Szeptember elsején arra ébredtek a magyar elefántok, hogy lebuktak. A miniszterelnök dekódolta a trombitálásukat, és az összes napilap közölte a megfejtést: "a dühös trombitálás azt jelzi, hogy a közteherviselés a vastagbőrűeket is elérte". Hála Simicskának, aki a leleplezés napján megtörte hallgatását, és az Aktuálisban, majd másnap a Nap-keltében elmondta, hogy a világon semmi mondanivalója nincs. Kaya és Joszip szabályszerűen vették meg cégeiket, arról nem az eladó tehet, ha a vevő nem létezik, és arról sem, ha a névérték sokszorosáért veszi meg a Simicska közeli Mahir City-Poster üzletrészét, mint a Postabank egyik cége. Simicska az önkritikától sem tartózkodott: elnézést kért, amiért úgy rúgta ki távollétükben az APEH elnökhelyetteseit, hogy rögvest a hivatal épületéből is kitiltotta őket, de hát, mint mondta, az ő vállalatainál ez volt a szokás. A következő héten a TV2 éjszakai adásában Kéri Lászlónak sikerült kibillentenie Stumpf Istvánt a verbális egyensúlyából, és a kancelláriaminiszter elárulta, miért is kellett oda tenni Simicskát, ahová. Azért, mert így szem előtt lesz, és nem köt majd a hatalom árnyékában csúnya, sötét üzleteket, mint az előző kormány kliensei. Kár, hogy nincs annyi APEH, ahány sötét üzletkötő.

A miniszterelnök föntebb idézett trombitás beszéde Győrött hangzott el egy Barankovics-emlékülésen. Orbán megnyugtatta híveit, hogy a személycserék a következő hetekben is változatlan ütemben folytatódnak majd, a kormány pedig erős lesz és határozott. Merthogy 1990 óta minden eddigi kormány gyengének bizonyult, és nem volt képes az akaratát világosan, egyértelműen megfogalmazni, és érvényt szerezni annak. "Nem arra kaptunk önöktől bizalmat, hogy különböző érdekcsoportokkal sakkozzunk... Magyarországon majdnem mindegyik erős, az ország többségének érdekeivel szemben álló csoportosulás megtanulhatta, hogy ez a kormány minden kérdésben a saját akaratát fogja követni, és érvényt is szerez annak." Szóval, jól megadta a miniszterelnök azoknak, akik a többség bizalmát élvező kormánnyal szemben akarnak erőt mutogatni.

Orbán Viktor az ötvennapos kormányt ünnepelte Győrött, a hatvannaposat pedig a Kis Újságban (S. G.: Szerencsés a koalíció összetétele - Beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel). Biztosan azért ebben a kicsiben, mert a nagyobbak nemigen vonzották. Legalábbis a hétköznapiak. Csak a Vasárnapi üdítette őt: "Tulajdonképpen nem is nagyon ismerem, hogy miről írnak a lapok, és miről szól a rádió meg a televízió. Csak sajtó-összefoglalót olvasok, illetve, ha van időm, akkor azért a Napi Magyarország meg a Magyar Nemzet a kezembe akad. Rádióműsort is keveset hallgatok - időm sem engedi, meg kedvem sem nagyon van hozzá. Ez alól a Vasárnapi Újság az egyetlen üdítő kivétel. Televíziót végképp nagyon ritkán nézek." Inkább nézné a polgárok érdekét, de hiába nézné, ha a törvény nem engedi, hogy tegyen értük: "Magyarországon van egy kétharmados médiatörvény, amely a kormány számára szinte semmilyen befolyásolási lehetőséget nem ad sem a rádiónál, sem a televíziónál. Ugyanakkor ezek az intézmények kétségtelenül nem működnek úgy, ahogyan azt a polgárok elvárják. Mert mit is várnak el a polgárok? Először is azt, hogy ezekben az intézményekben ésszerű gazdálkodás folyjék. (...) ... nap mint nap kerülnek a kezembe olyan beadványok, amelyek arról szólnak, hogy a televíziónak az év végére 6-7 milliárdos hiánnyal kell szembenéznie, és kérik, hogy a költségvetés ezt pótolja. A költségvetés pedig nem más, mint a polgárok pénze." Az előző ciklusban a társadalmi igazságosság és méltányosság általános erkölcsi elvei nem voltak érvényben. De az még semmi: "a megfigyelési ügynél, a Postabanknál és a tb-önkormányzatoknál nem általános emberi erkölcsi értékek, hanem általános jogelvek sérültek meg, és ennek jogi konzekvenciái is kell, hogy legyenek". (Hol lehetnek?) A miniszterelnök tartozik Torgyán József főszerkesztő Kis Újságjának egy vallomással: "Bevallom, azt hittem, hogy a kisgazdapárttal sokkal gyakrabban lesznek összeütközéseink..." De tévedett, nemcsak az alapvető célok tekintetében egyezik a Fidesz és a kisgazdapárt, de "személyesen is kitűnő együttműködések alakultak ki. A kisgazdapárt elnökével jól tudok együtt dolgozni, és úgy látom, ez a kormánynak is jót tesz. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter és Torgyán József elnök úr kiváló segítőim abban, hogy a parlamentben az ellenzékkel szemben vállvetve tudjuk felvenni a küzdelmet."

