Ezt az elnevezést egyébként Borókai Gábor akkori kormányszóvivő használta először a nagy nyilvánosság előtt. Az Orbán-kabinet, azaz a "rend kormánya" határozott fellépéssel akarta bizonyítani, hogy eleget tesz a választópolgárai igényeinek: megakadályozza, hogy a kábítószerek megrontsák a magyar ifjúságot. A kormány már hivatalba lépése második napján utasítást adott az Igazságügyi Minisztériumnak, dolgozzon ki egy szigorító javaslatot. Az 1998 késő őszén elfogadott szabályozás üzenete tehát az volt: el kell riasztani a fiatalokat a drogfogyasztástól.

Ha eltekintünk attól az illúziótól, hogy drogmentes társadalom is létezhet, a dilemma elég régi: büntessük a drogfogyasztást vagy ne?

A kábítószerfüggő bűnöző vagy segítségre szoruló beteg?

A drogfogyasztás önpusztítás, és ezért magánügy vagy a társadalom problémája, és felelőssége is?

A Fidesz-kormányzat szakemberei nem azt mérték fel, mi lenne akkor, ha az európai mintát, az egyre engedékenyebb drogpolitikát követnénk. Inkább az elsősorban büntetőjogi módszereket alkalmazó amerikai modellt vették alapul, figyelmen kívül hagyva, hogy erről már Amerikában is kimondták: hatástalan. Az amerikai bűnüldöző hatóság is egyre inkább beletörődik abba, hogy a drogfogyasztókat gyógyító egészségügy jelentősen tehermentesíti a rendőrséget. (Külön érdekesség, hogy a drogkereslet visszaszorításában is fontos, Nyugaton népszerű, és eredményesnek tartott ártalomcsökkentő módszerek - azaz valamilyen drogot hosszú távon gyógyszerekkel helyettesítő kezelések - terén Csehország, Lengyelország, de még Szlovákia is előttünk jár. Mindhárom országban jóval felvilágosultabb drogpolitikát folytatnak, mint nálunk.)

Nálunk a politika 1999 tavaszán az egészségügy helyett a rendőrségre bízta a probléma megoldását. A rendőrség azonban nem kapott semmiféle támogatást fejlesztésre, bővítésre a kábítószer-bűnüldözés miatt megszaporodott feladataihoz. Csak egy - és csupán első látszatra hatékony - új eszköz állt rendelkezésre a drogterjesztők elleni küzdelemben: a drogfogyasztó megfélemlítése. Látványos eredményekre van szükség? Ha a drogkereskedelmet nem sikerül megfékezni az egyik irányból, a terjesztők felől, akkor haladjunk viszszafelé. Kapjuk el a fogyasztót - ez sokkal egyszerűbb, elég hozzá mondjuk egy diszkórazzia -, szorítsuk sarokba azzal, "értesítjük az iskoláját, munkahelyét, börtönbe is kerülhet, ha nem mondja el, kitől vette a drogot". A fogyasztó megfogásával mérsékelhetjük a keresletet, és ez majd biztosan rontja a kínálati piac helyzetét is.

Csakhogy így a fogyasztó áll bíróság elé. A komoly dílerre meg vagy sikerül rábizonyítani, hogy kábítószert árult, vagy nem. Általában nem. Mert a fogyasztó nem szívesen vall rá, sőt többnyire nem is ismeri azokat, akik nagyobb tételben üzletelnek. A kábítószer-terjesztés nem kifogástalan modorú öltönyös üzletemberek játéka. A szigorítás után a terjesztők is sokat kockáztattak: akár életfogytiglant is kiszabhattak jelentős mennyiségű kábítószerrel való kereskedésért.

