Próbáljuk most lekapni a cuccról az agyhártyagyulladásos aktuálpolitikát, maradjunk szikárak, mint a pénteki kenyér: sorkötelesség vagy profi hadsereg? Koncentráljunk a tényekre. A felnőtt férfilakosság pontosan tudja, hogy milyen/milyen volt a Magyar Honvédség/Néphadsereg sorkatonájának lenni a közeli vagy a távoli múltban.

Különös jelenség, hogy a honvédségnél begyűjtött élményanyag a legnemesebb borok fejlődési görbéjét követve évről évre érik, szépül, kerekedik, hogy a sajátos agyi folyamat után a középkorú férfiak nagy részénél szinte egységesen valami másfél-két éves nagy, vicces buliként jelenjen meg. Amikor a csőrös Csepel platóján áthúztam a lenti-zajdai laktanya kapuja alatt, megfogadtam, hogy soha nem fogok magamban szépíteni semmit, semmi vicces buli, semmi jópofi, erre a nagyon prosztó, fölösleges, ostoba és undorító tizenegy és fél hónapra mindig is prosztó, fölösleges, ostoba és undorító tizenegy és fél hónapként fogok emlékezni.

Aki már volt katona, tudja, hogy a magyar honvédség - így, sorállományilag - tökéletesen diszfunkcionális valami, amelynek maximális célja, hogy saját maga létjogosultságát bizonygassa, leginkább csak azzal, hogy van. Eszik, kúszik, takarít.

A Magyar Néphadsereg operett-szovjet típusú hadsereg volt. Tehát: erőforrásainak mintegy öt százalékát az imperialista rablóhatalmak elleni készülődés kötötte le, mintegy ötven százalékban önnön fenntartásával volt elfoglalva, míg negyvenöt százalékban tökéletesen értelmetlen dolgokra (többnyire takarításra és a katonák szívatására - szakkifejezés -, esetleg mezőgazdasági károkozásra) költötte erőit. Az MN-ből létrejött Honvédség tevékenységi köréből értelemszerűen kikerült az imperializmus elleni fenekedés, az ekképpen gazdátlanná vált öt százalék pedig felosztatott a másik két fő tevékenység, az önfenntartás és a baromkodás között, a helyzet pedig, éppen az imperializmus elleni küzdelem vészes mértékű lanyhulása miatt - egyre viccesebb mértékű honvédelmi költségvetés - csak romlott.

Na már most, 1988-89-ben, amikor a lenti laktanyában - amelynek parancsnoka épp a mostani vezérkari főnök-államtitkár volt - még egy húzós kis Lenin-idézettel (Elvtársak! Jegyezzék meg: az imperializmus alvó oroszlán...) próbálták szítani a dekadens, ideológiailag labilis (lásd: alakuló Fidesz, hogy mást ne) pesti táposok (egyetemisták) hazafias érzelmeit és harci kedvét, szóval már akkor is fölmérhette akár egy hat általánost végzett, teljesen debil, de fegyveres szolgálatra alkalmasnak talált lény, hogy a rendelkezésre álló harcjárművekkel és egyéb technikai eszközökkel - első lépcsős laktanya, hadseregünk büszkesége, rögtön a tűzvonalban, az ordas osztrák hegyivadászok és a vérszomjas láncos kutyák tőszomszédságában, utolsó bástyaként! - körülbelül a másfél kilométerre húzódó Bárszentmihályfa község kocsmájáig juthatunk el, szerencsésebb esetben. Tíz percig kell kibírni, aztán úgyis jönnek az oroszok - mondogatták a VSZ-kompatíbilis tiszthelyettesek, ha nagyon berúgtak, bár néha meg épp ellenkezőleg: a béketábor mindent és mindenkit elsöprő blitzkriegjéről vizionáltak, és ilyesmiről szóltak az úgynevezett oktató anyagok is: hogyan fogjuk mink megvédeni a hazát olasz és osztrák területvédelmi egységek tüzében, az Alpok hegyláncai között (lásd még: védelmi doktrína).