Az egyező alapcélok egyike egyensúlyba pofozni a médiát: "...én nagy szimpátiával figyelem a kisgazdapárt részéről érkező kezdeményezéseket, amelyeket elsősorban Pokol Béla neve fémjelez, és amelyek arra irányulnak, hogy az írott és elektronikus médiában egyaránt valamiféle kiegyensúlyozott helyzet álljon elő, és valódi sokszínűség jelenjék meg".

Ennek pedig Pokol szerint az a módja, hogy ha egy lap "társadalmilag hátrányosnak tekintett" véleményt közöl valakiről, akkor egyrészt jól büntessék meg, másrészt ugyanakkora terjedelemben kelljen neki ellenvéleményt is közölnie. A kormánypártok az alkotmányügyi bizottságban egységesen támogatták a lex Pokol tárgysorozatba vételét. Balsai István a Népszava szeptember 19-i számában úgy nyilatkozott, hogy a kormánypártok apró módosításokkal támogatják a javaslatot, Deutsch Tamás a Nap-keltében szeptember 18-án megesküdött, hogy nem érti, "miért lenne a véleménynyilvánítás korlátozása az, amikor bárki, bármilyen véleményt leírhat, csak éppenséggel a Pokol-féle javaslat kapcsán". Aztán 22-én kedden a Fidesz-frakció mégiscsak tartózkodott, amikor a javaslat sürgős megtárgyalásáról szavazott a T. Ház. Répássy Róbert "úgy vélte, Pokol javaslata talán nem olyan kiforrott, hogy a tárgyalását azonnal elkezdje és elkapkodja a parlament". Ki tudja, mi történt azon a hétvégén? Talán csak annyi, hogy a miniszterelnök fölöttébb népes küldöttségével hazaérkezett a Vatikánból, és a sajtó-összefoglalóban beidézték neki Medgyesi Gusztáv cikkét a pénteki ÉS-ből: "...én már most látom Váncsa szemén, hogy át fogunk pályázni a Napi Magyarországhoz, állandóan ellenvéleménycikkekkel bombázzuk őket, miként valamennyi többségben lévő kisebbségi kolléga is, és minthogy a törvény a konzervatív sajtóra is vonatkozik, a polgári összmagyar újságok tele lesznek kozmopolita cikkekkel, ideértve a Demokratát, a Kis Újságot, a Magyar Fórumot is, a Magyar Nemzetben Kristóf Attila Én nem tudom rovatát Bolgár György fogja nyolcnaponkénti rendszerességgel korrigálni Dehogyisnem tudod címmel, a szélsőséges lapokról nem is szólva: istenem, Kornis Mihály a Szittyakürtben; csak oda ne szokjon." A miniszterelnök nyilván megijedt, hogy a Kornis tényleg rászokik a Szitytyakürtre, a Vasárnapi Újság nevű üdítőről már nem is szólva.