Hogy is nézett ki mindez a valóságban? Például: egy fővárosi kávézóban razziáztak a rendőrök - mondván bejelentést kaptak arról, hogy ott valaki drogot árusít -, és a vécében tényleg találtak amfetamint. Azonnal bevittek mindenkit, a személyzetet, meg a teraszon békésen söröző társaságot is. Nem derült ki, hogy ki "vesztette el" a drogot a mellékhelyiségben. A kávézó tulajdonosa váltig állította: a konkurencia akart így elbánni vele, valaki szándékosan hagyta ott a kábítószert. Az ügyet lezárták. Csak a teraszon söröző öt fiatal ellen indult büntetőeljárás, mivel a vizeletvizsgálatuk pozitív lett. Igaz nem amfetaminra, THC-ra, azaz alapos volt a gyanú arra, hogy valamikor, esetleg még hetekkel korábban marihuánát fogyasztottak. Ezeknek a fiataloknak alapvetően semmi közük nem volt a kávézós történethez. Legfeljebb annyi, hogy rossz időben ültek, rossz helyen.

És egy másik történet a Szigetről, amelyet eleinte sokan a dogosok találkahelyének kiáltottak ki, noha minden statisztika, felmérés évről évre azt bizonyította, hogy sem több, sem kevesebb drogos nem fordul meg ott, mint mondjuk egy átlagos fővárosi szórakozóhelyen. A biztonsági őrök tetten értek egy tizenhat éves fiút, aki éppen jointot - marihuánás cigarettát - sodort magának. Azt mondták neki, ha nem árulja el azonnal, hogy honnan vette a füvet, elbúcsúzhat a heti jegyétől, örökre kiteszik a Szigetről. A fiú ijedtében rámutatott egy arra sétáló távoli ismerősére, akiről tudta, hogy drogozik. Egy héttel később, a fesztivál után, visszavonta a vallomását, de már hiába. Hiába ismerte be, hogy hazudott, megrágalmazott ismerőse még egy évet leült miatta előzetes letartóztatásban. Később tényleg bebizonyosodott, hogy nem kereskedett droggal, de hát gyanús volt, hiszen valóban kimutattak a szervezetében drogot.

"Nem voltak kijelölve a prioritások, legfeljebb a közvélemény nyomása és a politika prése volt érzékelhető, amely hol a szigorú fellépést, hol az engedékeny, segítő kezelést preferálta. Ez a helyzet a rendőri munkában azt eredményezte, hogy a könnyebb megoldást találták meg, vagyis a kevesebb munkával járó, ám a statisztikát annál mutatósabban javító ügyeket szerették a végrehajtók: elkapni a nem is túlságosan védekező, rosszul konspiráló fogyasztót" - írja Németh Zsolt rendőr alezredes, főiskolai docens a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet gondozásában nemrég megjelent A tiltás gyümölcsei című könyvben.

Amiről Németh Zsolt is ír, ez a bizonyos kettősség, végig jelen volt. A kormány szigorú, megtorló törvényt fogadtatott el. Az Ifjúsági és Sportminisztérium kábítószerügyekért felelős államtitkársága - amelyet szintén a Fidesz-kormány hozott létre -, viszont egy haladó szellemű, elsősorban a megelőzésre és az ártalomcsökkentő kezelésekre hangsúlyt helyező nemzeti drogstratégiát készített el 2000 végére, amelyet a parlament egyhangúlag megszavazott. Egy kicsit úgy tűnt, mintha ez a drogstratégia gesztus lenne például a tiltást ellenző szakembereknek, mintha a büntetőjogi szabályozást igyekezne ellensúlyozni. Nem tudni, hogy mi történt pontosan a háttérben, , de az tény: a drogstratégia elfogadásának idején már konkrét esetek sorával lehetett bizonyítani, hogy az 1999-ben életbe lépett szigorítás túlzó, és számtalan káros hatása van.