Illúzióink nem lehetnek, sokat nem változhatott a helyzet, leszámítva az ideológiai maszlagot, de annak a lecserelése kerül a legkevesebbe, úgyhogy egészen pontos következtetéseket tudunk levonni arra vonatkozóan, hogy milyen lehet ma egy-egy tökösebb laktanyában. Tudjuk továbbá, hogy a sorállományúak többsége csak az Ultra-Sportszelet-bivalytej-gyíkhúskonzerv-harchoz-fölvigyázz mélységig hatol a honvédelmi ismeretekben, talán ha lelövi az egyes számú lőgyakorlatot (cél a mellalak alsó széle-közepe), másra nem nagyon jut pénz, sőt igazából kár azért a kilenc darab 7,62-es skulóért is.

Mint fönt megjegyeztük, mindezzel a tapasztalatkészlettel rendelkezhet majdhogynem valamennyi felnőtt, hímnemű magyar állampolgár, ilyenformán parlamenti képviselőink is, már amelyik nem volt alkalmatlan, nem volt továbbszolgáló tiszthelyettes vagy éppen annyira hülye, hogy semmit sem vett észre az egészből.

Mindezek ellenére időről időre előkerülnek egészen eszement érvek a sorkatonai szolgálat mellett, például néhány elvetemültnek valami nagyon durva tévképzet folytán meggyőződése, hogy a sorkatonai szolgálat úgymond jelentős szerepet (micsodát?) tölt be az ifjúság testi és erkölcsi nevelésében.

Ezzel szemben tudjuk, hogy a magyar férfiak jelentős hányada a honvédségnél szokik rá a dohányzásra (a szerző egyéni rekordját - három doboz Symphonia tíz óra alatt - egy lenti őrszolgálat alkalmával állította föl), ottan szedi föl első fölösleges tíz kilóját (a mértéktelen dohányzás és a katasztrofális koszt ellenére - a honvéd rendkívüli mennyiségű csokoládéval/nápolyival kompenzál), satöbbi. Néhány éve kereszténydemokrata-kisgazda vonalról még parlamenti panasz is lett téve a reggeli torna megszüntetése miatt. Pedig a reggeli torna aztán tényleg szignifikáns alakítója volt az általános testkultúrának évtizedeken át. Az ember leharcolt mackójában, Tisza márkájú dorkójában kisétált hajnalban az alakulótérre, elbújt valami tereptárgy mögé és rágyújtott. A rutinosabbak ki se mentek, hanem ágy alatt, szekrényekben, egyéb rejtekhelyeken húzták ki a tíz percet. (A katonaság egészségre gyakorolt hatásáról mesélhetne az a szakasztársam, aki őrségben lábon lőtte magát, az az asztmás srác, aki kis híján megfulladt a gázálarcban, az a gyerek, akinek a bokáját szilánkosra törte a forduló harckocsitorony, és végül az a másfél évvel utánam bevonult fiú, akit máig tisztázatlan körülmények között agyonlőtt egy alkoholista tiszthelyettes. Az illető, mármint a tiszthelyettes, szakaszparancsnokom volt két vészterhes hónapon át...)

Az erkölcsi nevelésről annyit, hogy aki a katonságnál nem tanul meg elfogadható színvonalon lopni, az menthetetlenül fogdába kerül vagy egyéb büntetésekkel sújtják, a rendszer ugyanis így működik: az szív, akinél hiány van, és annál van hiány, aki nem tud lopni mindazt pótlandó, amit tőle elloptak. Ugyanilyen szisztémával lehet elsajátítani a sunnyogás, a lapítás, a hazudozás művészetét is.

Végül lapozzuk föl a sorkatonaság társadalmi rangja fejezetet, amely szerint a magyar társadalom igen széles köreiben elterjedt, hogy aki nem tudja magát fölmentetni a sorkatonai szolgálat alól, az egy élhetetlen hülye (mint a szerző, lásd), az meg is érdemli mindazt, amit. Tudnék sorolni szép példákat, általános testi gyöngeség okán leszerelt feketeöves küzdősportolót, allergiával operáló NB I-est, satöbbi.

Tehát a magyar férfilakosság kollektív tudatában többé-kevésbé rögzült, hogy a magyar hadsereg jelenlegi és múltbéli formájában csakis az abszurd stíluskategóriájába sorolható, működését, alapvető jellemzőit Ionesco, Mrozek, Örkény, Rejtő és főleg Hasek művei alapján érthetjük meg. Mindazonáltal sokkal kevésbé vicces, mint. Sőt, mondhatjuk, ennyi pénzért kifejezetten gyönge tréfa.

Uj Péter