A lex Pokol bekerült a mélyhűtőbe, és a következő hétvégén a miniszterelnök a Magyar Polgári Együttműködés szervezte hajókázás közben bevezette a köztudatba a maga kiegyensúlyozási menetrendjét. Megfogalmazta a távlatos választ azokra a bírálatokra, melyek szerint a kormány konszolidáció helyett ellentéteket szít a társadalomban: "erőátrendezésre" van szükség a médiában, a kulturális szférában és az üzleti életben, és "az erőviszonyok átalakítása után februártól - akár az ellenfelek bevonásával is - hozzá lehet látni a polgári társadalom konszolidációjához". (Bednárik Imre: Orbán: Először erőátrendezés, Népszabadság, szeptember 28.) Kovács László rögtön jelentkezett, hogy őket már a kiegyensúlyozásba is be lehetne vonni, amennyiben a miniszterelnök tenni kíván valamit annak érdekében, hogy a szocialistákat ne szorítsák ki teljesen a közszolgálati rádió és televízió hírműsoraiból.

A hajókázás előtt néhány nappal jelent meg az ORTT jelentése a közszolgálati és kereskedelmi rádiók és televíziók hírműsorairól, melyből kiderült, hogy már a kampány alatt is az - akkori - ellenzék dominálta a hírműsorokat, a választások után pedig a győztes tábor szereplési aránya a valaha mért legmagasabb értéket érte el, és "az Orbán-kabinetről is szokatlanul hangsúlyos pozitív képet rajzoltak fel a hírműsorok". Júliusban például a politikusok sikereiről beszámoló hírek 88 százaléka a kormány, illetve a koalíció sikereiről számolt be.

A kormánytól kissé távolabb álló lapok a hónap eleje óta arról cikkeznek, hogy a kormány alkalmasint pénzügyi zsarolással kényszeríti ki a személycseréket a televízióban. (Például László József alelnök lecserélését Feledy Péterre. Erről lásd László József szerdai cikkét, Az ötszázmillió forintos férfi, Népszabadság, 2002. szeptember 25.) Biztosra veszik Rudi Zoltánnak, a Híradó főszerkesztőjének és Szombathy Pálnak, A Hét főszerkesztőjének a leváltását is, de ezt az MTV vezetése cáfolja. Azt viszont nem cáfolják, hogy nem fogják megújítani változatlan feltételekkel a Nap-TV év végén lejáró szerződését. Gyárfás Tamás szerint tartalmi problémák nem vetődtek fel, csak financiális kérdéseket kell tisztázni.

A közszolgálati televízió roma magazinja, a Patrin felkérte az Országos Cigány Önkormányzat elnökét, Farkas Flóriánt, hogy reagáljon a tevékenységét ért bírálatokra. Farkas Flórián reagált, szólt az illetékeseknek, hogy függesszék fel az állásából a Patrin főszerkesztőjét, Daróczi Ágnest. Felfüggesztették.

Az új kormány nem mindenben szakított elődje médiapolitikájával. A szakítás és a folyamatosság dialektikáját tükrözi a H. Bíró-ügy. H. Bíró Lászlót, a Népszava főszerkesztőjét még a Horn-kormány Miniszterelnöki Hivatala perelte be márciusban államtitoksértés gyanújával, tudniillik a lap leközölt egy dokumentumot, ami felettébb kínos volt a kormány számára, pláne a választások előtt. Az új kormány úgy foglalt állást, hogy a dokumentum nem államtitok, de esze ágában sem volt a feljelentést visszavonni, ezért aztán H. Bírót szeptember 24-én továbbra is arról faggatták a Központi Bűnüldözési Igazgatóságon, hogy kitől kapta meg a szlovák-magyar vízlépcsőmegállapodás tervezetét, melyből kiderült, hogy a Horn-kormány milyen feltételekkel akarja bebetonozni a Dunakanyart.

