A kormány beterjesztette az Országgyűlés elé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről (a PSZÁF-ról) szóló törvény tervezetét.

A tervezet szerint a három önálló felügyelet összevonásával létrehozott szuperfelügyelet elnökét a pénzügyminiszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki, és le is válthatja bármikor, ha a kormány úgy véli, hogy nem látja el megfelelően a feladatát. Addig a felügyeletek vezetőit csak a jegybank elnökének egyetértésével lehetett kinevezni és felmenteni. Ma sem lehetne megszabadulni Szász Károlytól Járai jegybankelnök hozzájárulása nélkül, ha Járai pénzügyminiszter nem igyekszik a felügyeletet olyan szorosan a kormány alá rendelni. Ezt az igyekezetét a Postabank és a Reálbank szomorú esetével magyarázta, de az ellenzéket ez a magyarázat nem elégítette ki: "A tervezet összesen arra ad kiváló lehetőséget a kormánynak, hogy akiket még nem tudott pozícióba elhelyezni, most végre el tudja helyezni pozícióban, és azokat, akik valamilyen szempontból a szakmai függetlenségükkel az útjukban állnak, le lehessen váltani." (Burány Sándor, MSZP); "…a felügyelet kiszolgáltatottja a mindenkori politikai hatalomnak, és ilyen értelemben az objektív, befolyásolástól mentes működés megkérdőjelezhető." (Bakonyi Tibor, MSZP); "Ahhoz pedig, hogy itt valóban biztonság legyen, olyan felügyeletre van szükség, amely adott esetben a kormánnyal szemben is érvényesíti a pénzpiac stabilitásának és biztonságának a szempontjait." (Bauer Tamás, SZDSZ) Az ellenzék azzal is előhozakodott, hogy a Világbank ajánlásával és a baseli bankfelügyeleti elvekkel is szemben áll a kormány tervezete. A kormánynyal és a Fidesszel egyedül az ellenzéki kormánypárt, a MIÉP értett egyet. Még az MDF-nek, az FKGP-nek és - Kósa Lajossal az élén - a Számvevőszéki Bizottságnak is az volt a véleménye, hogy legalább az Országgyűlésre kellene testálni a PSZÁF-elnök kinevezésének és visszahívásának jogát, és valami komolyabb indokolási kötelezettséget is elő kellene írni. Így is történt.

"Az igazságszolgáltatás és a bíróság megsértése jogállami keretek között megengedhetetlen" - jelentette ki Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke november 8-án a salgótarjáni jogásznapon. Azért kellett ezt neki kijelentenie, mert meglátása szerint az előző hetekben sok megalapozatlan vád és gyanúsítás érte a bírói testületet. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter előző nap a Vasárnapi Újságban immáron sokadszor kritizálta - olykor egy-egy konkrét ügy kapcsán - a bíróságok tevékenységét. A bírói függetlenség garanciájaként létrehozott OIT-t Dávid torzszülöttnek minősítette, és mindenféle törvénymódosítási javaslattal próbálkozott, hogy valamelyest meggyengítse, de ahhoz sajnos kétharmados többség kellett volna.

November 6-án Bossányi Katalin lezárta az életét. Élete és pályája során sok elismerést és sok pofont kapott. Sokunknak volt fontos, sokaknak volt útban.

Már nem volt velünk, amikor olvastuk, hogy "a tisztességes magyarok szemében visszataszító" volt az ő munkája és tucatnyi másik Pulitzer-díjasé is, mert ők a "szocialisták bérenceiként" "goebbelsi módszerekkel" rágalmazták Antall József - a tisztességes magyarok - kormányát. Ezt írta a Magyar Köztársaságot képviselő nagykövet a Magyar Köztársaság címerével ékesített levélpapírra a Pulitzer-emlékdíj alapítójának küldött magánlevelében, melyet november 20-án hozott nyilvánosságra az AP hírügynökség. Az ellenzék Jeszenszky Géza nagykövet leváltását szorgalmazta, de ezt Orbán miniszterelnök nem tartotta indokoltnak.

Antall miniszterelnök sem tartotta indokoltnak Jeszenszky Géza külügyminiszter leváltását kilenc évvel korábban, amikor az akkori ellenzék nevében Orbán Viktor szorgalmazta ezt. Azért szorgalmazta, mert a nagykövet Bossányi Katalin parlamenti interpellációjára válaszolva az ellenzék valamennyi pártját kizárta a polgári demokrácia értékeit képviselő politikai erők köréből. "Nem tudom, hogy mit keres a kormányban. Nem tudom, milyen alapon nyilatkozik az ellenzék bármely tagjáról, akiket akkor üldöztek, amikor ő a közgazdaság-tudományi egyetem dékánja volt. És azt sem tudom, hogy honnan veszi a bátorságot ehhez annak a kormánypártnak a minisztere, amely pártban közvetlenül velem szemben egykori MSZMP-titkárok ülnek." Mondta akkor Orbán Viktor Jeszenszky Gézáról.

