A tűzjelzés története messzire nyúlik, egykor az őrszemek valamely toronyból figyelték a várost, s ha valahol kiütöttek a lángok, riasztották a lakosságot. Ilyen tűzfigyelő hely volt például a régi pesti Városháza, a Mátyás-templom vagy a Szent Terézia-templom tornya. Amikor Széchenyi Ödön megalapította a pesti hivatásos tűzoltóságot, tűzjelzésre mindjárt felhasználta az akkor legmodernebb távközlési technikát. A Nemzeti Múzeumnál, a Nemzeti Színháznál és a Nemzeti Casinónál Morse-távíróval ellátott tűzjelző állomásokat hozott létre, amelyek összeköttetésben voltak az Eskü téri tűzőrséggel. Ugyancsak távíróval kötötték össze a régi Városháza tornyában tanyázó tűzfigyelőket a városrészi tűzőrségekkel.

Amint azonban terjedni kezdett a telefon Budapesten, azt is felhasználták tűzjelzésre. Először 1895-ben - épp akkor, amikor megépült a Kun utcai új parancsnoksági épület -, de 1900-ra már szinte mindenütt telefon helyettesítette a távírót. Egy ideig még a régi módszer, a toronyból való figyelés is érvényben maradt. Az utolsó tűzfelvigyázók 1911 május végéig maradtak szolgálatban a Mátyás-templom tornyában. Ekkor Budapesten összesen már négyszáznégy helyről lehetett telefonon tüzet jelenteni, s minden helyen az említett tábla figyelmeztetett erre a lehetőségre. Az itt található készülékek a legközelebbi tűzőrséggel (vagyis tűzoltóőrssel) voltak összeköttetésben. A tűzjelző állomások száma 1920-ban ötszázhetvenkettő, 1926-ban hatszázhúsz volt. Az utóbbi évben 37 768-an rendelkeztek telefonnal a városban.

A tűzjelző helyek leáldozása 1928-ban kezdődött, amikor megjelentek az automata telefonközpontok, s a 05-ös szám tárcsázásával bármely készülékről gyorsan és díjmentesen el lehetett elérni a tűzoltókat. Nyilván ezután sem tűntek el a tűzjelző állomások, csak lassan feleslegessé, múltbéli érdekességgé váltak, s ma már legfeljebb a megmaradt hivatalos táblák emlékeztetnek rájuk.