2000 augusztusában például az történt, hogy a pécsi drogambulancia a szabályoknak megfelelve engedélyt kért a tisztiorvosi szolgálattól, hogy két páciensnek felírhasson methadon tablettát. (Ezt a gyógyszert ópiátfüggők - heroinisták - gyógykezelésénél használják világszerte. Az ártalomcsökkentés lényege, hogy a súlyosan drogfüggőt nem kényszerítik gyors leállásra, nem teszik kockára ezzel az életét - hiszen nagyon sok túladagolásos halál éppen a visszaesés miatt, az elvonás utáni első "belövéskor" következik be -, hanem ellenőrzött körülmények, orvosi felügyelet mellett az utcán vásárolható heroinnál kevésbé ártalmas gyógyszerrel stabilizálják hosszú időre az állapotát, és így készítik fel fokozatosan a drog elhagyására.)

A pécsi drogambulancia nem kapott engedélyt a gyógyszer felírására, az ottani orvosok tiltakozása után pedig a tisztiorvosi szolgálat országos vezetője körlevélben tiltotta meg minden magyar drogambulancián a methadon alkalmazását. (Mit sem számított, hogy több páciens évek óta kapta már ezt a gyógyszert, amellyel képes volt normális életre, tanult, dolgozott, gyereket nevelt.) Ráadásul a renitens pécsi ambulancia ellen feljelentést is tettek arra hivatkozva, hogy a hatósági előírásokat megszegve a methadon felírásával "kábítószert" terjesztenek, így az ott gyógyító orvosokat a hatályos jogszabályok alapján kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés fenyegette. A képtelen ügyet a rendőrség hamarosan lezárta, a nemzeti drogstratégia néhány hónappal később pedig szabad utat nyitott az ártalomcsökkentő kezeléseknek.

A nemzeti drogstratégia kidolgozása Topolánszky Ákos nevéhez fűződik, aki helyettes államtitkárként immár a második kormány idején áll az Ifjúsági és Sport-, illetve a mostanra átkeresztelt Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium drogügyekért felelős részlegének élén. Szakemberként került ide, hiszen korábban drogterápiás intézetet vezetett, és ő volt a Drogterápiás Intézetek Szövetségének elnöke is. Amikor most arról kérdeztem, hogyan tudott azonosulni az 1999-es szigorításokkal, támadták-e politikusok a progresszív drogstratégia miatt, és mit gondol a tervezett enyhítésekről, diplomatikusan úgy válaszolt: - A köztisztviselő mindig egyetért a hatalmon lévő kormány döntéseivel.

Hozzátette még: a szigorú törvényt nem lehetett visszavonni egyik pillanatról a másikra, "érvrendszerre" volt szükség ahhoz, hogy ki lehessen mondani: elhibázott döntés volt. Szerinte egyébként "csak" kábítószer fogyasztásáért senkit nem ítéltek el az elmúlt években.

De vajon hol jegyzi majd a statisztika azoknak a fiataloknak a sorsát, akik "csak" drogfogyasztásért rövidebb, hosszabb időre azért előzetesbe kerültek. Vagy "csak" az iskolából rúgták ki őket ezért, "csak" a munkahelyüket veszítették el, "csak" megbélyegezte őket a környezetük, a társadalom.

"Életre szóló élmény lehet az előzetes letartóztatásban töltött idő. Több betegemet tartották a fogdán nyolc-tíz hónapig úgy, hogy a vizsgálat lezárása után csak csekély mennyiségű drogfogyasztás miatt marasztalták el őket, majd függővé nyilvánították, a hathónapos folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelést követően pedig megszüntették az eljárást. Elképesztő, hogy a drogozás társadalomra való veszélyessége nálunk sokkal nagyobbnak számít, mint más, súlyosabb bűncselekményé" - mondja Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus, a Baranya megyei Drogambulancia vezetője.