November 20-án hozták nyilvánosságra azt a levelet is, amelyet Orbán Viktor írt a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökségének. A levél azért született, mert Helmeczy László képviselő a Fidesz hivatalos jelöltjével szemben, a szocialisták támogatásával nyerte el a megyei közgyűlés elnöki posztját. A Fidesz vezetése ezért kezdeményezte a pártból való kizárását. Ezt a kérdést kellett volna a megyei választmánynak napirendre tűznie, de nem tűzte. A választmány fellázadt és nagy többséggel kiszavazta a kezdeményezést a napirendből. "Tartsanak önvizsgálatot, mit tett Helmeczy ezért a pártért!" - szólította fel a jelenlévőket a lázadók szószólója, Fáky László, demecseri polgármester. (lásd Varró Szilvia: Alapszervi bajok, Mancs, 1999. november 25.)

November 27-én tartotta küldöttgyűlését az SZDSZ. Bauer Tamás és Pető Iván előre bejelentették, hogy nem jelöltetik magukat ügyvivőnek. Ez volt az első küldöttgyűlés, ahol az ügyvivői testület felét fővárosi, felét vidéki listáról választották, hogy a hátrányos helyzetű vidéki kádereknek is legyen némi esélyük. Kuncze Gábornak, Wekler Ferencnek, Kis Zoltánnak… Pető Iván a Szabad Demokrata Hírlap küldöttgyűlési különszámában leszögezte: "Nem kívánom a magam jelenlétével legitimálni azt, hogy van fővárosi SZDSZ és van vidéki SZDSZ. Az SZDSZ más intézményeknél az ilyen korporatív megoldásokat elvből el szokta utasítani. Ilyen alapon lehetne női üt-tagoknak is lefoglalni helyeket…" No csak: egy ötlet!

Hack Pétert szeptemberben kiszavazták frakcióvezető-helyettesi pozíciójából - nehogy azt higgyék az emberek, hogy az SZDSZ a Hit Gyülekezete befolyása alatt áll. Most pedig a párt összes fontos emberének (mínusz Kuncze Gábor) aláírásával felhívást intéztek Hack Péterhez, hogy ne vonuljon ki a politikai életből és hagyja magát ügyvivővé választani - nehogy azt higgyék az emberek, hogy az SZDSZ a Hit Gyülekezete elleni kampány befolyása alatt áll.

A küldöttgyűlés előtt a rivális stratégák bátorságra intették a pártot - egymás gyávaságával szemben. Demszky Gábor a Szabad Demokrata Hírlapban "Merjünk tudni és tenni" cím alatt arra biztatta a tagságot, hogy szabaduljon meg kishitűségétől, nyuszimentalitásától, lépjen ki az MSZP árnyékából, és bátorkodjon hallgatni róla, kivel is akarja leváltani a Fideszt: az MSZP-vel, vagy a Fidesszel.

Bauer Tamás szerint viszont (Válság és kiút, Mancs, 1999. november 25.), akiknek a koalíciós kormányzás idején nem volt merszük vállalni a konfliktusokat a szocialistákkal, azoknak nincs most merszük vállalni velük a közös harcot a demokrácia ellenségeivel szemben. Az SZDSZ-nek nem közép felé, a Fidesz irányába kellene ellépnie az MSZP-től, hanem éppen ellenkezőleg. Azzal kellene megkülönböztetnie magát, hogy radikálisabb és következetesebb ellenzéke a Fidesznek, mint a szocik.

Magyar Bálint elnököt - ellenjelölt híján - nagy többséggel újraválasztották. Zárszavában megjegyezte: "ez a párt megeszi elnökeit". Demszky Gábor a háttérben már nyaldosta a szája szélét.

Simon János politológus fölmérte a képviselőket. Azt találta, hogy a kormánypártiak a nem kormánypárti frakciók közül a MIÉP-et kedvelik leginkább, az ellenzékiek pedig a nem ellenzéki frakciók közül a MIÉP-et kedvelik legkevésbé. A kormánypárti képviselőknek a fele sem, a fideszeseknek éppen a fele találta ellenszenvesnek a MIÉP-et, 85%-uk pedig az SZDSZ-t és az MSZP-t.

"A kormány sikere, hogy a szélsőséges elemek nem érzik jól magukat Magyarországon, ezért külföldre távoznak" - mondta Borókai Gábor kormányszóvivő, amikor hírül vette, hogy elhagyta az országot Szabó Albert, az ónyilas garázdák őrsvezetője. Hogy viszont a nem szélsőséges nem ó-k ne érezzék rosszul magukat, a kormánypárti frakciók a Házszabály módosítását kezdeményezték az alkotmányellenesen fenntartott MIÉP-frakció helyzetének rendezése végett. A kezdeményezést azonban (hogy a frakciók minimális létszámát tíz főre csökkentsék) nem támogatták a szocialisták és a liberálisok, akik nem voltak annyira szélsőségesek, hogy külföldre távozzanak, de annyira igen, hogy roszszul érezzék magukat.

