Abban a hitben búcsúztunk 1999-től, hogy néhány éven belül nem lesz már a Parlamentben se Tölgyessy Péter, se Szent Korona, a Parlamenten kívül viszont nemcsak ők lesznek, hanem Antall József utca (esetleg tér) is. Tölgyessy Péter a Népszabadságnak adott interjújában (Az erőből erőlködés lett, Tamás Ervin interjúja Tölgyessy Péterrel, 1999. december 11.) villantotta föl fideszes alagútjának végén a csalóka lidércfényt: "most úgy készülök, hogy a következő ciklusban nem leszek országgyűlési képviselő". Ónody Tamás pedig a szadeszes Új Generáció nevében azzal búcsúztatta a Nemzeti Múzeum előtt december 30-án a koronát, hogy "néhány év múlva, amikor a köztársaság hívei kerülnek hatalomra, akkor visszahozzuk a koronát méltó helyére, a Nemzeti Múzeumba". (Népszava, december 31.) Vajon hol lehetnek a köztársaság hívei, amikor se ellenzékben nincsenek, se hatalmon?

Demszky Gábor és Dávid Ibolya közösen szorgalmazta, hogy nevezzenek el közterületet Antall Józsefről. Az MDF vezetői leginkább a Moszkva térre gondoltak. Az elnevezésnek két akadálya volt: egy jogszabály és egy család. A jogszabállyal, mely szerint huszonöt évnél rövidebb ideje elhunytakról nem lehet közterületet elnevezni, úgy bánt volna el a fővárosi önkormányzat, hogy az elnevezés előtt módosítja, utána meg rögtön visszaállítja. Antall József elsőszülött fia, György a család nevében levelet írt Dávid Ibolyának, mely szerint apja a törvényesség híveként nem támogatta az ilyesfajta kivételezést, s az ő szellemében a család is ellenzi, hogy közterületet nevezzenek el Antall Józsefről. A levél szerint nem egyeztethető össze Antall József szellemi-politikai örökségével az a kormánypártok által támogatott koronatörvény sem, amely a Szent Korona jogi személyiségét hirdető elméletet tükrözi. Ezt a tükrözést az Alkotmánybíróság később érvénytelenítette.

Antall József halálának hatodik évfordulóján Debreczeni József a Népszavában sürgeti, hogy rehabilitálják a néhai miniszterelnököt, aki tudatosan vállalta a kamikaze szerepét, ami elkerülhetetlen volt ugyan, "de át is verték. Kíméletlenül, olykor gátlástalanul. Az ellenzék is (Orbán is!), a sajtó is". (Antall-rehabilitáció, 1999. december 11.) Ritka öröm az egy sajtó életében, ha Orbánnal egy sarokban térdepelhet…

December 4-én jobboldali önkormányzati képviselők számára rendezett találkozón azt az Antall József politikai örökségéből levezetett kérdést vizsgálták meg az illetékesek, hogy "Van-e, lesz-e keresztény Magyarország?". Spányi Antal katolikus püspök szerint akkor lesz, ha a keresztény egyházak és a politikai erők szorosabban összefognak, Semjén Zsolt helyettes államtitkár szerint meg akkor, ha a kormánypártok a következő választást is megnyerik, és fölismeri a nép, hogy a mások mások, mint a nem mások: "Mi, keresztény magyarok, Szent István Magyarországa nem vagyunk szubkultúra, más lehet hozzánk képest más, de mihozzánk képest más." Az sokakat megnyugtathatott, hogy lehetnek a helyettes államtitkárhoz képest mások, és lehetnek az ő kulturáltságához képest szubkulturáltak, de az nem derült ki a helyettes államtitkár szavaiból, hogy miként lehet másnak lenni Magyarországhoz képest Magyarországon belül? Hacsak nem kívül. Hegedűs Lóránt református püspök a nem másság érdekében fölhívással fordult a magyar anyákhoz: "Magyar anyák, szüljetek!" A fölhívásnak talán akkor lett volna mérhető hatása, ha a püspök a magyar apákat is fölvilágosítja: mi a teendő!

A Fidesz pécsi szervezete viszont fölismerte a fölvilágosítás szükségességét. Körömi Attila képviselő igen sajnálatosnak tartotta, hogy a fiatalok a legveszélyesebb politikai jelképet sem ismerik föl, azt sem tudják, hogy "a vörös csillag és a horogkereszt édestestvérek", azért lopódzhatott föl a Pécs központjában fölállított karácsonyfára negyven, vörös csillagra emlékeztető karácsonyfadísz. A helyi polgárok ébersége lebuktatta az Egyesült Államokból importált díszeket, s a szponzoráló cég leszedette azokat a fáról.