A társadalmat valóban nagyon megzavarta a szigorú drogtörvény. Topolánszky Ákos azt mondja, ez elsősorban a hisztériakeltő sajtó felelőssége. És ebben van is némi igaza, noha ő úgy érti: a szigorító módosítás ellen folytatott negatív kampányé. De emlékezzünk vissza 1998 decemberére, Császár Előd ügyére. A szigorítást már elfogadta a parlament, igaz még nem lépett életbe, és nyilvánvaló volt az is, hogy a kormány elképzelései nem nagyon tetszenek a "nép egy részének". Ekkor történt, hogy az énekes halálos közlekedési balesetet okozott, a rendőrök pedig azonnal farkast kiáltottak: marihuána, és amfetamin nyomaira bukkantak nála. Szalagcímek hirdették az újságokban, hogy a száguldozó sztár drogos volt, emiatt meghalt egy fiatal rendőr. Íme, ezért kell nekünk a szigorítás. Aztán később kiderült, hogy Császár Előd nem fogyasztott semmiféle kábítószert, pedig jó alaposan megvizsgálták: vizeletét, vérét, hajmintáját a létező összes tesztnek alávetették. A balesetnek nem volt köze a drogfogyasztáshoz, a száguldásért Császár Előd bíróság elé állt.

A balesetről szóló tudósítások mellett még egy tipikus főcím az akkori sajtóból: Kábítószer-razzia Nógrád megyében. Amikor aztán az ember beleolvas, megtudhatja, hogy a rendőrök egy diszkóból vittek magukkal néhány fiatalt, aki a feltételezésük szerint kábítószert fogyasztott. Ilyen volt tehát a "negatív" propaganda. Soha ennyi, pár szál illegális kendert otthon nevelgető "drogterjesztőről", és drogfertőben szórakozó fiatalról nem olvashattunk még.

"Aki a drogokkal kacérkodik, az az ördöggel cimborál" - jelentette ki az akkori kormányfő, Orbán Viktor, aki ezt a már-már szállóigévé vált mondatát jó sokszor elismételte még a nyilvánosság előtt, legutóbb például a tavaszi választási kampány idején.

Csoda, hogy a társadalmat megzavarta az új drogtörvény? Orvosok, tanárok és szülők tanácstalanul álltak, ha a kábítószerezés bűncselekmény, akkor fel kell jelenteni a drogfogyasztó fiatalt? Az orvosi, tanári, hivatali titoktartás, a szülői felelősség erősebb-e, vagy a büntető törvénykönyv rendelkezései?

Mentősök azonnal értesítették a rendőrséget, ha kábítószeres rosszullétről bejelentés érkezett hozzájuk. A szülők a rendőrségre telefonáltak segélykérően tanácsért, amikor kiderült, hogy a gyerekük drogozott. (Ha szerencséjük volt, a vonal túlsó végén egy olyan rendőr jelentkezett, aki elmagyarázta: jobb, ha azonnal leteszik a kagylót, mert amennyiben a hívást hivatalos bejelentésnek tekintik, akkor a gyerek ellen nyomozás, büntetőeljárás indul.) Pedagógusok, iskolaigazgatók tettek bejelentést a rendőrségen tanítványaik ellen, akikről sokszor csak hallomásból vélték tudni, hogy közük lehet valamiféle droghoz.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott kutatás azt is kiderítette: az oktatási intézmények drogbejelentései nyomán sokkal több büntetőeljárás indult, mint ahány drogcsempészt lefüleltek például a határőrök.

2002 februárjában publikálta az Országos Kriminológiai Intézet (ORKI) annak a kutatásnak az eredményét, amelyben az 1999-es szigorítás büntetőeljárásokra gyakorolt hatásait vizsgálták. A Ritter Ildikó által elvégzett kutatást még az előző kormány Ifjúsági és Sportminisztériuma, azaz Topolánszky Ákos rendelte meg. Íme az újabb ellentmondás: az Igazságügyi Minisztérium a kormány határozott kérésére szigorított, erre egy másik tárca, a kormány jóváhagyásával vizsgálat tárgyává teszi ez a szigorítást. Mindebből az tűnik ki: a vizsgálat megrendelésekor már valószínűleg a Fidesz-kormányzatnak is feltűnt, hogy drogügyekben mennyire megosztott a szakma is és a társadalom is.

