Ez a május is május elsejével kezdődött. Ez a május elseje abban különbözött minden másik május elsejétől, hogy ezen indult útjára a Balkán Békéjéért Mozgalom. A mozgalom a nemzetközi jog és az emberi jogok tiszteletben tartására és a bombázások beszüntetésére szólította fel az USA-t, a NATO-t és a magyar kormányt. Milosevics kormányát nem szólították föl semmire. A mozgalom szervezésében május 9-én békemenetet tartottak, tízezer ember gyűlt össze a Kossuth téren. A gyűlés hőfokát jelentősen emelte, hogy előző nap bombázták le Belgrádban a kínai nagykövetség épületét a benne tartózkodó diplomatákkal együtt. A mozgalom szóvivői és aláírói között szép számmal képviseltették magukat az egykori demokratikus ellenzék és a független békemozgalom ismert személyiségei Szalai Erzsébettől Csapody Tamáson át Iványi Gáborig. Róluk mondta este A Hét-ben a miniszterelnök, hogy "ezek az emberek korábban nem a béke mellett, hanem a Varsói Szerződés mellett törtek lándzsát", s "azért bírálják a mostani kormányt, mert a Varsói Szerződés helyett most a nyugati szövetségi rendszer részévé tette Magyarországot". A Népszava cikkírója szerint: "a miniszterelnöknek, aki a NATO történelmi szerepvállalását helyeselte, igaza van. De a miniszterelnöknek, aki durván megrágalmazza a tőle eltérően gondolkodó polgártársait, botrányosan nincs igaza." (Szász István: Békemenet és a miniszterelnök, 1999. május 11.) A demokratikus ellenzékből szalajtott aláírók többsége azért (a fenti sorok írójával és idézőjével együtt) mégis inkább az ellennyilatkozatot írta alá, amely szerint "nem mosható össze a posztkommunista-nacionalista rezsim aljas indokokból elkövetett népirtó politikája, a koszovói albánok külföldre deportálása,a férfilakosság »eltüntetése«… azokkal az erkölcsi, humanitárius és politikai megfontolásokkal, amelyek a nemzetközi demokratikus közösség fegyveres közbelépését kiváltották." (Mancs, 1999. május 27.)

Az Országgyűlésben a képviselők azon vitatkoztak, hogy a balkáni NATO-akció ügyében pálfordult-e az MSZP, vagy nem fordult pál. Tény, hogy az MSZP-frakció olyan indítvány elfogadását szorgalmazta, amely a magyarországi repülőterek használatával kapcsolatos korábban általuk is megszavazott felhatalmazást lényegében visszavonta volna; az MSZP néhány prominens politikusa és képviselője ott volt a NATO-ellenes felhívás aláírói között, a Baloldali Ifjúsági Társulás nyilatkozata szerint a NATO elhibázott akciója éppenséggel a diktatúra jugoszláviai megerősödéséhez vezet. Az MSZP semmilyen jelét nem adta annak, hogy valami kifogása lenne politikusai és szövetségesei NATO-ellenes ténykedésével szemben. Kovács László szerint nem az MSZP változott, csak a helyzet, a kormánypártiak szerint viszont az MSZP úgy határozott, hogy demagóg módon belpolitikai célokra használja ki az emberek békevágyát.

A Fidesz is keresett magának valami kihasználnivalót. A békemenet hétvégéjén tartott kongresszusán a szónokok hirtelen elkezdték vadul követelni a Vajdaság autonómiáját. Addig arról volt szó, hogy ez a felvetés most nem aktuális. Ettől kezdve pedig arról lett szó, hogy a Vajdaság autonómiájáról nem beszélni gyávaság (Kövér), a balkáni béketárgyalások nem érhetnek véget úgy, hogy a Vajdaság autonómiájának kérdését nem rendezik (Orbán), a szerbiai magyarság biztonságát csak az autonómia biztosíthatja (Németh Zsolt), a Vajdaságot Dél-Tirol mintájára kell berendezni (Csóti György zágrábi magyar nagykövet).
Az FKGP második emberének, Lányi Zsoltnak csak úgy magától, mindenféle pártpolitikai megfontolás nélkül az a kiváló gondolata támadt, hogy legyen a Vajdaság önálló ország.

