1999 májusának utolsó napján Kuncze Gábor a parlamentben napirend előtt megjegyezte: a kormánypárti képviselők alighanem azért szabotálják el a Postabank és az MFB ügyeit vizsgáló bizottság felállítását, mert Fidesz-közeli cégek az Orbán-kormány megalakítása előtti hónapokban vagy egymilliárd forintot vittek ki a Postabankból.

Június első felében az SZDSZ négyrészes sajtótájékoztató-sorozat keretében igyekezett rászárítani a gyanút a Fideszre. A bemutatott szerződések és egyéb iratok java része arról szólt, hogy a Postabank a Simicska Lajoshoz, Wermer Andráshoz és Győri Tiborhoz (a Mahír Rt. vezérigazgatójához, egyben a Napi Magyarország felelős kiadójához) kötődő cégeknek közvetve vagy közvetlenül, de mindenesetre gyorsan és könnyedén fizetett ki olyan szolgáltatásokat (hirdetéseket, reklámokat stb.), amelyeket soha nem teljesítettek. A szerződések egy részéről, ha ellenőrizni nem is, legalább állítani lehetett, hogy teljesítették őket, más részéről viszont állítani sem. Nem lehetett látni sem az egy évre előre kifizetett irdatlan mennyiségű hirdetést a Napi Magyarországban, sem a munkahelyi képzésben felhasználható méregdrága oktatófilmet, amelyért 68 millió forintot fizettek ki a Happy Endnek. (Csurka \'92-ben 28 millióért nem forgatott. Azóta emelkedtek a nem forgatás költségei.)

Győri Tibor följelentette Kunczét üzleti titok megsértése miatt, a Fidesz politikusai pedig azt mondták, hogy nekik ugyan semmi közük az említett urak és cégek üzleteihez. Illetve csak annyi, mint bármelyik másikhoz: "ha innen nézzük a világot, akkor ma már Magyarország összes vállalkozása lényegében hozzánk közel álló cégnek minősül, hiszen mi csináljuk a gazdaságpolitikát, mi osztjuk a támogatásokat". Ha a kedves olvasó is innen nézi a világot, akkor tudja, mire gondolnak a Fidesz politikusai manapság, amikor MSZP-, vagy SZDSZ-közeli cégeket emlegetnek. Bármire.

Az SZDSZ sajtótájékoztató-sorozata még véget sem ért, amikor kitört a postabankos ellenbotrány: nyilvánosságra kerültek az első nevek az ún. VIP-listáról. A Postabank kivételezett ügyfelei számára 1991 óta adogatott hiteleket igen alacsony kamatra, és fizetgetett betétekre igen magas kamatot. A lehetőséggel több százan éltek, tehát több ezer, a nyilvánossághoz könnyen hozzáférő embernek kellett tudnia róla. Bárki, bármikor kirobbanthatta volna a botrányt, de nyolc éven át nem tört meg a hallgatás konszenzusa. Ez a konszenzus nemcsak a hallgatásra vonatkozott, hanem arra is, hogy ez a VIP-gyakorlat sem erkölcsileg, sem politikailag nem aggályos. Ha ezt bármelyik párt másképp gondolta volna, már régen követelhette volna a vizsgálatot és a listát.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke, Sepsey Tamás az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy hamarosan elkészül a hivatal jelentése a VIP-ügyekről, és ott van a páncélszekrényében a bank belső vizsgálata alapján összeállított lista.

A listán több száz név szerepelt, közöttük négy szocialista politikusé. Véletlenül éppen ebből a négyből látott meg hármat a Napi Magyarország újságírója, aki valamiképp belekukucskálhatott a listába. Még két nevet látott, Mester Ákosét (aki korábban már maga is utalt a 168 Órában a VIP-hitelére) és Tarafás Imréét - Szász Károly elődjéét -, akit a kormány februárban meglehetősen drasztikus eszközökkel kényszerített lemondásra az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet éléről.

Dancsó József fideszes képviselő június 15-i interpellációjában a Napi Magyarországra hivatkozva ezt az öt nevet említette. Az Élet és Irodalom következő számából kiderült, hogy az MDF alelnöke, Herényi Károly és Stumpf államtitkára, Bártfai Béla is szerepel a listán.

Nagy Sándor, Csiha Judit és Herényi Károly lemondtak a pártjukban és a frakciójukban viselt tisztségeikről, Keleti György pedig igazolást kért, hogy ő soha nem vett fel VIP-kölcsönt. (Tényleg nem: ő kedvezményes betéttel került föl a listára.) Stumpf nem tartotta szükségesnek, hogy államtitkára lemondjon, s Bártfai úr ma már a Millenáris-ügy illusztris gyanúsítottjának mondhatja magát.

