"Kozák lóbél

A ló vastagbelét (lezsírozás nélkül) hideg vízben többször megmosom, és 30 centis darabokra vágom. Úgy fordítom, hogy a zsírja befelé nézzen, majd mindkét végét spárgával megkötöm. Egy késsel letisztítom róla a nyálkás réteget, majd mintegy 5 percre forró vízbe dobom. Kihűlés után eltávolítom a rajta kialakuló felületi réteget, újra megmosom, majd két órán át főzöm borssal és hagymával együtt.V. V. Pohjobkin: A szovjet népek szakácsművészete)"

http://mitglied.lycos.de/recept/1/pacal.html

A pacalpörköltről akarnék írni hirtelen, megkarcolva a gasztroszociológia zsíros felszínét vagy a kultúrtörténeti izét, hogy hát miért is vált kultusztáplálékká minálunk a szarvasmarha gyomrából főzött, paprikás frottírtörülközőre emlékeztető pörkölt.

A pacal mítoszával alföldi kisgyermekkoromban kellett megismerkednem.

Ha a pacalpörkölt bűvszó elhangzott, akkor elhomályosultak a férfitekintetek, lelassult a levegőben tekergő sűrű Symphonia-füst, tán még Nyilasi és Törőcsik is megálltak a szemcsés képű Orionon, valódi áhítat töltötte be a nehéz levegőt ("There\'s a natural mystic blowing through the air" - Bob Marleyval szólva, bár Bob Marleyt a legelvetemültebb asszociációs iterációk után sem nevezhetnék a helyzetre, környezetre jellemző vagy egyáltalán adekvát szerzőnek).

Ilyen környezetben persze muszáj volt pacalrajongóvá szocialózálódni nagyon gyorsan: a komoly, igazi férfiak közé tartozás vágya legyűrte az idegenkedést a gyerekorrnak még erős illatoktól, a gyanús állagú belsőrészcafatoktól, és azóta is macsós gőggel, megvetéssel sóskajóskázom le a pacal szó hallatán fintorgó pesti táposokat.

Hiába a koleszterint démonizáló, önkasztráló fitnesznácizmus: valami pacalreneszánszfélét látok kibontakozni (persze: nem reprezentatív minta, szűk referenciaközeg). Kockás hasú, fitnesznáci fiatal barátaim szemében látom újra az áhítatot, amint a falusi vendéglátóhelyekről beszerzett pacalpörkölt ragacsos, sűrű szaftjába tunkolják a friss fehérkenyeret a hétvégi squashparti és szauna előtt.

A pacalpörkölt a geopolitikai realitás egyik legkellemesebb manifesztációja, mi több: megtartó erő. Érdemes vállalni érte számtalan megpróbáltatást, irracionális tortúrát, amelyeket épp a geopolitikai realitás teremt, például hogy pörköltözés közben azt kell látni a köztévében folyó, sokszoros állami milliókkal gurigázó, ám tökéletesen értelmetlen és a kora középkori román televíziózás vizuális színvonalán mozgó álvetélkedőműsorban, ahol az egyetlen észlelhető cél a kollektív agyhalál állapotának elérése lehet, közpénzen, szóval azt kell látni ebben az egyszerre siralmas és nevetséges műsorban, e tévés zártosztályon, hogy Gy. Ferenc, némileg megtépázott népszerűségű sportminiszter előbb interjút készít egy színészszel, majd legott dalra fakad. Ez már a pacalhoz is sok. Egy kérdés maradt még nyitva, meg a Talléros sör.

A kérdés: vajon Baja Ferenc meg tudta-e akadályozni, hogy a gondok madarai fészket rakjanak a hajába?