Május elsején volt száztíz éves május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom ünnepe. Május másodikán pedig tízéves a demokratikusan megválasztott magyar Országgyűlés. "Bizony az ünnep napján ki kell mondanunk" - mondta ki Torgyán József az ünnep napján az Országgyűlésben, "hogy egyedül és kizárólag a polgári koalíció jogosult ezt az országot az Európai Unió integrációjába visszavezetni, és ez az ország a többpárti parlamenti demokrácia talaján akkor erősödhet meg, ha a polgári koalíció további megerősödése bekövetkezik. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.) Mi 1990. május 2-a előtt akkor tisztelgünk őszinte szívvel és helyesen, ha előre látjuk és azért dolgozunk, hogy ez a koalíció ne egy cikluson keresztül, hanem több cikluson keresztül fennmaradva töltse be a kormányzati vezető tisztséget. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)"

Az MDF sorai nem tapsoltak, mert tudták, hogy ez rájuk nem vonatkozik. Torgyán az előző héten a kisgazdák országos gyűlésén kijelentette, hogy a koalíció két pártból áll, mert az MDF kívülállóként viselkedik. Közvetlenül a nagygyűlés előtt, melyen Torgyán lemondott az elnökjelöltségről, kiegészítették a Fidesz és az FKGP koalíciós szerződését azzal, hogy együttműködésük több ciklusra szól, és 2002-ben "célszerű arányban" közös jelölteket fognak állítani. (Az MDF-fel nem számoltak.) E közösségnek megvolt az érzelmi alapja. A Szonda Ipsos felmérése szerint mindkét párt szavazótáborában a másik párt volt a legnépszerűbb a sajátjuk után. A Fidesz szavazói körében az MDF csak egy hajszálnyival volt kedveltebb, mint az MSZP, a kisgazda szavazók pedig az MSZP-nél is kevésbé kedvelték az MDF-et! Az MDF szavazói az MSZP-nél is kevésbé a Fideszt, a kisgazdáknál pedig nemhogy a MIÉP, de még az SZDSZ is közelebb állt hozzájuk. (Népszabadság, 2000. május 6.)

Az ünnepi ülés napján Orbán és Torgyán összetanakodott, és másnap bejelentették, hogy Mádl Ferencet jelölik elnöknek a kisgazdák. A jelölésről sem az ellenzéki pártokkal, sem az MDF-fel nem konzultáltak. De hiába kerülték a konszenzust, mégis kialakult. Az ellenzéki pártok is támogatták Mádlt, a nem kormánypárti lapok publicistái pedig örvendeztek, hogy "egy egészen normális ember" a jelölt - a jelölő dacára. Nagy N. Péter emlékeztetett erre a dacára: Torgyán még az Antall-érában "a totális hatalom visszaállításának nevezte a koncepciót, amit Mádl miniszterként is képviselt, rablásnak, országkifosztásnak a magánosítás folyamatát. Mádl később a bankok működéséért viselt jelentős felelősséget, Torgyán pedig megint csak a lövészárok túloldalán látta." 1995-ben, amikor a Fidesz, az MDF és a KDNP elnöknek jelölte Mádlt, a kisgazdák nem szavaztak rá, hanem közvetlen elnökválasztást követelve Torgyán vezetésével kivonultak az ülésteremből. "És ezek után most Torgyánnak kellett odaállnia pártja és a nagyközönség elé, hogy sajátjaként jelentse be Orbán Viktor jelöltjét." (Nagy N. Péter: "Egy egészen normális ember", Népszabadság, 2000. május 4.)

17-én Torgyán tisztelgő látogatást tett Kövérnél, és ezzel megkezdődtek a tárgyalások a 2002-es választási együttműködésről. Az ekkori tervek szerint 40-50 közös jelöltet állítottak volna fele-fele arányban, megyénként legalább kettőt, hogy demonstrálják összetartozásukat.

A Békejobb pártjai, az MDF, az MDNP és a Vállalkozók Pártja bejelentették, hogy megkezdik együttműködésük "intézményesítését". Dávid Ibolya a nagy nyilvánosság előtt szellemesebbnek minősítette a Népszabadság állandó szerzőjét Kövérnél!: "Kövér László Fidesz-elnök szerint a 2002-es választásokon az MDF önállóan is megmérettetheti magát, de kudarc esetén el kell számolnia lelkiismeretével Isten, ember és a borotválkozótükör előtt". - Ennél szellemesebb az, ami Selmeczi Tibor tollából épp az önök lapjában olvastam. (Népszabadság, május 2., Valódi álhírek: Dávid Ibolya Kövér Lászlónak arra a kijelentésére, hogy el kell számolnia a lelkiismeretével Isten, ember és a borotválkozótükör előtt, megjegyezte, hogy ő csak olyankor szokott borotválkozni, amikor Kövér László betétet cserél - a szerk.)." (Mosolyogva viselem a támadásokat, Kéri J. Tibor interjúja Dávid Ibolyával, Népszabadság, 2000. május 13.)

