Az egyszemélyes ifjú zenekar

A hozzáértők szerint egy jó harmonikás képes egy egész zenekart pótolni. A hangszer szerepe mégis vitatott, ellentmondásos a megítélése. Sokan afféle mulatós, kocsmai zeneszerszámnak tartják, pedig klasszikus darabokat is kiválóan lehet rajta játszani.

Mindezt tökéletesen igazolja Perlaki Gábor esete, aki már másodszor nyerte meg azt az országos korosztályos harmonikaversenyt, amit nyolcadik alkalommal rendeztek meg az idei nyáron Kecelen. A Pécstől alig tizenöt kilométerre, Szilágyon élő legény szinte ördögi ügyességgel játszik a hangszerén, amelyet apja, József unszolására vett először a kezébe, hét esztendővel ezelőtt. Az ősszel már a harmadik osztályt kezdő fiú, aki a pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola tanulója, először atyai ajándékok reményében indult el a zenetanárhoz, ma azonban már önként vállalja az okítást és az ezzel járó otthoni gyakorlást.

A Perlaki családban már régen megtörtént az, amire minden szülő joggal lehetne büszke. A gyerek napjainkban már sokkal többet tud a harmonikázás rejtelmeiből, mint a papa. Igaz, az "öreg" több mulatós számot képes elhúzni emlékezetből, az utód viszont kottából olvas, ráadásul a tehetsége szorgalommal is párosult, így aztán nem maradhatott el a siker.

- Tanárom, Gerencsér László - aki egyébként a komlói zeneiskolában is oktat -, azt mondta, olyan számokat nem tanít meg nekem, amelyeket mindenki képes elfütyülni - árulta el a tisztelt mester szakmai hitvallását a tizenhat éves, amúgy halk szavú, csendes fiú. - Szerinte azt magamtól is megtanulhatom, ha lesz hozzá kedvem. Ezért inkább Strauss-keringőket, francia sanzonokat vettünk bele a versenyprogramba. A musette sem hiányozhatott a repertoárból, ezek mellett természetesen a német népzenét is örömmel húzom. A pécsi Leöwey Klára Gimnázium táncegyüttesében is gyakran szerepelek, velük együtt megyünk ki augusztusban az Egyesült Államokba, ahol több fellépés vár minket.

A harmonikák ára széles skálán mozog, az ifjú tehetség egy 250000 forintos, úgynevezett 120-as hangszert használ, de létezik olyan is, aminek értéke meghaladja a hárommillió forintot. A kidolgozás, a felhasznált anyagok minősége sokat nyom a latban, s persze az sem mindegy, kinek a kezében van a billentyűzet. Összetett feladat szépen megszólaltatni a harmonikát. A bal kéz játssza a basszust, a jobb pedig a dallamot. A kettő egymástól teljesen függetlenül működik, miközben a légszekrényben a sípok megszólaltatásához nélkülözhetetlen levegőt is meg kell termelni.

- Gerencsér László szerint ismét feljövőben van a harmonika, amit néhány évtizeden át a populáris zene forradalma, a gitárok és az elektromos hangszerek kiszorítottak - jellemezte "szerszámát" Gábor. - Határozott előnye a viszonylag nagy hangerő, amire erősítés nélkül is képes. A gépi zenével szemben az élő hangzás személyesebb élményt jelent a hallgatóknak, ami iránt egyre inkább nő az igény.

Sokak számára a harp egyenlő a lakodalmas zenével, annak minden előnyével és átkával együtt. Ám mindez csupán addig tart, amíg meg nem hallanak egy olyan produkciót, amit szakavatott kezek adnak elő. Attól kezdve már mindenki érezheti, hallhatja a különbséget a néha bizony lesajnált, elcsépelt dallamok és az igényes hangzások között.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.