Március elsején arra ébredtek a Magyar Nemzet olvasói, hogy az ő polgári lapjuk teljesen fölösleges polgári védelemben részesül a polgári kormánnyal szemben.

Csapody Miklós szólt az Országgyűlésben mindarról, amiről nem kellett szólnia: "Nem kell szólnom most arról, mit jelent a Magyar Nemzet még ma is a polgári olvasótábor tízezreinek, és arról sem, milyen, milyen új színeket, hagyományos és modern, nemzeti és polgári értékeket közvetít sikerrel a Napi Magyarország. De arról már szólni kell, miféle lap volna az, amelyik Magyar Nemzet cím alatt lenne Napi Magyarország." Erről sem kell szólni, válaszolta Várhegyi Attila államtitkár, mert a két lap összevonásáról szóló hírek "leginkább az ellenérdekű felek malmára hajtják a vizet". Egyébként pedig sajtószabadság van, "a polgári kormánynak ez ügyben sem tennivalója, sem szándéka, sem pedig lehetősége nincs". (Napirend előtt a polgári sajtóról, Magyar Nemzet, 2000. március 1.) Volt viszont állami Postabankja, annak sajtóvállalkozása, ez a sajtóvállalkozás pedig három héttel később eladta a Napi Magyarországot kiadó Mahír Lapkiadó Kft.-nek egymillió forintért a Magyar Nemzet alapítói és kiadói jogait, melyekért négy évvel azelőtt hetvenmillió forintot fizetett. És ebben az egymillióban már a szerkesztőség négy gépkocsija és számítógépparkja is benne volt.... Volt egyszer egy Magyarság című náciellenes lap, mely egyszer csak nevét megtartva nácibarát lappá változott. A változás elől menekülők alapították a Magyar Nemzetet, mely 2000 tavaszán nevét megtartva Napi Magyarországgá változott. És ehhez már nem is kellett olyan sokat változnia.

Február végén még csak egy közmédia kuratóriumi elnöksége volt csonka, március végén már valamennyié. Elek István megvilágította, kinek használnak ezek a csonka testületek, és kinek nem: "mélységes tévedésben van, aki azt gondolja, hogy a kormányzó koalíciónak érdekében áll a csonka kuratóriumi elnökségek felállítása és fenntartása. Vitathatatlanul érdekében áll azonban mind a három ellenzéki pártnak. A Fidesz - Magyar Polgári Párt képviselői a napokban ismét javasolták a médiatörvény módosítását a probléma megoldására. Kérdés, hogy a koalíciós pártoknak lesz-e hozzá partnerük az ellenzék köréből. Vagy ők inkább a koalíció lejáratására olyannyira kedvelt és bevált politikai cirkuszt szeretnék még egy kicsit élvezni." (Elek István: Cui prodest, Magyar Nemzet, 2000. március 11.) Volt ellenzéki partner. A MIÉP példát mutatott konstruktivitásból. Boldogan megszavazta a jelöltjei nélkül felálló testületeket, és Csurka István az Országgyűlésben leszögezte, hogy "ha a MIÉP együtt akar működni a kormánypártokkal, akkor együtt is fog. Ehhez a másik két ellenzéki pártnak semmi köze". Elek azzal nyugtatta meg a kevésbé konstruktív ellenzéki pártokat, akik "állítólag annyira tartanak" attól, hogy a kormánypártoknak és a MIÉP-nek kétharmados többsége lehet a kuratóriumi elnökségekben, "hogy majdnem egy éve létezik az említett félelmetes helyzet a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségében, és csodák csodája mégis elmaradt a rádió vezetőinek »lemészárolása«". Ez a helyzet, ha emlékszik még a kedves olvasó, úgy alakult ki, hogy a kormánypártok ellenzékinek minősítették a parlamenten kívül rekedt szövetségeseiket, velük "szemben" is kormánypárti jelölteket állítottak, és fönntartották ezt a helyzetet akkor is, amikor az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette ezt a "fölbruttósítást". A Kossuth adó főszerkesztőjét ekkorra már lemészárolták, az új adófőszerkesztő, Kondor Katalin alatt a rádió leghallgatottabb hírműsora, a Reggeli Krónika a politikusok szerepeltetésében 90-10 százalékos kormánypárti-ellenzéki arányt ért el, és az engedelmességre hajlított rádióelnöknek is megküldték már a selyemzsinórt. A Magyar Televízió kuratóriumi elnökségében is kétharmados kormánypárti-MIÉP többség volt több mint egy éve, és ez az év buzgó mészárlással telt el, amiről sorozatunk korábbi darabjaiban már beszámoltunk.