A Magyar Nemzet az - annak idején a kisgazdák által hevesen támadott - növényolaj-ipari privatizáció, 1992-es, Antall-korabeli történetén keresztül leplezi le monumentális, kétrészes cikkben az MSZP-MDF érdekközösséget a közvagyon elkótyavetyélésében, a hazai vállalkozások elgáncsolásában és a privatizációs bűnügyek eltussolásában. (Hommer Tibor: Csöndes háború néma fegyverekkel, Magyar Nemzet, 2000. május 19-20.)

A Demokrata cikkírója szembeállítja egymással a bátor ellenzékiség orbáni és a "nem túl bátor" ellenzékiség antalli hagyományát: "a Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott Orbán-beszédet a nem túl bátor Antall József még az aznapi tévé híradóban »veszélyes hangvételűnek« minősíti." (Bertók László Attila: Egy késő kádári öltönyös portréja, Magyar Demokrata, 2000/22. sz.)

Gógl Árpád egészségügyi miniszter fájó szívvel megválik politikai államtitkárától. A miniszter szerint Pusztai Erzsébetnek, az MDNP elnökének "azért kell távoznia a tárcától, mert (…) a Békejobb mozgalomban vállalt kiemelkedő szerepvállalása a korábbinál markánsabb politikai szereplővé tette. Gógl szerint ez gátja annak, hogy érvényesíteni tudja a tárca érdekeit." (Népszabadság, május 20.)

Az MDF a kisgazda Székely Zoltán visszahívását kezdeményezte a közbeszerzési bizottság éléről összeférhetetlenségre hivatkozva. Székely ugyanis vállalkozásai révén erősen érdekelt volt a közbeszerzési eljárással elnyerhető közmű-csatornázási beruházásokban. Székely ekkor már kilenc hete nem hívta össze a bizottságát, ellenben fontolgatott: "Megfontolom, hogy lemondok, mert el kell döntenem, mekkora személyes kockázatot vállalok a bizottság elnökeként a korrupció elleni küzdelemben." Székely elárulta, megkérték őt, "lehetőleg mindent felejtsen el a bizottság ellenőrzési dokumentumait illetően". Biztosan elfelejtette volna szegény, ha tudja, mennyi baja lesz még neki a dokumentumokból... (Népszabadság, 2000. május 19.)

Vérszagra gyűlt az SZDSZ. Demszky Gábor egyenesen leliberálisozta az MDF-et, pedig igazán nem szolgált rá. Úgy vélte: a "nemzeti elkötelezettségű liberális" MDF-nek és a "szociálliberális" SZDSZ-nek sokkal erőteljesebben kellene párbeszélnie és szorosabban együttműködnie. Május 29-én az MDF frakcióvezetője, Balsai István föllépett a Budai Liberális klub Van-e élet a Fideszen túl? című rendezvényén, ahol is Fodor Gábor azzal biztatta, ha nem adják föl a Békejobbot, és "korlátozott konfliktusokat" vállalnak a kormányban, akkor 2002-ben biztosan elérik az 5 százalékot.

Debreczeni József a Magyar Nemzetben arról ír, hogy a Fidesz vezetői otthonról hozott szilárd politikai értékrend híján egyre csak sodródnak, mégpedig egyre rosszabb szövetségekbe. "Minden esetben a politikailag mérsékeltebb, a morálisan jobb minőség rovására és vesztére. Semmi kétség: e mostani szövetkezés is jelentős részben az MDF politikai megsemmisítésére irányul. (…) A Fidesz jobbratolódása során mindig újabb elvi és morális határokon lépett át". Debreczeni attól tart, hogy ha a dolgok úgy haladnak tovább, ahogy eddig, akkor a Fidesz 2002-ben a MIÉP-pel is hajlandó lesz szövetségre lépni. (Debreczeni József: Összenő, ami összetartozik?, Magyar Nemzet, 2000. május 26.) Szerencsére nem derült ki, elég erős lett volna-e a Fidesz, mert túl gyenge volt a MIÉP.

Az Orbán-kormány létrehozott egy Kormányzati Stratégiai Elemző Központot. Ez a "Stratek" pártpolitikai háttérmunkát végzett közpénzen. Foglalkozott az MSZP-vel, a szakszervezetekkel, a Fidesz esetleges választási szövetségeseivel stb. Ekkor éppen azzal, hogy érdemes-e kampányszerűen támadni az ekkor még Orbán MSZP-s kihívójának tűnő Németh Miklóst. Azt mondták: nem. Igazuk lett.