Május 3-án jogerős ítélet született a példaértékű tiszavasvári perben. Az önkormányzatnak 100-100 ezer forintos kártérítést kellett fizetnie azoknak a roma szülőknek, akiknek gyermekeit 1997-ben kizárták a ballagók közül a Pethe Ferenc Általános Iskolában. Különballagással szégyenítették meg őket és szüleiket. Az elkülönítésre volt magyarázat. A roma gyerekek nem látogathatták a büfét, a tornatermet és nemcsak különosztályban, hanem különépületben is tanították őket. Erre mind volt magyarázat. Más és más, de véletlenül mindegyik kizárólag romákat érintett. A különballagást a tetűvel magyarázták. Senki se hallott róla sem azelőtt, sem azóta, hogy bárhol az országban külön ballagtatták volna a tetves gádzsó, vagy nem gádzsó gyerekeket, pedig a tetű nem a tiszavasvári fauna különlegessége. Ha gádzsókról van szó, akkor mindenki tud róla, hogy társadalmi állásra és higiénés szokásokra való tekintet nélkül mindenkinek a gyereke lehet tetves, elég ahhoz egyetlen osztálytárs, aki hoz ilyen állatot otthonról. Egy ilyen minden osztályban akadhat, ha abba az osztályba jelentős részben rossz körülmények közül jönnek gyerekek, akkor biztos, hogy akad is. Ha egy ilyen osztályba - különépületbe - csak fiúkat teszünk, akkor csak fiúk lesznek tetvesek, ha csak lányokat, akkor csak lányok, ha csak gádzsókat, akkor csak gádzsók, ha csak romákat, akkor csak romák. Elég nyilvánvaló, hogy nem a tetűből következik a diszkrimináció, hanem az egyik diszkriminációból következik a másik. A rasszisták számára azonban semmi sem nyilvánvaló, ami az. Ők teleírták a rendelkezésükre álló lapokat azzal, hogy már a bíróság is a tetves cigányokat pártolja a tisztességes és higiénikus magyarsággal szemben. A miniszterelnök tanácsadója szerint az a legjobb roma gyerek, akit meg se szülnek. Nem is lehet tetves, nem is kell a családját támogatni: "S nem Isten csapása a gyermekáldás sem, amely aztán mások eltartási kötelezettségévé válik." (Tőkéczky László: A gondatlanság jutalma, Magyar Nemzet, május 10.) Miután az állam bokros kötelezettségei és az újszülöttek keresőképtelensége miatt minden gyermekáldás mások eltartási kötelezettségévé válik, a tanácsadó logikája szerint mindenféle gyerek szüléséről le kellene szokni. Pokorni Zoltán oktatási miniszter a konkrét ügyről információk hiányában nem kívánt nyilatkozni, de általánosságban leszögezte, hogy a szegregációra vonatkozó panaszokat "még semmilyen felmérés nem erősítette meg". (Magyar Hírlap, május 4.) Ez majdnem igaz: csak egy évvel később végezték el azokat az országos felméréseket, amelyek a tudomány szabályai szerint országos szinten is igazolták azt, amit az oktatási miniszteren kívül már addig is mindenki tudott.

 

Mezei futóversenyt rendeztek középiskolásoknak. A közszolgálati tévétől leküldtek egy fiatal külsőst, hogy készítsen az eseményről összeállítást. Készített, s indult volna vele a tévébe, mikor egy ifjú hölgy elébe állt: megjött a sportminiszter, és készen áll az interjúra. Az ifjú közölte, hogy ő most speciel nem kíván interjút készíteni a miniszterrel, s távozott. Mire beért a tévébe, már ki is rúgták. Ő volt az egyik utolsó áldozat Horváth Lóránd ügyvezetői érájában, mert májusban átvette a hatalmat a Szabadság téren Szabó László Zsolt.

 

Az Igazságügyi Minisztériumban új jogalkotási törvénytervezet készült, amely a harmadára csökkentette volna a kétharmados többséget igénylő törvények számát. A tervezet szerint a kormánykoalíció egyszerű többséggel módosíthatná például a gyülekezési jogról, a sajtószabadságról, a lelkiismereti és vallásszabadságról, az állampolgárságról szóló törvényt. Miután azonban a jogalkotási törvény is kétharmados, Dávid Ibolyának nem volt esélye rá, hogy az elképzeléseit keresztülvigye. (Most kellene próbálkoznia.)