Urbán László, a Postabank vezérigazgató-helyettese megígérte: amint elkészül a végleges lista, fölszólítják a kedvezményezetteket, hogy fizessék vissza a kedvezményt, s akik nem fizetnek, azoktól peres úton hajtják be a pénzt. Nem tették, nem is lett volna rá jogalap, s egyébként sem készült el a végleges lista soha.

Az volt a legvéglegesebb, amit a Világgazdaság közölt augusztus 30-án. Ennek fölvezető szövegéből kiderül, hogy "1989 óta csak Budapesten mintegy 600 VIP-betéti ügyletet kötöttek, melyeknek csupán egy részét sikerült utólag dokumentálhatóan föltárni". Félszázat a hatszázból. Van tehát több mint félezer ismeretlen honfitársunk, aki a lekötéskor szokásos banki kamatnál 10-15 százalékkal többet kapott a betétjére. Az ismert VIP-betétek között vannak százmillió felettiek (például Szvák Gyuláé és Deák Gáboré), sőt egy félmilliárdos is (Tóth Illésé - ki ő?). A VIP-betétek ügye sokkal érdekesebb, mint a VIP-hiteleké. Sokkal több volt belőlük, sokkal nagyobb értékűek voltak a kedvezmények, és nagyrészt ma sem tudjuk, kik kapták őket. A hitel nem tűnik el, mert azt hosszú futamidővel viszsza kell fizetni, de egy betétet bármikor meg lehet szüntetni.

A listán mindenki találhat szívéhez közel állót, távol állót egyaránt, Jordán Tamástól Gyarmati Dezsőig, rajta van az egész diadalmas vízilabdacsapat, sok színész, énekes és persze újságíró.

Dancsó interpellációjára Járai Zsigmond többek között ezt válaszolta: "a Postabank jelenlegi vezetése a kedvezményes hitelkihelyezési és betételfogadási gyakorlatot azonnal felszámolta, megszüntette, és megfelelő szabályzatokban rendezte a hitelkihelyezéseket". A Világgazdaság információja szerint ez nem igaz. Még 1998 októberében, novemberében, Princz lemondatása után hónapokkal is bonyolítottak le VIP-ügyleteket.

Június elsején hírül adták a lapok, hogy a munkanélkülieknek a jövőben nem kell olyan sokáig járadékon tengődniük. Orbán Viktor a tiszteletbeli konzulok találkozóján bejelentette: a következő évtől fél évre csökkentik a járadék folyósításának időtartamát. Azok a munkanélküliek, akik megijedtek, hogy hamarosan már csak a jövedelempótló támogatásra számíthatnak, elhamarkodták az ijedtséget, mert azután a jövedelempótló támogatást is megszüntették.

A szakszervezetek fölvetették, hogy a tervezett inflációval számolva ebben az évben öt százalékkal csökkenne a minimálbér reálértéke, ezért indokolt lenne azt év közben megemelni egy kicsit. A kormány ezzel egyáltalán nem értett egyet, maradt a minimálbér 22500 forint. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma levélben tájékoztatta Járai Zsigmondot, Chikán Attilát és Stumpf Istvánt arról, hogy a közszférában dolgozók majd felének csökkent a reálkeresete az előző év vége óta.

Ha nem is volt sok okuk az örömre a munkanélkülieknek meg a munkavállalóknak, annál több volt az anyukáknak. Annál több, minél többet kerestek, mielőtt anyukák lettek volna, mert visszaállították a gyedet, amiből az anyuka annál többet kap, minél kevésbé szorul rá. Orbán Viktor a Fidesz június 19-i választmányi ülésén rámutatott, hogy ez az elmúlt másfél hónap leglényegesebb eseménye, az efölötti örömnek kellene meghatároznia az emberek gondolkodását, de a sajtó ezt megakadályozza, mert mindenféle "marhasággal", lényegtelen üggyel, látszatbotránnyal eltereli a fontos dolgokról a figyelmet; az "ellenfél" pedig "a túlzottan nagy államháztartási és költségvetési hiányról szóló látszólagos gazdaságpolitikai elemzésekkel" valamiféle Bokros-csomagot akar "kitaposni" a kormányból, de hiába. (Az MNB adatai által keltett látszat az volt, hogy az év első négy hónapjában 763 millió dollár volt a fizetési mérleg hiánya az előző év azonos időszakának 445 millió dollárjával szemben.)

Akik belülről tapostak, kívülre kerültek. László Csaba államtitkár elhagyta a Pénzügyminisztériumot, Chikán Attila pedig fölszámolta az egész Gazdaságelemző Intézetet, amit ő hozott létre öt hónappal azelőtt, s amelynek élére ő állította oda Mátyás Lászlót, aki a Magyar Hírlapban impotensnek minősítette a kormányt, amiért nem tesz semmit a gazdasági egyensúly megőrzése érdekében. Úgy kell annak, aki a kormány potenciáját kísérti.

