herculaneumi gyűjtemény a legnagyobb, amely az ókorból ránk maradt - igaz, nagyrészt használhatatlan állapotban. A Vezúv kitörésekor, 79-ben Julius Caesar apósának, Calpurnius Pisónak pompás tengerparti luxusvillájával együtt több ezer, a klasszikus irodalom remekeit tartalmazó papirusztekercs temetődött a hamuréteg alá. Piso támogatta a költőket és a filozófusokat, villájában az ókor egyik legnagyobb könyvtárát hozta létre.

A Papiruszok Villáját 1752-ben kincsvadászok találták meg. A feltárás nem sokkal később megkezdődött. A széndaraboknak látszó göngyölegek azonban eleinte a feltárókat sem érdekelték, félrerugdalták azokat, míg az egyik munkás észre nem vette, hogy feliratok vannak rajtuk. Végül mintegy kétezer, a hőtől és a vulkáni réteg nagy nyomásától összepréselődött tekercset gyűjtöttek egybe. Közülük ezerkétszázat el tudtak olvasni, négyszázötvenet kigöngyöltek, de nem tudtak elolvasni, a fennmaradt négyszázat pedig ki sem tudták göngyölni. Az idők folyamán persze sokan sokféle módszerrel próbálkoztak, hiszen a lelet páratlan a maga nemében, mivel ez az egyetlen, a klasszikus világból fennmaradt könyvtár, amelyben eddig ismeretlen, Kr. e. 300 és Kr. u. 79 között készült művek vannak. Voltak például, akik a tekercstömböket higanynyal kenegették, hogy olvashatóvá váljanak, de csak egy massza lett a végeredmény. Mások késsel próbálták széthámozni őket. Megint mások lemásolták az esetleg olvasható felső réteget, majd lekaparták, hogy láthatóvá váljék az alatta lévő. Így örökre eltüntették mind a kettőt. Végül belenyugodtak abba, hogy a tekercseket nem lehet szétbontani.

Norvég mérnökök most zselatinos módszerrel szét tudták választani az egyes papiruszrétegeket egymástól. Miután a zselatinos réteg megszáradt, óvatosan lehámozható, szabaddá téve így a papiruszon azt a mélyebb réteget, amelybe a tinta beszívódott. Ám a fekete tintát az egészen sötétre barnult papiruszon nem lehetett olvasni.

Steven Booras, a utahi Brigham Young Egyetem kutatója most multispektrumos leképezési technikával képes megkülönböztetni az anyagok kémiai összetételében lévő mikroszkopikus változatokat - felismeri például a megégett papiruszon a tintát ott, ahol más módszerrel addig nem tudták észlelni - és visszafordítani tiszta képekké. "Ahol a hagyományos fényképezés csődöt mond, ott a multispektrumos leképezés a maga rendkívül finom szűrőrendszerével és a speciális digitális kamerával olvashatóvá teszi a több ezer éves tekercseket" - nyilatkozta Booras. A papiruszokat különböző szögekből különböző fényerővel világítják meg, s készítenek számos digitális felvételt, amelyeket aztán számítógépes programmal elemeznek. A kísérletek során úgy találták, hogy az infravöröshöz egészen közel eső hullámhosszal a legcélszerűbb dolgozni. Ebben az esetben a papiruszon lévő tinta több fényt ver viszsza, mint a papirusz anyaga. Vagyis ha a töredék nagyon sötét, a tinta a felvételen akkor is jól látszik. Az új módszert először olyan papiruszokon próbálták ki, amelyek szövegeit korábban már megfejtették. Az új szöveg egyezett a korábbival.

Booras tehát kipróbálta eljárását "élesben" is. Azonosított egy Arisztotelész-töredéket, és olvashatóvá tette egy komédia majdnem teljes szövegét, amit a Kr. e. II. században írt a népszerű vígjátékszerző, Caecilius Statius. A művet a PHerc 78-as tekercsen találták meg. A PHerc 78. - akárcsak a többi tekercs - nagyon törékeny, több helyen ki van lyukadva, s a szélei letöredeztek. Ám ez nem zavarta az olvasatot.

A kutatók most azt remélik, hogy az új módszerrel több ezer év után visszakaphatjuk Arisztotelész harminc elveszett dialógusát, Epikurosz filozófiai munkáját, Philodemus erotikus költeményeit, Vergilius elveszett eklogáját, Archimédész tudományos művét és Szapphó leszbikuskölteményét, amelyek létezéséről csak közvetve tudunk.

Mivel a tekercsekre úgy találtak rá, hogy valaki éppen biztosabb helyre próbálta volna pakolni azokat, sokan abban reménykednek, hogy a könyvtár java része még a földben pihen. Azt szorgalmazzák tehát, hogy folytatódjék a villa feltárása. Ám ez most nem várt akadályba ütközött.

A Papiruszok Villáját 1998-ban nyitották meg a nagyközönség előtt. Azóta állaga rohamosan romlik, a viták pedig egyre sűrűsödnek körülötte. A villa átriumának feltárását ugyanis 1991-ben pályázat útján nyerte el Antonio De Simone. A feltárási munkálatokat el is végezte addig, amíg tartott a pénz. Állagmegóvásra úgy tűnik, nem sokat költött. A munkálatok folytatására irányuló kérelmét ezért az időközben Pompeji és Herculaneum régészeti főfelügyelőjévé kinevezett Pietro Giovanni Guzzo professzor elutasította. Ám ekkor neves brit és amerikai kutatók levelet tettek közzé a London Timesban, követelve a feltárások folytatását. Guzzo szerint régészetileg egyelőre megalapozatlan az a vélemény, hogy a lelőhelyen még számos töredék van. Viszont e vélekedés feltűnően egyezik De Simone állításával. A főfelügyelőség szerint valójában ő áll a nyugati követelések hátterében. Ráadásul De Simonét azzal is vádolják, hogy sietős feltárásai során legalább 820 töredékhez semmilyen adatot nem adott meg. Nem tudni pontosan, hol, mikor és milyen körülmények között kerültek elő, így tudományos vizsgálatuk ma már lehetetlen. Guzzo professzor most feljelentette De Simonét, a nyugati újságíróknak pedig a következőket mondta: "Azt mondják, piszkos itt minden. Valóban. Nápolyban a pénzügyek nagy részét a Camorra ellenőrzi. Mindenkit meghívok ide, aki úgy érzi, bírálni kell a régészeti főfelügyelet munkáját, dolgozzon a városban egy évig, és azután mondjon ítéletet." A vizsgálat befejeztéig Guzzo ennél többet nem is kíván hozzátenni.