Az ellenzék erre a hónapra is összehívatott egy rendkívüli parlamenti ülést. Ha emlékszik még a kedves olvasó, áprilisban a rendkívüli ülés megtartását úgy akadályozta meg a kormánytöbbség, hogy nem szavazta meg a napirendet. Most jobbat talált ki: egyszerűen és egységesen távolmaradt a 20-ra összehívott ülésről, és így akadályozta meg annak megtartását. A szabad demokrata Kis Zoltán emlékezett meg Rajcsányi Péterről, a néhány nappal azelőtt meghalt fideszes képviselőről, s csak a fél ház, az ellenzéki fele emlékezett egyperces néma felállással a kormánypárti képviselőre. Kölcsönkenyér visszajárt: 25-én. Ekkor rendes ülést tartott volna a T. Ház, de nem tartott, mert nem volt jelen elég kormánypárti a többség biztosításához, az ellenzékiek meg nem szavaztak, s elégedetten állapították meg, hogy mégsem működik a parlament ellenzék nélkül.

 

Május előtt kilenc és fél órával Atyánszky György, büntetendő előéletű kisgazda képviselő fölkiáltott: "Itt hagyta ez a szerencsétlen az iratokat!" A szerencsétlen - Kosztolányi Dénes, a megfigyelési ügy vizsgálóbizottságának elnöke - öt perccel azelőtt lőtte ki magát az elnöki székéből, hogy elérje az országos aerobicbajnokság megnyitóját Gödöllőn. Siettében megfeledkezett a szigorúan titkos iratokról, amelyeket Orbán Viktor adott át aznap a bizottságnak. Orbán Viktor a Kossuth rádióban megerősítette: az iratok bizonyítják a titkos és törvénytelen adatgyűjtést, s "a tények előtt előbb-utóbb, ha az ember ellenzéki, akkor is meg kell, hogy hajoljon". Ám Orbán Viktor ekkor még nem volt ellenzéki, s mivel nem számított rá, hogy lesz, nem gyakorolta a hajolást. Nem lehetett tudni, hogy mi volt az irattartóban, csak azt, hogy nem volt benne az az irat, amelyre bizonyítékként hivatkozott Kövér is, Deutsch is, mert arról már Orbán is elismerte, hogy legálisan összegyűjthető adatokat tartalmaz. A bizottsági jegyzőkönyveket 2013-ig titkosították, a miniszterelnök pedig hiába szorgalmazta a dokumentumok titkosságának a feloldását, a minisztereinek nem volt rá érkezésük. Az iratok azonban elkerültek Juszt Lászlóhoz, aki Kriminális című lapjában leközölte őket. S valóban nem is lehetett volna bennük nagyobb titok, mint ami volt: a semmi. A miniszterelnök módfelett fölháborodott azon, hogy ily módon feloldódott a titok, amelynek feloldását maga is szorgalmazta, s a Kossuth rádióban Juszt Lászlót is törvénysértőnek minősítette. A szerkesztőséget kirámolták, Juszt László ellen nyomozást indítottak. Később kiderült, hogy a titok nem volt titok, a törvénysértés sem volt törvénysértés, és Orbán Viktort a bíróság éppen mostanában kötelezte rá, hogy elnézést kérjen ezért a minősítésért Juszttól. Amilyen mázlija van, Juszt a bocsánatkérést elfogadta, a párbaj elmarad.

