- Pedig érdemes körülnézni. Sokat változott a Bem tér, megnőttek a fák, ma már egy becsületes forradalmat se lehetne innen elindítani, mert a nép nem látná a gyújtó hangú szónokot. Aztán ott van a Külügyminisztérium, amely szerintem Európa legbutább reprezentatív középülete. Arra szolgálna, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje, ehhez képest egy bukaresti stílusú ház, a Ceausescu-érából, nevetséges banánköztársaság-fílinggel.

Talán azért más lenne egy kicsit, ha lerobbantanák a tíz centi vastag port a bejáratként szereplő bódé forró bádogtetejéről.

- Talán. De akkor is ott vannak ezek rettenetes zöld ablakok. Cifra palota, zöld az ablaka.

Ne feledkezzünk meg azonban a volt MDF-székházról sem. Ha engem kérdezel, mint ahogy nem, ebből sem lesz világörökség, hacsak nem ezer év múlva, és úgy, hogy addigra egész Budát réges-rég felszántották és besózták, kivéve ezt, meg a Budagyöngye bevásárlóközpontot.

- Tényleg elég nyomasztó. De nem csoda, hiszen azelőtt laktanya volt. A többit nagyjából tudjuk. Na, megérkeztünk a jó öreg Bambi presszóhoz, ami egy elég tisztességes, klasszikus modern épületben kapott helyet. Szóval ez a Bambi állati jó, műemléknek kellene lennie, ha még nem az, konkrétabban építészeti-belsőépítészeti műemléknek. A kerámiadíszszel ékesített fala, a mozaikkal díszített bárpultja, és természetesen a dominózó meg baggamonozó bácsik miatt.

Egy nagy baj van csak, ez a piros sörgyári műanyag bútorzat, itt, a teraszon. Mondanám, tessék kidobni. De hova? Ötvenezer év alatt sem bomlana le.

- De hál’ istennek a belső változatlan maradt. Ugyanazok a vörös szkáj-sámlik, szanzavérák az ablakban... a függöny... És a pincér néni is ugyanaz, mint tíz éve. Vagy még több. Talán laminálni kéne őt is, hogy mindig megmaradjon nekünk. De meg is érkeztünk a Frankel Leó utcába.

Ami olyan jó. De miért is?

- Bizonyos értelemben a Duna túloldalán lévő Falk Miksa utca budai pandant-ja, egyrészt elhelyezkedése - ez is zsákutca - másrészt a kora miatt, hiszen ugyanakkor épült. És azért, mert sok képkeretező, műkereskedő, régiségkereskedő vert tanyát itt is. Ugyanúgy fennmaradt a régi, aranyos kiskereskedői világ, és ahogy Újlipótvárosban, ezen a környéken is megmaradt valami a békebeli polgári hangulatból. Meg a léptékek, meg fák... gyakorlatilag minden stimmel...

És itt is szeretik a kutyákat, lám, szarba szökkentem. De nyilván valami jó következik szürke kis életemben, tehát hurrá. No lám, itt egy érdekes bolt.

- Szépségszalon, a hetvenes évekből itt rekedt, fabulonos hangulatú dizájnelemekkel, és olyan fotókkal, amelyek mintha valami rettenetes májátültetés fázisait ábrázolnák. Tisztelt olvasók, a gyerekeket vigyék át a túloldalra, ha erre járnak. De állj, itt is kitűnik, mennyire műkereskedelmi helyszínen vagyunk: még a sörözőt is Galériának hívják.

Nem lehet, hogy azért, mert galériája van?

- Nem.

Jó.

- Felhívnám a figyelmedet a teraszára is, már ha ezt annak lehet nevezni. De mondjuk, hogy igen. Szóval látszik, hogy a formáját, méretét az engedélyezési előírások határozták meg, mennyire lóghat ki az utcára, hogyan. Nehogy három centivel nagyobb felületen érezzék jól magukat az emberek. Viszont szép zöld, felidézi a rétek, a teniszpályák hangulatát.

Inkább a rugós asztali fociét.

- Ez itt viszont már egy újkori fejlemény: fitotéka. Én, aki harminc éve folyamatosan életreform előtt állok...

...és még harminc évig...

- nagyon szeretem ezeket a helyeket.

Kezdd akkor mondjuk azzal a gyógypapuccsal.

- Nem jó, nem lehet lenyelni. A kirakatban, a "Mire jó a macskakarom" c. kolumnás írás viszont nagyon felcsigázott, pláne, hogy ott olvasható a végén: végre nálunk is kapható. És itt egy másik, emblematikus szórakozóhely, a Café Gusto. Az iparművészeti egyetemisták jártak ide nagyon sokáig. Jó kis hely. Ennek is az a titka, hogy a tulaj itt van, és vele a gondossága meg a szeretete.