Ráadásul a vizsgálati beszámoló legfontosabb következtetése az lett: a kábítószeres bűnözés ellen hozott, jelentősen szigorító változásokat tartalmazó 1998-as törvény sem a fogyasztást, sem a drogkereskedelmet nem szorította vissza Magyarországon.

A vizsgálat kimutatta azt is, hogy a kábítószerrel való visszaélés címén elindított büntetőeljárások több mint felében kannabiszszármazékkal elkövetett bűncselekmény - például fűszívás, átadás - indokolja a hatósági fellépést. Dénes Balázs jogász a Tiltás gyümölcsei kötetben arra hívja fel a figyelmet, hogy a kannabisszal "visszaélők" között igen nagy arányban találhatók diákok, munkahellyel rendelkező "normálisan élő" fiatal felnőttek, és döntő többségük büntetlen előéletű. A módosítás óta hat százalékkal nőtt a még tanuló gyanúsítottak aránya a kábítószeres eljárásokban. "E szer esetében fokozottan igaz tehát az a prohibíció (tiltás)ellenes érv - írja Dénes Balázs -, mely szerint az állam a drogfogyasztás kriminalizálásával önmagának állít elő bűnözőket."

Az ORKI-kutatásban megkérdezett 137 jogalkalmazó - rendőrök és ügyészek - háromnegyede a szigorítás kapcsán semmiféle pozitív társadalmi hatást nem tudott megjelölni.

Ennek pedig, állították már a hatálybalépésekor rendőrök, bírók, ügyvédek, pszichiáterek, elsősorban az az oka, hogy a törvény szövege elszakad az élettől. A szigorítás egyik alapköve volt, hogy csak a drogfüggők kérhetnek "elterelést", azaz féléves gyógykezelést, a büntetés helyett. Ott állt a bíróság kapujában az alkalmi fogyasztó, aki mondjuk néha elszívott egy füves cigit, és mérlegelt: most hazudjon inkább? Bizonygassa, hogy függ a marihuánától, ami köztudomásúlag csak ritkán okoz függőséget? Próbálja átverni a függőségéről ítélkező igazságügyi orvos szakértőt?

"Tapasztalataink szerint általános az a jelenség, hogy a legtöbb fogyasztó a büntetés elkerülése érdekében inkább függőnek vallja magát, és az orvos szakértői vizsgálaton is megtesz mindent azért, hogy annak nyilvánítsák. Ennek két gyakori hozadéka van. Az egyik, hogy az oly szigorú törvényünk önmagának mond ellent, amikor a függők számára gyakorlatilag bármilyen, csekély mennyiségű kábítószert legalizál. A másik, hogy olyan identitást ad a fogyasztónak, amely károsan befolyásolja a későbbi életét. Egy tizenhét éves, rendszeres marihuánahasználó kliensem mondta azt: neki nagy jövője már nincsen, mert hiszen drogfüggővé nyilvánították. Igaz, így elkerülte a bírósági procedúrát, de ki tudja, hogyan fog gondolkodni magáról ezután. Akár évek múlva is "visszaköszönhet" az életében a függőségéről szóló papír" - vélekedik Szemelyácz János.

A legtöbb drogambulancián kifejezetten érezhető volt a forgalom csökkenése 1999-ben, és azt követően is. Különösen az első kezelésre jelentkezők száma esett vissza, és a 15-19 éves fiatalok maradtak nagyobb számban távol, ugyanakkor a statisztikák azt mutatták, hogy a drogfogyasztás éppen ebben a korosztályban terjed a leginkább. A szakemberek folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy a droghasználók 85-95 százaléka nem idejében vagy egyáltalán nem kerül kezelésbe. A drogos fiatalok pedig gyakran éppen azért nem vállalják a terápiát, mert félnek a kezelőhelyek és a rendőrség konspirációjától.

Abban tehát, hogy változtatni kell, jelenleg szinte teljes egyetértés mutatkozik a szakemberek, döntéshozók, és a társadalom megítélhetően nagyobb része között.