Erről a vízlépcsőről szól Moldova György ekkor megjelent, tárgyi tévedésekkel és füllentésekkel gazdagon megrakott könyve, az Ég a Duna, melyből kiderül, hogy a vízlépcsőellenes mozgalom kizárólag az SZDSZ rendszerellenes ármánykodásának fedőtevékenysége volt, egyetlen zöldnek sem volt soha egyetlen komoly érve sem a vízlépcső ellen, de nem is lehetett, mert a szakértelmük még a Moldováéhoz képest is nulla, a vízügyesekéről nem is beszélve. A könyv megjelenése alkalmából adott interjújában (Dési János: Moldova György: Azt nem akarja megkérdezni, hogy szlovák ügynök vagyok-e?, Népszava, 1998. szeptember 19.) a szerző elkotyogja, hogy a Horn-kormány illetékesének, Nemcsók Jánosnak a kérésére írta a könyvet, aki nyilván nem arra készült, hogy mire megjelenik a könyv, már egyáltalán nem lesz illetékes.

Megkezdődött a focibajnokság. Torgyán József minisztert az FTC, Szabó János minisztert a Kispest elnökévé választották. Orbán Viktor Bécsben bejelentette, hogy foci Eb-t szeretnénk rendezni az osztrákokkal közösen 2004-ben. Az előkészületek jegyében a balatonöszödi kormányüdülőben már építették is a kispályás focipályát.

A hajdúhadházi roma kisebbségi önkormányzat még a nyáron eljuttatott egy beadványt a kisebbségi ombudsmanhoz, amelyben nehezményezte, hogy a hajdúhadházi iskolában elkülönített osztályokba rekesztik a cigány gyerekeket. Ez éppúgy nem érdekelt volna senkit, mint a másfél száz többi "tiszta cigány" osztály az országban, ha szeptember 4-én egy ámokfutó tanárnő, Rapcsák Annamária meg nem késel az iskolában három tanárnőt és nyolc, ebédért sorban álló gyereket. Mind a nyolc gyerek roma volt. Nem direkt, de nem is véletlenül. A pszichésen terhelt tanárnő nem válogatott etnikai alapon a gyerekek között, de hát azok már ki voltak válogatva. Pokorni Zoltán oktatási miniszter a helyszínre sietett, meglátogatta a sérült gyerekeket, és biztosította a szüleiket arról, hogy ő is nagyon elítéli az etnikai alapú szegregációt, és ki fogják vizsgálni az iskola ilyetén gyakorlatát.

Az oktatási miniszternek más gondjai is voltak. A Fidesz választási programjában 9-10 százalékos reálbér-növekedést ígért 1999-re a pedagógusoknak. Pokorni ígért nyolc százalékot a kormány megalakulása után, ám a költségvetési irányelvekben, amelyekről a pénzügyi tárca tájékoztatta a szakszervezeteket, kiderült, hogy csak kettőre van fedezet. Ez még tárgyalási alapnak is komolytalan! - fortyant fel Szöllősiné, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára. Orbán Viktor szeptember 6-án a televízióban az egész közszférának átlagosan 2-3 százalékos reálbér-növekedést ígért. Botrány! - nyilatkozta Vadász János, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Pokorni Zoltán azt válaszolta az aggódó pedagógusoknak, hogy a közszféra átlaga ugyan csak két százalék lesz, de ha sikerül meggyőznie a kormányt, hogy a béremelést a pedagógusokra "fókuszálják", akkor nekik meglehet a nyolc. Ettől nem lettek a pedagógusok népszerűbbek a "közszférában", és a mai napig se tudjuk, hogy végül is mennyi lett az anynyi, mert az érdekelt felek között nem alakult ki a matematikai konszenzus.

A Fidesz jelentős adócsökkentést ígért a választási kampányban. Járai Zsigmond szeptemberben már csak azzal biztatta a jó népet, hogy az új személyi jövedelemadó-rendszer egyszázalékos reálbér-növekedést ér átlagosan. Azt már nem mondta, hogy ezt elviheti a munkavállalói járulék növekedése, hiszen ő csak az szja-ról beszélt. Azt sem mondta, hogy a magasabb jövedelműek közterhei kedvezőbben alakulnak, a szegényebbeké meg kedvezőtlenebbül.