A magyarországi közmédiák helyzete fölkeltette a nagyvilág érdeklődését. Rosszallólag foglalkozott vele a Washington Post, az International Herald Tribune, a Neue Zürcher Zeitung, a BBC World Service, az USA és az EU budapesti nagykövetei stb. (A magyarországi "jobboldali" közéleti személyiségek közül a kormány médiapolitikáját bírálta Debreczeni József és Pelle János.)

Azon a napon, amikor a rádió csonka kuratóriumi elnökségét megválasztották, az Országházban futótűzként terjedt a hír, hogy lemond Györgyi Kálmán, a legfőbb ügyész. Az ülésnap előtt találkozott a legfőbb ügyésszel Áder János házelnök, aki nyilvánosságra hozta, hogy nem tekinti jogilag relevánsnak Györgyi Kálmán állásfoglalását, miszerint nem jogszerű a csonka kuratóriumi elnökségek megválasztása és működése, ha az ellenzék is állít jelölteket, de azokról nem szavaznak. Györgyi néhány napig lebegtette lemondási szándékát, közben találkozott Göncz Árpáddal és különböző ellenzéki és kormánypárti politikusokkal, akik maradásra bíztatták. A Fidesz vezetői nem biztatták, ellenben kiszivárogtatták a sajtónak értetlenségüket a legfőbb ügyész időhúzó magatartásával kapcsolatban, s már meg is kezdték az egyeztetést a koalíciós partnerekkel Polt Péter jelöléséről. Györgyi Kálmán 6-án nyújtotta be lemondását, amit sem akkor, sem később nem indokolt. Áder János tévényilatkozatban közölte: megállapodtak Györgyi Kálmánnal abban, hogy a lemondás indokairól nem beszélnek, ő csak annyit mondhat: nem a kuratóriumi elnökségekkel kapcsolatos állásfoglalás áll a háttérben. A kuratóriumi elnökségekkel kapcsolatos állásfoglalás áll a lemondás hátterében - tájékoztatta bizalmasan az ügy iránt erősen érdeklődő uniós nagyköveteket Áder másfél héttel később, állítván, hogy Györgyi belátta tévedését. A bizalmas közlés nyomban kiszivárgott. A kormánypárti publicisták folyvást noszogatták Györgyit, vallja be: azért mondott le, mert belátta, hogy nem volt igaza. Az ellenzéki publicisták folyvást noszogatták Györgyit, vallja be: azért mondott le, mert nem ismerték el, hogy igaza van.

A Duna TV csonka kuratóriumi elnökségébe az MDF delegáltjaként Pálfy G. Istvánt választották be. Megválasztásának napján került nyilvánosságra, hogy a Legfelsőbb Bíróság immár véglegesen és jogerősen elítélte őt, amiért hét és fél évvel korábban A Hét szerkesztőjeként azt az otromba hazugságot terjesztette, hogy az Egyenlegnek az 1992. október 23-i, Kossuth téri botrányról bemutatott felvételei hamisak voltak. Ennek a hamis vádnak az alapján szüntették meg az Egyenleget, ennek alapján állították félre és bélyegezték meg munkatársait. Hét évig tartott, amíg egy egészen nyilvánvaló hazugságról jogerősen kimondták, hogy hazugság, s még két hónapig, amíg erről a január 19-én hozott ítéletről értesítették a peres feleket. Az igazság előbb-utóbb győz, de minek? A Magyar Nemzet néven futó sajtótermékben mostanában is a hajdani hazugságot idézik fel elfeledett igazságként.