"Cion bölcseinek jegyzőkönyvei és buszjegy nincs". Ezt a feliratot szüretelte a Mancs (november 25.) egy Örs vezér téri könyvárus pultjáról. A "zsidó világ-összeesküvést dokumentáló" nevezetes mű (melyet egy III. Napóleon elleni röpiratból ferdített és antiszemitizált egy cári titkos ügynök, aki később átállt a vörösökhöz és Lenin belső köreihez tartozott), természetesen azért nem volt, mert volt. Kiadták és elfogyott, mert jól menedzselték: "Megjelent Cion bölcseinek jegyzőkönyvei kritikai kiadása Mónus Áron tanulmányával, amely bizonyítja a jegyzőkönyvek valódiságát" - hirdették a Magyar Demokratában, a "polgári oldal" hívei számára, Orbán Viktor által személyesen hitelesített hetilapban.

Nyerges András a HVG-ben (november 13.) megjósolta, hogy hamarosan kiadják majd Szálasi Ferenc: Út és cél című művét is. Igaza lett.

A kormányfő főtanácsadójaként szolgáló történész az Ekhardt Tibor Politikai Akadémia vitaestjének látogatóit arról tájékoztatta, hogy a második világháború egyáltalán nem a népirtásról szólt. "Bármennyire is sajnálatos: a holocauszt, a zsidóság kiirtása vagy megmentése mellékes, mondhatni marginális szempont volt, ami egyik fél háborús céljai között sem szerepelt." (Magyar Hírlap, 1999. november 13.) A Le Pennek is ezt mondták az ő történész tanácsadói. Meg is büntették érte Csurka legjobb francia tanítványát, amikor a nagy nyilvánosság előtt elismételte. Orbán nem ismételt, csak annyit mondott: töretlenül bízik a tanácsadó asszonyban, és el sem tudja képzelni, hogy megalapozottak lennének az ellene megfogalmazott vádak.

Radnóti Sándor csupán fölszíninek, tünetinek vélte azt a "posztmodern cinizmust", amellyel a "provinciális történész" eltekint az ismert tényektől, hogy ti. a zsidók totális megsemmisítésének megszervezése és végrehajtása minden háborús érdekkel, racionalitással és logisztikával szemben elsőbbséget élvezett. Radnóti szerint az előadás célja voltaképpen azt volt, hogy egy kormánytényező "megerősítse a nyitottságot és átjárhatóságot a jobboldal és a szélsőjobboldal között…" (Népszava 1999. november 27.) Radnóti persze nem figyelt a kormányszóvivőre, ezért nem tudta, hogy Szélsőjobboldal Albert távozása óta Magyarországon a jobboldalról már csak a még jobb oldalra lehet átjárni.

Schmidt Mária tisztában volt kompetenciája határaival. Amikor a Mancsban megkérdezték tőle, hogyan értékeli a MIÉP kezdeményezését Bárdossy László rehabilitálására, így válaszolt: "Nem vagyok jogász, nem tudom, hogy érdemes-e a felvetés. Azt gondolom, egy ilyen nagyon nehéz történelmi helyzetben egy állam élén álló politikus döntéseiről ítéletet alkotni nem a bíróság dolga. (…) Nem gondolom, hogy ha a második világháborúban más áll a helyén, akkor Magyarország kevesebbet szenvedett volna." Varró Szilvia azt is megkérdezte a kormányfő-tanácsadó asszonytól, nem fél-e attól, hogy az ő történeti intézetébe belenyomott pénzt a szocik majd visszanyomják a saját intézetükbe, ha 2002-ben ők nyernek. "Erre nem is akarok gondolni" - válaszolt Schmidt Mária. (Mancs, 1999. november 4.).

Más se akart, de kellett, mert a Szonda Ipsos novemberben az addigi legnagyobb különbséget mutatta ki a szocialisták javára. Már másfélszer annyian mondták, hogy az MSZP-re szavaznának, mint ahányan a Fideszt választották volna. A "biztosan szavazó pártválasztók" körében az MSZP előnye 16% volt (az idén novemberben a Fidesz előnye 4%). A kancellárián munkacsoport alakult a kormányzati kommunikáció hatékonyságának növelésére. Mátrai Mária, a Fidesz frakcióigazgatója úgy vélte, a Fidesznek olyan kommunikációt kell kialakítania, amelynek révén az eddiginél sokkal jobban lehet tudatosítani az állampolgárokban az elért eredményeket (Népszava, 1999. november 27.).