Ami a tanulóifjúság történelmi felvilágosítását illeti: megjelent egy erre kiváltképp alkalmas mű: Szalay Róbert írta A forradalom igaz története címmel. A Napi Magyarország publicistája, Ugró Miklós szerint "Üdvös lenne, ha a kötetet a tankönyvek kiegészítéseként, mellékleteként a tanulóifjúság is megismerhetné" (november 17.). És akkor azt olvashatná a tanulóifjúság, hogy "Szálasi teljesen törvényesen lett Magyarország Nemzetvezetője", hogy a "Nemzetvezetőnek az irányításával hat hónapig tartóztattuk fel a szovjet és a román hadsereget" s a föltartóztató hazafiak közül "nagyon sokan a kommunista-zsidó bosszúállás áldozatai lettek". A Kádár pufajkásaként szolgált autentikus szerző meleg szavakkal méltatja az Orbán-kormányt, amiért megvonta a támogatást a "történelemhamisító" \'56-os Intézettől.

Az \'56-os Intézet igazgatója, Rainer M. János a minap (sikerrel) tiltakozott az ellen, hogy Schmidt Mária T. Házának pénzéből átadjanak nekik 40 millió forintot. Ez is azt igazolja, hogy ezen intézet történelemhamisítóinak fogalmuk sincs a polgári demokráciáról és a történelmi folyamatosságról. Schmidt Máriának viszont van: "…költségvetési támogatást kap, míg a hagyományos, nevezzük baloldali intézetektől megvonták ezt a támogatást. - Ez egy parlamenti demokrácia, ahol a képviselők hozzák a döntéseket, nem pedig én. - Igen ám, de az előző kormányzati ciklusban, ha ellentétes döntés született… - És született -… Szóval akkor ritkán hallottam, hogy a parlamenti demokráciára hivatkoznak, mondván, ez így működik. - Én nem olvastam egyetlen cikket, mely az iránt érdeklődött volna, hogy a másik oldal miért nem kapott pénzt. Pedig volt intézet, alapítványok, megszüntették őket vagy nem kaptak támogatást, kedvezőbb adózási lehetőségeket… - Az ön szavaiból: ez a parlamenti demokrácia. - Ezt mondom én is: folytatjuk a kialakult szokásjogot. - Ez nem jó szokás. - Én nem mondtam, hogy jó, nem is minősítettem. Csak annyit mondtam: ha így volt, akkor most mi is ezt folytatjuk." ("Törlesztenek velem szemben", Németh Péter interjúja Schmidt Máriával, Népszava, 1999. december 1.)

Apropó folytatás: Haraszti Miklós, aki nem olyan reménytelen eset, mint a Rainer, s aki a minap leszögezte, hogy az MTV kuratóriumának elnöksége úgy jó (fidesztelenül), ahogy van, A második médiaháború című cikkében azt kérdezi: "Vajon ellen tud-e állni a Fidesz az újabb kísértéseknek? Nemsokára tisztújítás lesz az összes médiatestületben és az MTI-ben. Ahogyan a tévében tette, a Fidesz a MIÉP-pel összejátszva immár mindenütt kormánypárti csonka testületeket állíthat fel." (Népszabadság, 1999. december 4.)

A Magyar Televízió nehezen bocsátja el az elbocsátottakat: "»Botrány van az emeleten!« Érdemes megnézni, mi zajlik a bérosztályon és a munkaügyön. Legalább háromszázas sor, van, aki reggel hétkor érkezett, mintha valami jó tőzsdei papírt jegyezne. A folyosó másfél méter széles és hetven méter hosszú. Se ablak, se levegő, se szék nincs sehol, néhányan rosszul lesznek, tartja őket a tömeg. Egymáshoz és falhoz szorított emberek. Bírják, csak azért is!" (Menthy Mariann: Húszpecsétes titok, Népszabadság, 1999. december 4.)

Miközben az MTV régi dolgozói az elbocsátó papírjaikért harcoltak, egyre többen szivárogtak át a Duna TV-ből az MTV-be: "Egy teljes sportszerkesztőséget átcsábítottak magasabb fizetéssel, és még más munkatársakat is. Talán arra gondoltak, így összeroppanunk" - nyilatkozta a Duna TV elnöke, Sára Sándor. Abból az alkalomból nyilatkozott, hogy kiderült: az MTV elnöke néhány millióért egy Szőcs Géza környezetéhez tartozó erdélyi szakértőtől tanulmányt rendelt az MTV és a Duna TV "integrációjáról". "- A tanulmány megrendelése mögött nem lehet politikai bátorítás? - Dehogynem, csakhogy a politika többszintű, és nem gondolják mindenhol ugyanazt. Az eset mindenesetre a legfelsőbb szinten is állásfoglalást sürget: van-e a kormányzatnak olyan elképzelése, hogy megszünteti a Duna TV-t vagy sem." (Politikai válaszra vár a Duna TV, Varsányi Gyula interjúja Sára Sándorral, Népszabadság, 1999. december 22.) Nem volt se válasz, se integráció.