Tizenegy óra sincs, és tele van vendéggel. Ahelyett, hogy dolgoznának orcájuk verítékével, mint mi. Ejnye.

- Dolgoznak ők, különböző vállalati kapcsolatokat menedzselnek. Más. Ott a túloldalon a Surranó Bt. vétel-eladás S-modelles lilája elég kínos, utána, ott arrébb van azonban két gyönyörű régi, és gyönyörűen rendbe hozott portál. Amszerdamban, Londonban látni ilyeneket, ilyen állapotban... nagyon akkurátus munka, szépen le van fedve a tetejük bádoggal, kár hogy valaki már összefújta az egyiket, hogy törne le a keze... ez a homlokzat itt felettünk, a 14-es házé viszont úgy horrorisztikus, ahogy van. Marha randán újították fel.

Mintha vízágyúval lőtték volna rá a festéket. Vagy igazival.

- Valószínűleg így is történt. Budapesten a privatizáció után, amikor a közös képviselők megszerveztek egy-egy felújítást, rengeteg kárt okoztak. Ezt látjuk itt is. Tartós anyagokkal nyomták tele a homlokzatokat, amelyektől hirtelen persze tiszták és rendezettek lettek, de azt, hogy az egykor volt szép állapotokat valamikor, majd egyszer vissza lehessen hozni, kilátástalanná tették. Mire ezt a vastag ragyát leverik a kövekről...

Közben lassan kiteresedünk.

- Hát igen. Íme, egy klasszikus, jó szándékú várostervezői absztrakció, működés közben. Rajzon nagyon jó lehetett, de így? Középen kút, amely nem működik, viszont tele van firkálva, pedig egész jó kis kút lenne, aztán a XIX. század végét idéző öntöttvas padok, rajtuk hajléktalanok, mögöttük csenevész fák, körülöttük a gyep kitaposva, kutyaszarral tele. A jó szándékból, hogy itt majd milyen jó kis élet lesz, és milyen kedélyesen létezik itt majd mindenki, abból semmi sem valósult meg. A vízió - és az élet. Középen bezárt pavilon. Lábakon áll, ez nagyon jó, mert van egy hely, ahol összegyűlhet a szemét, egészen addig, amíg nem jön egy komolyabb szél, hogy beterítse az egész környéket a kosszal, porral. De megint egy figyelemre méltó portál. "Másodkézből" a bezárt bolt neve, hurkolt betűkből van a felirat, a kéz tényleg egy kéz. Valami hurkoló-szakos készíthette. A nyolcvanas évek ecseris kultúrája, aranyosban nyomva.

Itt a híres patika. Hajdanán, esténként, amikor már csak az ügyeleti ablak volt nyitva, a sorban álló betegek kizárólag gumióvszert és posztinort kértek, aztán huss. Lehet, hogy rosszul emlékszem?

- Nem, de most sincs ez másképp, csak talán influenzajárvány idején. Ami a portálját illeti, arról már volt szó, amikor hajdanán a Margit körúton cirkáltunk. Kapott eleget, úgyhogy most menjünk le az aluljáróba. Megemlíteném előbb azonban, hogy valamikor réges-régen egy úrvezető áttörte a kordont és szétbarmolta az aluljáró tetejét. Azóta is darabokban áll. Itt lenn még láthatók a széttört márványkő-darabok. Viszont. Ez az aluljáró kitűnően példázza, milyen távol áll egymástól a graffitti és a tag. Azt mondanám, hogy a graffitti még jól is áll ennek az egyébként unalmas, sivár aluljárónak, itt színharmónia van, formák vannak, és lelemény, de sajnos jött a tehetségtelenség, azaz a tag-esek, és tönkretették ezt is.

Hanem itt fenn még lehangolóbb a táj, mint a másik oldalon volt, pedig itt még két kis szobor is van.

- Azt érzem, hogy ezek a terecskék, szobrokkal, növényekkel, kutakkal, nem valók nekünk. Nem kell forszírozni, nem kell az ilyesmi a budapestieknek. Ez a II. kerület, úri közönséggel, és még itt sem. Valami sokkal fapadosabb, kevésbé érzékeny dolog kéne, mert annyira elkeserítő, hogy mivé válik valami, amit nagy műgonddal terveztek. Nézd meg: ki vannak szedve a virágok, le van lopva a szemeteskosár... ezeket az extrákat csak ott érdemes megcsinálni, ahol ki tud jönni valahonnan egy szekuritis csávó, hogy fültövön vágja a rendetlenkedőket... mint mondjuk a Liszt Ferenc téren. Ahol ez nincs, ott hagyni kell a fenébe az egészet.

Aki kérdezett és közbevetett: BÁRKAY TAMÁS

Aki válaszolt és értékelt: BOJÁR IVÁN ANDRÁS