Orbán Viktor nemhogy 2002-re, de már 2006-ra is gondolt. A Fidelitas kongresszusán azzal biztatta a fiatalokat, hogy saját politikai nemzedéke 2006-ig jórészt betölti hivatását, utána a fiatalabb generációk jönnek. (Népszabadság, 1999. november 8.)

Keleti György, "a megfigyelési üggyel" foglalkozó vizsgálóbizottság szocialista alelnöke november 2-án feljelentést tett azon ismeretlen tettesek ellen, akik Orbán Viktor tizenöt hónappal korábban megfogalmazott vádja szerint a Horn-kormány idején törvénytelenül és közpénzekből megfigyeltettek 27 fideszes politikust családostul. A "megfigyelteket" megzavarta az a lehetőség, hogy Kosztolányi Dénes és társai helyett az arra hivatott szervek állapítják meg, történt-e törvénysértés. Boross Péter, a kormányfő legfőbb tanácsadója a Magyar Hírlapban (november 6.) a visszavonulás lehetőségeit puhatolta: ideje lenne lezárni az ügyet, az ellenzéknek végre nagyvonalúan napirendre kellene térnie a miniszterelnök valószínűleg pontatlan információkon alapuló, valószínűleg pontatlan kijelentése fölött. A vizsgálóbizottságban Horváth Balázs próbált kompromisszumos megoldást találni, de Orbán leállította a visszavonulási kísérleteket, Kosztolányi Dénes megírta a jelentését, mintha mindazt megállapították volna, amit nem állapítottak meg. Az Országgyűlés végül is csak öt hónappal később szavazott a jelentésről. 186 kormánypárti (illetve MIÉP-es) képviselő szavazta meg azt a jelentést, miszerint "a vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményeképpen több különböző bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját látja megállapíthatónak". Négy hónappal azután, hogy a Fővárosi Főügyészség megtagadta az ügyben a nyomozást bűncselekmény hiánya miatt.

A kormány elhatározta, hogy ráncba szedi a munkanélkülieket. A munkanélküli-segély folyósításának időtartamát leszállítja egy évről kilenc hónapra, megszünteti a jövedelempótló-támogatást, a segély folyósítását olyan közmunka vállalásához köti, amiért a minimálbérnél akár tízezer forinttal kevesebbet is lehet fizetni. A javaslat az Országos Munkaügyi Tanácsban nem tetszett se a munkaadóknak, se a munkavállalóknak, de a kormány fütyült rájuk. Kormányzati érdeklődés híján megszűnt a közalkalmazottak 1991 óta működő országos érdekegyeztető fóruma. Több szakszervezet is pereskedni készült a kormánnyal az érdekegyeztetés elmulasztása miatt, a Vadász János vezette KKDSZ pedig közös sztrájkbizottság felállítását kezdeményezte a szőrösszívű kormány bérpolitikája miatt.

A fogyatékosok érdekvédelmi szervezetei panaszkodtak, hogy 6 milliárd forinttal kevesebb jut nekik a költségvetésből.

Az egészségügyiek panaszkodtak, hogy a beígért ötszázalékos reálbéremelésnek nincs meg a forrása a költségvetés tervezetében.

A rendőrök panaszkodtak, hogy a bevételeikből kellene kigazdálkodniuk a 2000. évi személyi juttatásokból hiányzó több mint 3 milliárd forintot, ami lehetetlen.

Az ellenzék pedig nem értette, hogy ha erre sincs pénz meg arra sincs, akkor miért mond le a kormány egy jelentős bevételi lehetőségről a bányakoncessziók megszüntetésével.

Hiába nem lehet mindenkit szeretni, választani kell a dolgos bányatulajdonosok és a munkanélküli bányászok között.

A múlt múlt havi ködében azon viccelődtünk, hogy a miniszterelnök könyörtelen felelősségre vonást sürgetett a Malévnál a kormánydelegációt szállító gép késése miatt, holott az javarészt éppen a delegációra való tekintettel végrehajtott, szigorított biztonsági ellenőrzés és a Heathrow repülőtér zsúfoltsága miatt következett be. A Malévnak azonban nem állt módjában tréfára venni a dolgot. Felmentettek a beosztásából egy igazgatót, egy osztályvezetőt és két beosztottat.

Nem először késett a kormánydelegációt szállító Malév-járat. Például április 22-én is késve érkezett New Yorkba a gép, mert a kormánydelegáció sietett. Csak nem egészen oda, ahová a többiek, hanem Washingtonba, ezért a repülő egy kis kitérőt tett az Andrews légi támaszpont felé, s emiatt a NIP-ék (not so important persons) lekésték a New York-i csatlakozásaikat. Akkor nem menesztették a felelősöket. Csak három évvel később.