Orbán azt nyilatkozta, hogy április 30-án az ügyre vonatkozó valamennyi bizonyítékát a bizottság rendelkezésére bocsátotta, de két nappal később a valamennyi után jött még egy. Kövér László nemzetbiztonsági miniszter Földi Lászlóval, a Defend tulajdonosával vásároltatott egy kazettát, amelyen két úriember arról beszélget, hogy Pokorni Zoltánt meg kellene figyelni. Orbán Viktor május 3-án az Országházban napirend előtt elmondta, mik a tények: "A tények a következők. Bizonyítást nyert, hogy titkos és törvénytelen adatgyűjtések történtek." Azután idegesnek látta Hack Pétert, és tovább ment: "Látva a frakcióvezetőhelyettes úr idegességét, amit az ügy kapcsán tanúsít, valamint néhány más ellenzéki képviselő idegességét, a vizsgálatot ma indokoltabbnak látom, mint bármikor. Az SZDSZ, amely mindig is aktív volt az emberi jogok és ezen belül a személyiségi jogok védelmében, nos az ő aktív közreműködésükre különösen számítok. Különösen annak tisztázásában, hogy milyen erkölcsi és jogi alapon lehet évekkel a rendszerváltoztatás után politikai ellenfelekkel szemben megfigyelést folytatni. Aktív közreműködést várok a szabad demokratáktól attól függetlenül és arra való tekintet nélkül, hogy a vizsgálat megállapítja-e vagy sem, hogy olyan tárca is érintett volt, amelyért korábban az SZDSZ viselte a felelősséget." Ez a tisztázás a miniszterelnök reményeinél könnyebbnek bizonyult, mivel éppen a rendszerváltás után tette lehetővé a törvényhozás, hogy magánemberek, magánpénzen, magánnyomozókkal kompromittáló adatokat gyűjtessenek például politikusokról. Miután a kazetta szövege megjelent a Népszabadságban és előkerültek a beszélgető urak, kiderült, hogy ez történt, és ez is alig. A kazetta is elvesztette rágalmazási potenciálját, Orbán Viktornak pedig csak azt sikerült bebizonyítania, hogy hiába makacs dolgok a tények, ő még makacsabb.

 

Tárgyalások kezdődtek az MTK és az Újpest egyesítéséről. Az MTK-nak sok pénze van, és kevés szurkolója, az Újpestnek meg sok szurkolója és sok adóssága. Ha összeteszik, amijük van, lesz mindenük. De hát mégsem tették össze. Hiába, a legésszerűbb érdekházasságokat se lehet összehozni, amióta a fiatalok érzelmei is számítanak.

 

Schmidt Mária igazgatónő négy év távolából inti függetlenségéért aggódó híveit, ne követeljenek számára olyasmit, ami nem kell neki, s ha kéne, se volna: "Mit jelent az, hogy a tudomány függetlensége? Mitől független a többi történészkollégám? Mitől független bárki, aki itt él, ebben az országban, vagy bárhol másutt?  A tudomány függetlensége alatt azt a követelményt értjük, hogy például a történettudomány politikai befolyásoktól mentesen dolgozzon.  De miért? A történelemnek mi értelme van, ha nem a politikáról szól? /…/ Ne csináljunk úgy, mintha a történelem egy mindentől független objektív tudomány lenne. Ez egy művészet." Ez volt az az interjú, amelyben Schmidt Mária hallgatólagosan elismerte, hogy ő intézte el az '56-os Intézet és a Politikatörténeti Intézet állami támogatásának szinte teljes megszüntetését és átcsoportosítását az ő irányításával megszervezett intézethez. (Népszava, 1999. május 15.)

 

Május 8-án, a győzelem napján tartották a Fidesz - MPP kongresszusát. A kongresszus jelszava az volt, hogy győztes csapaton ne változtass. Újraválasztották tehát Orbán Viktor pártelnökkel együtt a teljes vezetőséget. Volt építő kritika. Trombitás Zoltán a gazdasági tárca példáján szemléltette azt az általános észrevételét, hogy a régi középkáderek kitakarítása lassan halad, ha halad egyáltalán, és az elmúlt hónapok alatt több exmunkásőr került vezető posztra, mint korábban. Torgyán Józsefnek ekkor még nincsenek ilyen problémái. Két év múlva már ő is úgy tudja majd, hogy Boros Imre személyében exmunkásőrből csinált minisztert, sőt két év múlva már azt is tudni fogja, hogy ő ezt már sok éve tudja, de ekkor még nem osztotta meg önmagával ezt az információt. Fölszólalásában a közvélemény-kutatási eredményekre utalva kijelentette, hogy ha a Fidesz erősödik, az számára olyan, mintha az FKGP erősödne, s úgy gondolja, hogy ez fordítva is így van. (Nota bene: a közvélemény-kutatási adatok szerint egyik párt sem erősödött, éppen a kongresszus idején váltak ismertté az első olyan adatok, amelyek szerint az MSZP beérte a Fideszt.) "Remélem, úgy érzik, hogy egy tiszteletbeli fideszes szólalt fel, én haza jöttem, fel a győzelemre!" búcsúzott Torgyán csak úgy hevenyén, a Forza magyar fordításával ekkor még nem készültek el.