- Ami most történik, tűzoltás - szögezi le Pelle Andrea, ügyvéd, a TASZ egyik alapítója. - Indokolt enyhíteni a jogszabályokon, hiszen rengeteg fiatal van előzetesben, börtönben. A még hatályos szabályozás legkritikusabb pontja a fiatalkorúakat érintő minősített eseti kör. Ha egy felnőtt korú 18 éven alulinak ad át akár csak egyetlen alkalommal egyetlen adag kábítószert is - tehát egy tizennyolc éves megkínál füves cigivel egy tizenhét évest -, jelenleg a legkedvezőbb ítélet három év végrehajtandó szabadságvesztés. Egy kaposvári fiatal védencem tavaly óta tölti ilyen ügyben háromévi börtönbüntetését.

A tervezett módosítás egyrészt újra megteremti az elterelés lehetőségét az alkalmi fogyasztók számára, másrészt enyhíti az indokolatlan szigort bizonyos "terjesztői típusú magatartásoknál." Szögezzük le: a kábítószerek fogyasztása a jövőben is bűncselekménynek számít majd Magyarországon. Bűncselekmény marad attól függetlenül, hogy ki, milyen drogot használ, füvet vagy heroint. Terjesztői továbbra is súlyos büntetéssel számolhatnak. A törvény továbbra is differenciál attól függően, milyen mennyiségű kábítószerről van szó, fogyasztás vagy terjesztés történt, az elkövető kábítószerfüggő-e, és a kínálás, átadás, forgalomba hozás, kereskedés továbbra is súlyosabban büntetendő, mint a birtoklás, termesztés.

Az új törvénytervezet azonban végre életszerűen súlyozná a különböző eseteket. Így most már nem ugyanazt a büntetést kapná az a 18 éves, aki a nála fél évvel fiatalabb barátját megkínálja egy adag droggal, és az, aki egy iskola előtt fiatalkorúaknak árusít drogot.

A csak fogyasztók, ha csekély menynyiségű drogot tartanak maguknál, féléves gyógyító vagy felvilágosító, megelőző terápia teljesítésével mentesülhetnek a büntetés alól. A "kishalak" is élhetnek az eltereléssel, amennyiben például arról van szó, hogy közös drogozásnál valaki továbbadja a jointot. A "nagyobbacska halakat" pedig jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelméért 5-15 éves büntetés fenyegetné, ez megegyezik a fegyveres rablás büntetési tételével. Ami pedig a fiatalkorúakat illeti: fő szabály marad, hogy az a felnőtt, aki 18 éven aluli személyt kábítószerhez juttat, 5-10 éves börtönbüntetést kaphat. De a jövőben nem fenyegetné többéves elzárás például azt, aki néhány hónappal fiatalabb osztálytársának átad az iskolai vécében egy adag füvet.

Ami a tanulságokat illeti: a szigorítás rákényszerítette a szülőket, tanárokat, orvosokat, politikusokat, rendőröket, bírókat, tehát az egész felnőtt társadalmat arra, hogy végre felismerje, a drog a mai fiatalok mindennapjainak részévé vált. Fogyasztják, kipróbálják, szeretnék kipróbálni, a barátaik is használják. Azt már tudjuk, a tiltás, megtorlás csak még nagyobb bajba sodorhatja őket. De talán most elindulhat egyfajta nyitottabb párbeszéd. Téma lenne jó sok. Itt van mindjárt a könnyű drogok kérdése, hiszen az előbbiekből is az derült ki, valószínűleg a marihuána a leginkább elterjedt drog nálunk is. Európa egyre több államában vitatkoznak róla. Több helyen, legutóbb Svájcban, pedig már úgy döntöttek, hogy nincs miért tiltani a füvezést, hiszen a fogyasztása nem ártalmasabb, mint például az alkohol.

Topolánszky Ákos ezzel kapcsolatban azt mondja: legalizálásról nálunk szó sem lehet. De szerinte is egyre több az olyan érv e témában, amely megfontolandó. Legalábbis alkalmas lenne arra, hogy alaposan megvitassuk.