A TV 2 szerkesztősége egyévi várakozás után végre engedélyt kapott a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától arra, hogy interjút készítsen Dietmar Clodóval. December 9-én a sugárzás előtt néhány perccel a börtönparancsnok letiltatta az interjút arra hivatkozva, hogy Clodo "hivatalos személyeket rágalmazott, illetve személyiségi jogaikban sértett". A TV 2 végül csak a büntetés-végrehajtás illetékeseinek kívánsága szerint megvágott interjút mutathatta be. A kormány visszautasította azt a feltételezést, hogy bármelyik képviselőjének köze lenne az ügyhöz. Vannak olyan érettek a magyar börtönparancsnokok, hogy a hivatalos személyek rájuk bízhatják a jó hírüket. Hogy kik?

Meleg volt az év vége. Tüntettek a bányászok, sztrájkoltak a vasutasok, Farkasházy Tivadar kocsija kigyulladt, leégett a Budapest Sportcsarnok, az Élet és Irodalom szerkesztőségének udvarába gránátot hajítottak. Sebesült nem volt, csak anyagi kár.

A Postabank fölajánlotta Princz VIP-listásainak, hogy vállalják át a köztulajdon kárát, de kevesen éltek a lehetőséggel. 140 VIP-hiteles kapott levelet, 90 nem válaszolt rá, összesen hatan szüntették meg a kedvezményes hitelüket a tőke és a kedvezményes kamat visszafizetésével. Egyetlen ügyfél akadt, aki a kedvezményt is visszafizette. Természetesen nem tudjuk kicsoda, de nagy lókötő lehet, ha megengedheti magának, hogy ennyire tisztességes legyen. Urbán László vezérigazgató-helyettes bejelentette, hogy az ügyet lezárják, a kedvezményes hitelszerződéseket a lejáratig fenntartják, mert nem tehetnek mást.

Csődbe jutott Magyarország egyik legkiválóbb kulturális exportcikke, a Budapesti Fesztiválzenekar. A főváros fölrúgta a zenekart működtető BFZ Alapítvánnyal kötött 1992-es szerződését, mert nem akart annyit fizetni, amennyit kellett volna neki, legalábbis aszerint, ahogy az alapítvány a kissé lazán fogalmazott alapszerződést értelmezte. A fővárosi közgyűlés a szerződést megsértve nem az alapítvány javaslata alapján nevezte ki a zenekar új igazgatóját. A kulturális miniszter mosta kezeit: a zenekar a fővárosé, tartsa el a főváros, neki semmi köze az ügyhöz. Fischer Iván leverte a lakatot a szájáról, és kijelentette: "a főváros hozzáállásában Atkári János főpolgármester-helyettes spórolási szenvedélye keveredik a Körmendy Ferenc kulturális bizottsági elnök által képviselt hatalmi tébolylyal". A BFZ Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a főváros politikusait idegesítette a "visszabeszélő, szerződésekre hivatkozó, olykor követelődző Fischer Iván. Nem ehhez szoktak. A mai magyar intézményi kultúrában… még mindig egyfajta »keleti« paternalizmus uralkodik. A jó intézményvezető hálás alattvaló… Fischer, aki karrierjét Nyugaton csinálta, ennek az ellenkezője". (Marschall Miklós: A fesztiválzenekar kálváriája, Népszabadság, 1999. december 2.)

December 13-án eltemették Franjo Tudjmant, Horvátország elnökét, aki a balkáni háború éveiben a horvát nacionalista szenvedélyekre és az usztasa emigráció pénzügyi támogatására alapozva elnöki féldiktatúrát épített ki, és hatalmas magánvagyont gereblyézett össze. Tudjman Horvátországában szabad sajtóról, az emberi és kisebbségi jogok garanciáiról, az államhatalmak elválasztásáról, a hatalom érdemi ellenőrzéséről, ellenzéki jogokról, gazdasági racionalitásról és független civil társadalomról szó sem lehetett. Tudjmannal 1996-97 tájékán szakított a Nyugat, mivel a polgári demokrácia semmilyen normájának nem felelt meg. A NATO és az EU még a leglazább formában sem működött együtt vele. Orbán Viktor a horvát elnök leggyakoribb vendégei és legelkötelezettebb stratégiai szövetségesei közé tartozott. A Balkánon kívül nemigen akadt magas rangú európai politikus, aki Tudjman Horvátországát hozzá hasonlóan demokratikus országnak nevezte volna. Magyarország volt az egyetlen Balkánon túli ország, melyet Orbán személyében első számú politikusa képviselt a temetésen.