 

Május 7-én egy tájékozatlan bűnöző egy kiemelt közfeladatot ellátó személy rendelkezésére rendelt s ennek megfelelően kiemelt védelemben részesülő, kivételes minőségű terepjáró Toyota eltulajdonítását kísérelte meg - de pórul járt. A kiemelt közfeladat a miniszterelnök gyermekeinek felügyelete volt. Ezt egy bébiszitter látta el, az ő utaztatására rendelték ki az Orbán család rendelkezésére álló állami terepjárót és állami hadnagynőt, hogy leküzdjék a bébiszitter pesthidegkúti lakása és a miniszterelnök rózsadombi rezidenciája közötti terepet. Ám jött a rabló, akinél vagy volt fegyver, vagy sem, de mindenesetre kicibálta a hadnagynőt a kocsiból, beugrott a helyére és elhajtott a zsákmányával. Néhány golyót is vitt magával, mert a hadnagynő az üvegen keresztül többször belelőtt, és súlyosan meg is sebesítette. A rendőri vezetők először határozottan leszögezték, hogy a fegyverhasználat jogos volt, majd elrendelték a fegyverhasználat jogosságának kivizsgálását. A rendőrnőt még a vizsgálat lezárása előtt kitüntették. A rablót később még ehhez a súlyos bűncselekményhez képest is feltűnően súlyos büntetéssel sújtották. A szálak szépen elvarródtak. Csak azt nem tudjuk azóta sem, milyen jogon alkalmazták rendszeresen egy védelemre nem jogosult személy sofőrjeként a Köztársasági Őrezred hadnagyát?

 

Az amerikai Lockheed Martin cég egy csomó vadászrepülőt szeretett volna eladni nálunk, a cég lobbistái ennek érdekében hevesen tevékenykedtek Budapesten, ahol az óriás cég egyik vezetője, egy bizonyos Steven M. Jones szeretett volna lenni a nagykövet Peter Tufo után. Mondták neki a barátai, szerezzen itteni támogatókat. Szerzett. Az egyik heves Lockheed-lobbista barátnőjét, Selmeczi Gabriellát a Miniszterelnöki Hivatalban alkalmazták államtitkárként. Akárcsak az ekkor már utolsó napjait élő Gyuricza Béla tábornokot, akinek amerikai gyógykezelését Jones tette lehetővé. Megvoltak a kapcsolatok. Megfogalmazódott a levél, miszerint az aláíró magyar képviselők (angolul egyenesen szenátorok) boldogok lennének, ha az érdemdús Jones lehetne az Egyesült Államok következő budapesti nagykövete. A levelet aláíratták a Fidesz-frakcióban boldoggal és boldogtalannal. Még egy-két boldogtalan kisgazdával is. Az aláíró képviselők jelentős részének fogalma sem volt, mit ír alá. A levelet elfaxolták Amerikába, ahol aztán Jones, de főleg a Lockheed jóakarói megakadályozták, hogy a levél a maga kínos angolságával és kínos tartalmával komolyabb döntéshozók szeme elé kerüljön. Szájer József bocsánatot kért Tufo nagykövettől, Orbán Viktor pedig súlytalan ügynek minősítette a történteket. Ehhez képest a CNN hírtelevízió negyedórás tudósításban foglalkozott a lobbilevéllel, Clinton elnök szükségesnek tartotta, hogy külön ezért telefonáljon Tufónak és bizalmáról biztosítsa őt, Selmeczi Gabriella és Balsay István államtitkároknak le kellett mondaniuk. Tudnivaló, hogy Jones republikánus volt, kizárólag a demokraták bukása esetén jöhetett volna szóba nagykövetként a 2000-ben esedékes választások után. A lobbilevél tehát arról is szólt, hogy a magyar kormányzó párt képviselői kívánatosnak tartják és mintegy megelőlegezik a kormányzó demokraták bukását. A Népszabadság vélemény rovatában vendégeskedő publicista szerint a levél három lényeges információval szolgál az USA kormánya számára: "Egy: a magyar kormánypárt a hatalmon lévő demokrata párti rezsim bukására játszik. Kettő: eladó. Három pancser." (Révész Sándor: A súlytalanság súlya, 1999. május 31.)