em tud igazán felszabadult lenni, arcán rejtett szomorúság és aggodalom bujkál. Egy alkalommal aztán úgy dönt, elmondja. Végtelen kétségbeesése már néhány mondat után felszínre tör, zaklatottan mondja szorongató gondjait. Segítséget kér, kérdéseire választ keres. Elmondja, hogy férjével válófélben vannak. Ez nagyon megviseli őt, de úgy tűnik, visszafordíthatatlanul tönkrement a házasságuk. Ő borzasztóan szeretne mindent megadni a kislányának, szeretetet, gondoskodást, nyugalmat, együttlétet, valahogy pótolni ezt a törést. Úgy érzi azonban, hogy a kislány mostanában mintha minderre "nem igazán lenne vevő". Pedig ő mindent megpróbál, ami csak tőle telik. Kirobban belőle a fájdalmas, keserű kérdés: ennek ellenére a kislány miért mégis inkább az apával szeret játszani, miért az apával való együttlét szerzi számára az igazi élményt? Hogyan szerezhetné vissza gyermekét?

Megnyugtattam, hogy nem kell "viszszaszereznie gyermekét", hiszen el sem veszítette. Az apák szerepéről a családi nevelésben általában kevés szó esik, még a szakemberek is kevesebb figyelmet szentelnek az apa-gyerek, mint az anya-gyerek kapcsolatnak. Hiszen az elsődleges személy a gyermek korai gondozásában-nevelésében, aki általában a legtöbb időt tölti is vele, az az anya. Ez nemcsak felhőtlen együttlétet jelent, hanem nagyon is felelősségteljes gondoskodást a gyermekről, szükségletei, igényei kielégítését, testi-lelki jó érzéseinek, komfortjának biztosítását. Ez sok esetben, mint mondani szokás, 24 órás, kimerítő szolgálatot jelent. A megfelelés kényszere a tökéletes feladatellátásba hajszolja az anyákat, akik igen elfáradnak környezetük igényeinek kielégítése során. A nő megpróbál az élet minden területén csúcsformát mutatni, nyújtani. Olykor szinte önmagát feladva, mások szolgájaként vagy kiszolgálójaként dolgozik, óhatatlanul mártír szerepet felvéve, amitől cseppet sem lesz boldog senki, legkevésbé ő maga. Kevés energiája marad a közös élményeket jelentő, önfeledt, örömteli játékra. Aminek nem lehet nekikezdeni fáradtan, türelmetlenül.

A jó házasságban a férfi megpróbál némi terhet levenni felesége válláról: ez pedig éppen a gyerekekkel való foglalatoskodás vagy a gyermekekre vigyázás. Mivel ők a napi rutinban, a sokszor kellemetlen tevékenységekkel és nevelési feladatokkal tarkított helyzetekben nemigen vesznek részt, így a kapcsolatuk is sokkal felhőtlenebb, ünnepibb és különlegesebb lehet. Mindkét fél részéről csak a varázslatos, kellemes élmények emléke marad meg.

Ez sok esetben a mamában féltékenységet ébreszt, mert kirekesztettnek érzi vagy érezheti ilyenkor magát. Úgy hiszi, a gyerek az apát szereti jobban.

Ez természetesen nincs így. De nagyon sok múlik a nőn, az anyán, hogy a családi "hármasban" (anya, apa, gyerekek) mindenki egyenrangúnak és egyenjogúnak érezhesse magát. Az anyának meg kell értenie, hogy a gyermeknek nem jobb vagy erősebb a kapcsolata az apjával, hanem egyszerűen csak más, különösen, ha kisfiúról van szó.

Ahhoz tehát, hogy alapvetően mindenki jól érezhesse magát ebben a hármasban, egyenrangúként kell viselkedni, és jól beosztani az időnket, nemcsak a miénket, hanem a társunkét is, tehát megosztani a háztartással, gyermekneveléssel kapcsolatos feladatokat. Ez egyfajta szervezőmunkát jelent, ami energiabefektetés, de megtérül a végén a mellett a jó érzés mellett, hogy saját és családunk sorsának is mi vagyunk az irányítói.

A gyerek akkor lesz boldog, ha önálló lehet, ha nem kötjük gúzsba rejtett és teljesíthetetlen elvárásainkkal. És ez fokozottan így van, ha az apa már nem akar a családban élni, de fontos neki a gyermeke. A kétségbeesett, szorongó mamának csak egyetlen útja lehet: nem kérdőjelezi meg gyermeke biztos szeretetét, mely esetleg nem a várt formákban jelenik meg ebben a nehéz helyzetben. Mert a szeretet nem kizárólagos - vagy az egyiket, vagy a másikat szeretem csak -, hanem inkább megsokszorozódik, és ha az egyik félnek adunk, a másik féltől nem kell ahhoz elvenni.