Az adótábla változása miatt a minimálbért 28 százalékkal kellett volna emelni ahhoz, hogy a legalacsonyabb kereseteknek legalább a reálértéke megmaradjon. A szakszervezetek ennyit is javasoltak, a kormány 16 százalékot, a munkaadók meg azt is sokallták.

A Fidesz a nyugdíjak reálértékének növelését is ígérte a kampányban. Ezt az ígéretét megtartotta. 1999-re 13-14 százalékos nominális és 2-3 százalékos reálnövekedést irányzott elő. A nyugdíjasok kedvéért még a törvényt is módosította, a hatályos törvény szerint ugyanis a nyugdíjaknak éppen 20 százalékkal, reálértékben 9 százalékkal kellett volna emelkednie.

Chikán Attila gazdasági miniszter szeptember 28-án a gazdasági bizottság ülésén széttárta a karját: a gazdasági stabilitás érdekében sajnos fel kel áldozni néhány választási ígéretet.

A nemzetbiztonsági bizottság kapott meg két kazettát. Az egyik kazettán az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás, a másikon a bombagyáros Dietmar Clodo élettársa mószerolta a belügyminisztert. Boros szerint a belügyminiszter egy maffiagyilkosság színhelyén saját kezűleg tüntette el a corpus delictit, az élettárs szerint pedig többször tárgyalt a bombagyárossal. Pintér visszautasította a vádakat: a maffia-bűncselekmény színhelyén nem járt, Clodót életében nem látta. Később a visszautasítás úgy módosult, hogy járt ugyan a tetthelyen, de éppen csak egy kicsit és véletlenül, és a Clodót is látta, csak nem tudta, hogy ő az.

Orbán Viktor megvilágította a belügyminiszter elleni vádaskodások hátterét: a következő két-három hónapban ismert szervezett bűnözőcsoportok felszámolására, őrizetbe vételekre, előzetes letartóztatásokra lehet számítani, megkezdődik az ország megtisztítása az alvilágtól, és az ellenérdekeltek megpróbálnak tenni ez ellen. Kövér László is úgy vélekedett a parlamentben, hogy a Pintér-ügyben aggályoskodó képviselők "kottáját a szervezett bűnözés írja, és a mocskos mancsuk nyoma még mindig ott van ezen a kottán".

És miután az összemancsolt kottából nem lehetett tovább énekelni, a nemzetbiztonsági bizottság a hónap utolsó napján egyhangúlag úgy döntött, hogy a belügyminiszter tisztázta magát. Hogy azután a letisztult belügyminiszter miért nem találta a következő két-három hónapban a mocskos mancsok gazdáit...? Talán az ő mocskuk is eltűnt a tisztázás hevében.

Közeledtek az önkormányzati választások. Katona Kálmán miniszter szeptember 15-én találkozott Latorcai Jánossal, a kormánypártok jelöltjével, és biztosította őt arról, hogy a kormány elkötelezett a 4-es metró megépítése mellett.

Szeptember 25-én délután négykor lejárt a jelöltállítás határideje. A napilapok az utolsó héten naponta idegesítették az olvasókat azzal, hogy rosszul megy a jelöltállítás, sokkal kevesebb a jelölt, mint négy évvel ezelőtt, itt állunk majd télvíz idején polgármesterek nélkül. Aztán az utolsó héten megduplázódott az indulók száma, és kiderült, hogy azért mégsem állunk olyan rosszul kandidátusokkal.

A jelöltállítás lezárása után Orbán Viktor is belevetette magát a kampányba. 26-án a fideszes polgármesterek találkozóján bejelentette, hogy "a múlt erői tartós és remélhetőleg jóvátehetetlen vereséget szenvedtek".

Azóta már tudjuk, hogy egy kis rosszakarattal mindent jóvá lehet tenni.