Orbán Viktornak egyébként is megvoltak a maga határozott elképzelései a tervezettet jócskán meghaladó költségvetési hiány csökkentésére. Például: a kormánynak nyomást kellene gyakorolnia a jegybankra a kamatszint gyorsabb csökkentése végett. A liberális gazdaságkutatók felhorkantak: a kormány ne üsse bele az orrát Surányi és a jegybank dolgába, inkább módosítsa a költségvetést.

Orbán azzal nyugtatta meg szerdai hallgatóit, hogy a mobiltelefon-tenderből, a Matáv-részvények eladásából és még egy-két privatizációs ügyletből úgyis bejön egy csomó pénz, és azzal finanszírozni lehet majd a hiányt. A liberális közgazdászok újfent fölhorkantak: vagyonfelélésből, "családi ezüstből" fedezni a folyó kiadásokat?!

Június 16-án volt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének tizedik évfordulója. Az újratemetést kezdeményező és megszervező \'56-os Emlékbizottság börtönviselt forradalmárai, Mécs Imre, Vásárhelyi Miklós, Litván György, Hegedűs B. András délután négy órakor a 301-es parcellánál várták a lengyelországi látogatásáról hazaérkező Göncz Árpádot, és vele együtt emlékeztek meg forradalmártársaikról, a kádári terror áldozatairól. A hivatalos ünnepségek délelőtt zajlottak, arra őket nem hívták meg, illetve az államfőt nem várták meg. Fónay Jenő szerint azért nem kapott minden érintett meghívót, mert "a Fidesz fiataljai még nem szokták a protokollt". A meghívottak listáját a hetvenesztendős és tíz hónapos miniszterelnöki főtanácsadó, Boross Péter titkárságán állították össze.

Májusban még csak azt lehetett tudni, hogy a "megfigyelési" ügy elterelésére bedobott (de arra se jó) kazettát Kövér László miniszter szerezte be. Júniusban már azt is lehetett tudni, hogy miként. Utasította Földi Lászlót, hogy az ő polgári cégén, a Defenden keresztül vegye meg. Június harmadik hetéig Kövér is, Földi is tagadott. Földi mindenféle érdekes magyarázatot talált rá, miért fizetett ő a kazettát értékesítő magánnyomozónak másfél millió forintot (hogy ellenőrizze a Defend lízingelt autóit, hogy derítse fel a Postabank által a Defenden átáramoltatott pénz útját stb.), de aztán csak be kellett vallani a dolgot. Kövér László június 21-én a parlamentben kifejtette, mennyire igyekszik elkerülni, hogy "nyilvános politikai diskurzusok" tárgyává váljék "mindaz a szemétdomb", amit az előző kormány a nemzetbiztonsági szolgálatok terén (is) maga mögött hagyott, s mennyire fontos neki, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat kivonja a napi politikai harcokból. Ezért "került sor Földi László felkérésére". Ezért használta tehát a miniszter a Defendet úgy, mintha nemzetbiztonsági fedőcég lenne, a vezetőjét úgy, mintha még mindig egy nemzetbiztonsági szolgálat vezetője lenne, ezért "kérte fel" őt egy olyan akcióra, melynek álcázását csak okirat-hamisítással, visszadátumozott, színlelt szerződéssel lehetett megoldani. Ezt nevezte Földi László referenciamunkának.

Június 15-én az Országgyűlésben felvetődött az a kérdés, hogy helyes volt-e Juszt Lászlót a "megfigyelési ügy" dokumentumainak nyilvánosságra hozatala miatt azonnali hatállyal kirúgni a televízióból. Ennek kapcsán Kövér László leszögezte, hogy Juszt az ország nemzetbiztonsági érdekeit súlyosan sértő bűncselekményt követett el, az ellenzék pedig "cinkos ebben a bűntényben" és "utólagos pszichikai bűnsegédletet valósít meg". A cinkosság azután kiterjedt a bíróságra is, amely még utólagosabb jogi bűnsegédletet megvalósítva fölmentette Jusztot (amint azt a múlt májusi ködében már említettük). Azóta se tudtak begyógyulni a magyar nemzetbiztonsági érdekek.

Végre kiderült, hogy mit kell tudnia egy magyar válogatott focistának. Csoóri Sándor árulta el: "Tisztelt Bicskei Bertalan! Kedves Fiúk! A kapitánynak és a válogatott minden tagjának tudnia kell, hogy a széthúzásban elhíresült magyarok ezúttal összefognak, és a lelki szolidaritás kivételes erejével támogatják a csapatot a bukaresti mérkőzésen. Nehéznek és reménytelennek látszik a valóságos és a szimbolikus küzdelem? Igen. De a történelem bátorító vigaszt küld a csapatnak. Ne felejtse közülük senki, hogy Marathonnál is a reménytelenség győzött. A Magyarok Világszövetsége nevében hitet, erőt és sikert kívánunk! Csoóri Sándor". A kedves fiúk kilencven percen át Marathonra koncentráltak, a románok meg kettő-nullára győztek.