Juhos László, reális zöldnek is igaza lett: "azért is féltem Pepó urat, mert meggyőződésem, hogy ha nem ő vagy egy hozzá hasonló karakterű miniszter viszi tovább a tárcát, úgy 2002-ben a jobboldal választási esélye máris egyenlő a nullával." (HVG, Portré, 2000. május 6.) Járai Zsigmondnak nem lett egészen igaza. Azt rebesgették, hogy nemsokára lemond, és Surányi mandátumának lejárta után, 2001 márciusától ő lesz a Magyar Nemzeti Bank elnöke. A rebesgetésre így reagált: "valószínűleg nem pályázom a posztra. Nem látok indokot arra, hogy csöbörből vödörbe essem". (Egyszerre két év költségvetése készül, Népszabadság, 2000. május 11.) Azóta lát. Így szokott ez lenni. Az ember nem azért esik, mert lát, hanem azért lát, mert esik.

Zámolyon elkészült azoknak a roma családoknak a háza, akiknek az otthonát két és fél évvel azelőtt elmosta az eső, eldózeroltatta az önkormányzat. A viszszaköltöző családokat enyhén szólva ellenséges érzület és súlyos fenyegetések fogadták. Korábban igen sikeres aláírásgyűjtési akció folyt a visszaköltözésük ellen. Az ideiglenes lakhelyükre, Budapestre visszatérő romák lakásába behatolt két fiatalember és összetörte a berendezést. Ezután Krasznai József helyezte el ideiglenesen a hat családot csóri házában. Csóron a megjelenésüknek tulajdonítottak egy sor bűntényt, amelyeket a megérkezésük előtt követtek el, vagy meg sem történtek. Csór polgármestere azt nyilatkozta a közszolgálati televízióban a zámolyi romákról, hogy "az országban, az emberek között nincs helyük, mivel az állatvilágban az állatok is az élősködőket kivetik magukból". A közszolgálati riporter így zárta a tudósítását: "A kivétel nélkül munkanélküli romák a falusiak szerint ma is készülnek valamire. A faluban találkoztunk olyan lakosokkal is, akik önvédelmi fegyverük társaságában töltik az éjszakát, mert félnek attól, hogy ma este őket fogják megtámadni a romák." A roma családok úgy döntöttek, nem költöznek vissza Zámolyra. A házak helyett azok ellenértékét kérik, hogy abból máshol, számukra biztonságosabb helyen telepedhessenek le. És ha ezt nem teszik lehetővé számukra, kivándorolnak az országból. Erre a döntésre a kormánypárti sajtó később megtalálta az egyetlen plauzibilis magyarázatot: az orosz titkosszolgálat ármánykodását.

Megszületett Deutsch Zalán, akinek a miniszter volt az apukája, de nem a miniszterné volt az anyukája. Magánügy, mondták az ellenzéki pártok és a komoly, politikai napilapok, s nem kovácsoltak az ügyből politikai tőkét. Bauer Tamás kifejtette, hogy ez így helyes, de nem biztos benne, hogy fordított helyzetben a Fidesz is így viselkedne. Ezt sajnos nem tudjuk, mert azóta nem volt fordított helyzet. Deutsch Tamás korábban úgy nyilatkozott, hogy nagy szerepet tulajdonít a személyes példamutatásnak. De mások helyett mégsem követheti a maga példáját.

Orbán Viktor elküldte főtanácsadóját, Boross Pétert elnöknek a Magyarok Világszövetségébe. Az elnökválasztás előtt, a Magyarok V. Világkongresszusán kijelentette, hogy ha az MVSZ olyan elnököt választ, aki a kormánnyal együtt tud működni, akkor már egy év alatt látványos eredményeket érhet el. A küldöttek többségének azonban nem kellett sem Boross Péter, sem a látványos eredmények, csak egy székelyharisnyás, szélsőjobboldali irredenta informatikus. Azontúl a kormány semmibe vette az MVSZ-t. Ami nem baj, a baj az, hogy képes lett volna a főtanácsadónak drágán megvenni.

Martonyi János külügyminiszter és Németh Zsolt, az ő államtitkára közleményben méltatták a Tilos Rádiót, mivel az "egyértelműen kiáll a sajtó és véleménynyilvánítás szabadságának hatalmi korlátozásokkal szembeni maradéktalan tiszteletben tartása és érvényesülése mellett". Úgy áll ki, hogy szolidaritásból naponta sugárzási lehetőséget biztosít a Jugoszlávia demokratizálásáért küzdő belgrádi B2-92 rádióadónak, melynek stúdióit megszállták Milosevics pribékjei.