Orbán Viktor átalakította a kormányát. Csak a magáét persze, a Torgyán-kormányt nem, mert az ekkor még nem volt az övé. Egyébként is elégedett volt valamennyi kisgazda miniszterrel. December 12-én az RTL Klubban sorba dicsérte őket. Azt mondta: elégedett Pepó Pál tevékenységével, és nem lát olyan jelöltet, aki nagyobb sikerrel végezné munkáját a tárca élén; Szabó János "egy soha nem látott nagy ívű haderőreformba kezdett", amely operetthadseregből valóságos hadsereget alakít ki, Torgyánt pedig "a koalíció kötésekor alkalmasnak ítéltük tisztségére, és az elmúlt másfél év ezt a feltételezést indokolta" (Népszabadság, 1999. december 13.). Chikán Attila és Hámori József távozott a kormányból, mindketten ki is lógtak belőle, mindkettő tekintélyes szakember a maga tudományában, mindkettő távol áll a pártpolitikától, csak valami bolsevista trükkel lehetett őket betolni a föntebb dicsért komoly kisgazda urak közé. Ezt a trükköt leplezte le Trombitás Zoltán, amikor a Fidesz előző kongresszusán kommunista fészeknek minősítette a gazdasági minisztériumot. Matolcsy Györgyöt és Rockenbauer Zoltánt hívták be a kormányba.

A kormányátalakítás bejelentése után Magyar Bálint úgy vélekedett, hogy "a Fidesz választási ígéreteit új pályára kívánják állítani. Kiderült ugyanis a kormány másfél éves működése alatt, hogy sem a hétszázalékos gazdasági növekedés, sem a radikális adócsökkentés, sem a minden szférában megígért jelentős bérnövekedés nem teljesült. Most »távlatosan előretekintve« próbálják a kormány tevékenységéről leválasztani és hosszabb távon fenntartani a be nem váltott ígéreteket".

A kormányátalakítás bejelentésével egy időben merült fel az a gondolat, hogy szétválasszák a miniszterelnöki és a pártelnöki tisztséget. Nem lehet pontosan tudni, ki merítette fel a gondolatot, de Orbán mindenesetre úgy hezitált két hétig, mintha más merítette volna fel. A Fidesz frakció Luca-napi ülésén a többség elutasította a szétválasztás gondolatát azzal, hogy fölösleges "kétfejűvé" tenni a Fideszt. Balgaság, hiszen a Fideszben egy pártelnök csak akkor fej, ha a fej a pártelnök.

Tölgyessy Péter föntebb már idézett interjújában úgy vélekedett, hogy "Orbán Viktortól szokatlan, hogy hiányzik a világos politikai akarat. Az elhatározott két személycsere… nem is valódi kormányátalakítás… A lépéshez nem kapcsolódnak erős politikai üzenetek, nemhogy új kezdetről, hanem még csak új lendületről sincs igazán szó. (…) a polgárok a Fideszt semmivel sem tartják kevésbé korrupt pártnak, mint a szocialistákat. Márpedig a Fidesz a tiszta kéz igényének köszönheti a választási győzelmet. Mára jobbára elfogyott a kormánytöbbség muníciója, a következő költségvetési évben nem kezdődnek jelentős társadalomalakító programok. (…) A komolyabb reformokból szinte csak a családtámogatás átalakítása valósult meg, de ez csaknem teljes egészében a korábban megszerzett jogok helyreállítása… (…) A Fidesz energiáinak nagy részét politikai riválisai médiahátországának, gazdasági erejének megtörésére és saját klientúrájának építésére fordította. (…) Csakhogy ezzel a sokat kárhoztatott késő kádári szerkezetek nem gyengülnek, hanem inkább erősödnek… (…) A Fidesz politikusait mintha zavarná a hatalommegosztás rendje, a fékek és ellensúlyok alkotmányos rendszere. (…) A szocialistákat egyelőre szemlátomást sérelmeik kamatos visszafizetésének szenvedélye fűti, sokuk csak annyit tanult, hogy ugyanolyan kíméletlennek kell lenniük, mint a Fidesznek. (…) Pedig pártjuk számos nehezen orvosolható bajtól szenved. (…) Bázisa számtalan egymással szögesen ütköző igényt támaszt, amire kevéssé lehet koherens programot alapozni. A szocialisták hatalmi pozícióban inkább az elitcsoportok akaratát képviselik, csak ellenzékben baloldaliak."