Ebben az évben szerdán volt március 15-e. Egybeesett a sajtószabadság és a miniszterelnöki rádióinterjú ünnepe. A sajtószabadság ünneplése már az ünnep előestéjén elkezdődött. 14-én estére meghívták Pető Ivánt a Magyar Televízió Aktuális című műsorába, hogy vitatkozzon egy fideszes politikussal a sajtószabadságról. 14-én délelőtt a meghívást a Fidesz sajtóosztályának kívánságára lemondták. Este néhány ezer ember a kormány sajtópolitikája ellen tüntetett a rádió előtt. 15-én reggel Orbán Viktor a rádióban leszögezte, "nincs értelme olyasmiért tüntetni, ami egyébként a rendelkezésünkre áll, a miénk, és senki nem akarja elvenni tőlünk". Orbán a kormány által végeztetett felmérésre hivatkozott, mely szerint mindössze a megkérdezettek 41 százaléka gondolja, hogy veszélyben van a sajtószabadság: a Fidesz támogatóinak 15, az ellenzéki szavazók 66 százaléka…

Demszky Gábor beszédét az addigi szokásoktól eltérve nem közvetítették a Magyar Televízió országos programjában, csak a budapesti körzeti adásban.

A MIÉP több embert - vagy nyolcvanezret - gyűjtött a Hősök terén tartott ünnepére, mint az összes többi párt együttvéve. A gyanútlan híveket a későbbiek során leleplezett beépített ügynökök, Nagy Feró és Gidófalvy Attila szórakoztatták.

Orbán Viktor ünnepi beszédében este az Operaházban kiemelte a nők szerepét a forradalomban. A kiemelt nők között szerepelt két derék férfiú, Nyíri Józsa és Oroszhegyi Józsa.

Rockenbauer Zoltán miniszter furcsa dolgokat művelt. Egyrészt teljesen normális, bölcs és szubjektív beszédet mondott a Múzeumkertben, amelyben egyáltalán nem volt pártpolitikai célzat. (Magyar Nemzet, 2000. március 18.) Másrészt jól átírta a szakmai-művészeti jelölőtestületek által leadott kitüntetési listákat. Egyik elődje sem tett ilyet, amióta 1992-ben a kulturális tárca de facto átadta a középdíjak odaítélésének jogát a jelölőszervezeteknek. Akiket felterjesztettek, azok és csak azok mindig megkapták a díjat. Most meg a miniszter kihúzott közülük tizenhetet, akiknek pedig már az adataikat is bekérték, hogy kiállítsák a szükséges dokumentumokat.

Március elsejére időzítették a magyar prostituáltak bevonulását a törvény sáncai mögé. De nem volt sánc. Eddigre kellett volna törvényes strichelőhelyet kijelölni minden településen, ahol erre igény mutatkozott, de nem jelöltek ki sehol. Egyetlen önkormányzat sem volt az országban, mely törvényszabta kötelességének eleget tett volna. Ma sincs.

Március 18-án énekelték először a fociért és embertársaik kiirtásért lelkesedő fiatalok az Indul a vonat… kezdetű dalt egy futballstadionban. Azóta is éneklik.

Törékennyé vált az agrárbéke - írta a Magyar Nemzet (2000. március 23.). Március 20-án megszakadtak a tárgyalások a minisztérium és az agrártermelők képviselői között. Az érdekképviselők azzal távoztak, hogy nem maradt más eszköz a megállapodások végrehajtásának kikényszerítésére, mint a demonstráció. A Népszabadság publicistája szerint az intézkedések elmaradásáról a szaktárca tehet a legkevésbé, egyszerűen nem kaptak annyi pénzt, amennyire az agrárbéke megkötésekor számítottak. (Tamás Gábor: Tüntetni tilos, 2000. március 22.) Torgyán József nyilatkozatot adott ki, miszerint a megállapodások igenis teljesülnek, csak éppen időarányosan, a költségvetés keretei között, "a források függvényében". Ellenben demonstráció esetén nem fognak tovább teljesülni, mert az a megállapodás felrúgását jelenti. "A világtörténelemben első ízben demonstrálnának az agráriumban nem konkrét kérdések, hanem valamiféle megállapodás, valamiféle be nem tartása miatt" - nyilatkozta a miniszter, és az Országgyűlésben ehhez még hozzátette azt is, hogy aki tüntetni fog, az többet egy fillér agrártámogatást nem kap, és a felírt rendszámokból az illetékesek tudni fogják, kit kell távoltartani az állami pénzforrásoktól. A tárgyalások megszakadása után Torgyán nyomban bejelentette, hogy kezdeményezi a szövetkezeti törvény olyatén módosítását, hogy bármelyik üzletrésztulajdonos bármikor kivihesse a vagyonát a szövetkezetből úgy, hogy egy hónapon belül kifizessék neki a tulajdonrészének névértékét (ami a tényleges érték sokszorosa).