A parlamenti ellenzék is kiállt a sajtószabadság maradéktalanságáért, de őt nem dicsérték meg érte, hanem leszavazták. Eddig úgy volt, hogy az elítéltek és az előzetesen letartóztatottak véleménynyilvánítási szabadságát csak akkor korlátozták, ha az a büntetés-végrehajtási intézet biztonságát veszélyeztette. A kormány által beterjesztett és később elfogadott "lex Clodo", más néven "lex whiskys" szerint viszont a rabok kizárólag a börtönparancsnok engedélyével adhatnak interjút, és csak az ő hozzájárulásával lehet a nyilatkozataikat közölni. Azóta csak zárt körben pakolhat ki, akit lezárnak.

A Mélyvíz szerkesztői is zárt körben pakoltak: "A Mélyvíz szerkesztőségének házában három héttel a [kirúgásról szóló] értesítések előtt berácsozták és lelakatolták az összes létező folyosót. (…) A férfivécé hetekig megközelíthetetlen volt. Megkérdeztük, mi végre az egész. A rendészek elmondták, lezáratták velük, mert mindjárt jönnek a felmondások, és hogy ugye ne tessenek szétlopni a televíziót." Mesélte Kóthy Judit. Meg még azt is mesélte, hogy 1999 tavaszán a huszadik századi történeti kutatásokról és kivált a rá szánt pénzek elosztásáról szóló vitaműsor után kifelé menet "Schmidt Mária slusszkulcsát pörgetve… azt mondta a történészeknek: »- Egy a lényeg fiúk, mostantól nálam van a kassza kulcsa. (…) Most én vagyok fent, én osztom a pénzt.« Valaki megkérdezte, mi lesz, ha majd ő lesz lent, de ezt azzal szerelte le, hogy az a jövő zenéje." (Sej, a mi lobogónkat, J. Győri László riportja, ÉS, 2000. május 5.) A jövő zenéje elkezdődött. Kicsit hamis, de azért elhallgatnánk még egy darabig.

"Legfőképpen pedig attól óvakodom, hogy Önt, a remekbe hegyezett tollú, jóllehet e pillanatban még közismeretlen betűvirtuózt kapkodtomban zugfirkásznak, netán karaktergyilkos csirkefogónak nevezzem. Nos, mondanak ilyet Önről, de ezek csak szóbeszédek. (…) Amúgy pedig sárdobálás, cimkeaggatás, gúny-irkafirka tekintetében sosem mérkőzhetnék egy olyan nagyformátumú, gatyafeszegető tehetséggel, mint amekkorát az Ön egyetlen írásából megismertem." A tollát megható fegyelemmel visszafogó közismert auktor, Körmendy-Ékes Judit (Üstökös, Népszava, 2000. május 10.), az ORTT elnöke Veress Jenő írására válaszolt. Lett volna mire, ha lett volna mit, hiszen húga, férje és sógora után vádlott lett maga is (a Czeizel-perben), és kiderült, hogy elnökké választásakor valótlan összeférhetetlenségi nyilatkozatot tett, mivel férjének akkor még érvényes munkaszerződése volt az elvileg közszolgálati televízióval. Körmendy-Ékes Judit eljárási kegyelmet kért magának, de nem kegyelmezett a gatyaszaggató kollégának: "Jogi képviselőm viszont feltétlenül megkeresi Önt, hogy azután olyan ringben találkozhassunk, ahol én sem egyszerűen pofozógép vagyok." Az ORTT megkegyelmezett elnökének, nem függesztette föl a büntetőeljárás idejére, viszont az igazságügy-miniszter és a köztársasági elnök nem. Nem is lett volna érdemes, mert a büntetőeljárás végén csupán megrovást kapott. Veress Jenő viszont még azt sem, mert hiába jelent meg a ringben, a felperes távol maradt, és ellenfél híján elmaradt bunyó.

Kialakult az új Magyar Nemzet stábja. Liszkay Gábor főszerkesztő két tanácsadót bízott meg vele, hogy lapvezetési tanácsokat adjanak neki. Kristóf Attilát és Schlecht Csabát. Ideális pár a kádárista újságírás fantomizálásához.

A Népszabadság főszerkesztője, Eötvös Pál interjút adott a Kritikának. Többek között arról, hogy mit gondoljak meg: "Amikor Révész Sándor elvállalta a rovat vezetését, én azt mondtam neki: gondold meg, hogy a nagy, tekintélyes lapok, a Frankfurter Allgemeine, a Le Monde, a Süddeutsche Zeitung a vonatkozó nyelvterület lakosságának mekkora százalékát érik el. Elenyésző kis részét. A Népszabadság hatalmas lehetőség a magyar értelmiség számára. Itt egy minőségi újságban, amely kivételesen nagy példányszámban jelenik meg, annyi emberhez szólhatnak, mint sehol másutt. Ezt kellene továbbra is kihasználni: színvonalas értelmiségi véleményt közvetíteni egy széles magyar népességhez." (A bűnök nem versenyképesek, Babarczy Eszter interjúja Eötvös Pállal, Kritika, 2000. május.)