hiányzik a színházaknál megszokott műszaki stáb, nincs öltöztetőnk, kellékesünk, világosítónk, színpadmesterünk, sőt a díszletek és a szereplők szállítására alkalmas járművünk sincs. Ennek ellenére már most három-négy utazó társulatban és repertoárszínházban gondolkodunk, amelyek felnőtt-, gyermek-, valamint bábműsorokkal járják azokat a vidékeket, ahol szívesen látnak bennünket.

A társulat tagjai az előadást megelőző percekben koszorúval és égő mécsesekkel tisztelegtek Petőfi szülőházának falánál. A művészek közül a Komáromból érkezett Benes Ildikó és lánya, Boros Anna, az egykori nagyváradi színész, Rácz Gyula, valamint a kárpátaljai Csobolya József különös meghatottsággal hajtották meg fejüket a költő emléke előtt. - Petőfi versein nevelkedtünk, és költészete végigkísérte eddigi művészi pályánkat - mondták.