Az SZDSZ a március 14-i tüntetés után közleményben nehezményezte, hogy a tüntetésen a Munkáspárt is részt vett, ami "kompromittálja mind a sajtószabadság, mind a demokrácia eszméjét". Az MSZP vezetői nem tartottak attól, hogy kompromittálhatná őket egy derék baloldali párt, csak azért, mert többre becsüli a diktatúrát a demokráciánál, és a Magyar Köztársaság szövetségeseinek legádázabb és legkegyetlenebb ellenségeivel barátkozik. Thürmer és Kovács közösen nyitotta meg a kampányt Szabolcsban, s az MSZP elnöke lelkesen üdvözölte, hogy végre "létrejött egy baloldali összefogás". Horn Gyula és Földes György, az MSZP választmányának elnöke jól összeveszett azon, hogy kiknek kellene távozniuk az MSZP vezetéséből, de a Munkáspárt ügyében hasonló nézeteket vallottak. Földes szerint a Munkáspárt "befelé megy" a demokráciába, Horn szerint pedig már benne is van. (Akciózzon-e vagy ne a szocialista párt, Pogonyi Lajos interjúi Horn Gyulával és Földes Györggyel, Népszabadság, 2000. március 30.) Horn egyenesen az MSZP stratégiai szövetségesei közé sorolta a Munkáspártot, Molnár Gyula alelnök pedig "a Munkáspárttal történő koalíció lehetőségét" sem zárta ki. (NSZ - V. G.: Koalíció sem kizárt Thürmerrel, Magyar Hírlap, 2000. március 27.)

Március utolsó napján zárult az időközi választások kampánya Fehérgyarmaton és Székesfehérvárott. Torgyán erre napra kivezényelte a Fradi focicsapatát a fehérgyarmati sporttelepre, hogy szavazatokat gyűjtsön az FKGP és a Fidesz színeiben induló konzervipari vállalkozónak. A szocialisták közéleti kabaréval zárták a kampányt (Farkasházy, Juszt, Moldova stb.), a szabad demokraták meg már korábban ellőtték a Lagzi Lajcsijukat.

A hónap jóslatai: Debreczeni József az MDF-ről: "a jövő választásokon már nem lesz esélyük a parlamentbe jutásra. Persze gondolhatnánk, hogy 2002-ben is megismételhetik a \'98-as választás nagy attrakcióját, s a Fidesz hátán beügethet a parlamentbe egy frakciónyi MDF-es. Ezt a műlovari bravúrt azonban nem lehet még egyszer megcsinálni." (Debreczeni József: Az MDF esélye, Népszava, 2000. március 22.)

Magyar Bálint pártelnök az SZDSZ-ről: "a pártban 2001-ben lesz tisztújítás, s addig minden vezető a helyén marad." (Világgazdaság, 2000. március 31.)

Orbán kifejtette elképzeléseit a politikáról: "A politika tudománya ideális esetben néhány szilárd erkölcsi alapelvhez mértékkel adagolt képesség a rugalmas rögtönzésre, úgy méghozzá, hogy tudatában vagyunk rögtönzéseink korlátjának, annak, hogy alapelveinket nem sérthetjük meg túl sokszor és túl mélyen, ha nem akarunk eleve lemondani a jövőről. Mert a költőinek mondott igazság hosszú távon vaskemény és könyörtelen. Mert hosszú távon ők nyernek, a naivak, a Szókratészek, a József Attilák." Ezt persze nem akármelyik Orbán mondta, hanem a Nagy. (Kié a jelen?, Ara-Kovács Attila interjúja Orbán Ottóval, Szabad Demokrata Hírlap, 2000. március.)