Véget ért a focibajnokság. Az MTK lett az első, a Fradi a második, az Újpest a harmadik. "Nekem a második hely nem eredmény, én csak az első helyben gondolkodom" - mondta Torgyán József, és abból a hazafias meggyőződéséből kiindulva, hogy "a Fradi a nemzeté, a nemzet a Fradié", kirúgta Marijan Vlak edzőt, "mert az FTC-t csak olyan edző irányíthatja, akinek a személyes karrierje nem fontosabb, mint a Fradi jövője". Marijan Vlak általános tiszteletnek örvendett az Üllői úton, igen küzdőképes csapatot alakított ki, néhány hónap alatt felhozta a Fradit a hetedik helyről a másodikra az utcahosszal vezető MTK mögé, és összetartotta a gárdát annak ellenére, hogy a játékosok hónapok óta nem kaptak prémiumot. Vlak mester ezek után a személyes karrierje után nézett, és hazament a Croatiához másodedzőnek másfélszeres fizetésért.

"Ha mi nemzetként nem akarjuk vérünket ontani, hogy segítsük a koszovóiakat, akkor ideje kijózanodnunk abból az elképzelésünkből, hogy megakadályozhatjuk a genocídiumot… jelenlegi módszereink mellett csak a pusztítást-pusztulást vagyunk képesek növelni" - írta Norman Mailer a Washington Postba. A kijózanodásra azonban már nem volt idő, mert mire Mailer szavai elérték a magyar olvasót (Népszava, 1999. június 26.), a genocídium már meg volt akadályozva. Milosevics kapitulált, és az ENSZ BT június 10-i határozata alapján Koszovó a NATO-országok és Oroszország katonáiból álló KFOR-erők ellenőrzése alá került. Több mint egymillió külföldre menekült vagy a tartományon belül bolyongó hontalan albán térhetett vissza otthonába. Megkezdődött a jugoszláv katonaság által lerombolt, fölégetett települések újjáépítése és a tömegsírok föltárása. Szerbiában is volt (van) mit újjáépíteni. A légitámadásokban elpusztult többek között 55 vasúti és közúti híd, 7 polgári repülőtér, megsérült húsz kórház. A BBC összesítése szerint a jugoszláv hadsereg ötezer katonája halt meg, tízezren megsebesültek, a polgári áldozatok száma kétezer. A NATO két pilótát vesztett, őket gyakorlatozás közben érte halálos baleset. Mailer pedig sirathatta életben maradt honfitársait.

"Ez volt az első olyan háború, amelyet nem piacokért, forrásokért, határok megváltoztatásáért, területek és befolyási övezetek megnöveléséért, hanem elvek és értékek védelmében vívtak" - lelkesedett Martonyi János külügyminiszter június 14-én a parlamentben. Június 15-én az összes frakció megszavazta a 350 fős magyar békefenntartó alakulat kiküldését, mindössze hárman szavaztak nemmel (köztük Bauer Tamás) és négyen tartózkodtak (köztük Béki Gabriella). Június 16-án a menekültek világnapja volt, s ebből az alkalomból Kőszeg Ferenc a Népszabadságban az álszentség tombolásáról írt. Többek között arról, hogy 1998 "őszén magas rangú belügyi tisztviselők mentek kérelmező követségbe az agresszor Milosevics főbelügyeseihez, kötnének már toloncegyezményt Magyarországgal, hadd adjuk vissza a koszovói albánokat, vajdasági magyarokat - de hiába".

Nádas Péter nagy esszét írt az Élet és Irodalomban (A világpolgár és a kecskebak, június 18.) abból az alkalomból, hogy az "öreg világ" késve bár, de elmozdult "odvas pozícióiból". Az "odvas pozíciókat" a kétpólusú világ diplomáciája tartotta fenn azzal, hogy "nem egyeztette az ENSZ Alapokmányát az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával", ez utóbbit csupán ajánlásnak, vágynak, deklarációnak tekintette és nem a szuverenitás feltételének: "Pontosan fordítva látom, mint ahogy a légitámadások ellenzői jogi érvekre hivatkozva állítják. Nem a szuverenitás sérült, hanem korábban a történelmi szokásjog alapján olyan jogokat vezettünk le belőle, amelyek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával nem egyeztethetők össze". Nádas esélyt lát egy olyan nemzetközi rend kialakulására, amelyben az államok szuverenitása és az államfők sérthetetlensége csak addig tart, amíg tiszteletben tartják az emberi jogokat, és betartják a demokratikus nemzetek közösségének egységes játékszabályait.

Azóta is ezt az esélyt lessük.

Már aki.