Ha a modern Perbált keressük, két házcsoportot találunk, a falu két végén. Negyedszázaddal ezelőtt a töki téesz beruházásában, Maros Tamás tervezésével és kivitelezésével emelkedett az a sorház, amely azóta is szinte egyetlen példája maradt a vidéki, paraszti élet modern megfogalmazásának. A dán építészeti sajátosságokkal rokon, téglából emelt sorháznak volt ideje bizonyítni. A kezdeti lelkesültség Osskó Judit egykori tévéműsorában, a sebtiben kiosztott Ybl-díj azt jelezték, a hazai építészetnek lesz mersze korszerű szempontokkal megfogalmazni a mezőgazdasági meghatározottságaitól távolodó falusi lét korszerű feltételeit. Hát nem lett. Marosi akkori épületsora elszigetelt eredmény maradt. Házának értékei legfeljebb a hazai modern építészettörténet szocializmuskori, soha meg nem írott fejezetében kapnak helyet: A próba sikerült, felejtsük el. Tanulsága mint a magyar építészet oly sok bevált eredményű kísérlete esetén következmények, folytatás nélkül fulladt a semmibe. Aztán eltelt két és fél évtized, és Perbál túlsó faluvégén a Kézenfogva Alapítvány beruházásában majort építettek. Olyan apró gazdaságot, amely az új épületekben elhelyezett intézet, csökkent képességű gyerekek otthona számára az önellátás kereteit teremti meg. Janesch Péter és Karácsony Tamás a magyar vidék tömör és erőteljes megfogalmazására vállalkoztak itt. Határozott taktilis értékekkel bíró anyagokat rendeltek egymáshoz: fát, követ, téglát. Házszerű házakat emeltek bárki számára értelmezhető tetőkkel és pajtaszerű melléképületet. Mintha Bertolucci Huszadik századának paraszti világa jelenne meg magyar nyelvre fordítva ebben a házcsoportban. A dános téglaépítészetre felelő délies téglaarchitektúra. Olyan közeg ez, amely karakteres és ma is érvényes mezőgazdasági kultúrát idéz, noha ilyen nincsen, csak a perbáli faluvégen. Olyan vidéki világot, amely egységes, néhány alapforma megszokásokba kötött modulációra tisztult formavilággal él. Ahol a termények tárolása és a különféle egymással találkozó épületformák, eltérő minőségű anyagok évszázados rend, apákról fiakra szállt tudás szerint rendeződik. Ezek az ismeretek azonban nem a kollektív tudás mai anyagokhoz és technológiákhoz igazított felvilágosult újrarendezése. Az ormfal téglatextúrája pátosszal teli, az emeleti folyosó ritmusos, játékos pillér-parapet osztása beszédes. Ha Magyarországon e tárgyban van kollektív ismeret, annak tanulságai a szentendrei skanzen udvarán összehordva, holtan hevernek. Itt pedig élet akar keletkezni egy szigorú, nyirkos földszagú világban.Ez az élet pedig különösen felemás tervekkel, jövőbeli elképzeléssekkel sarjad a sárban. Felemásul azoknak a lelkeknek, akiket a gondviselés megkímélt a valóság megértésének terhétől. Gyengeelméjű gyerekek élnek itt egymásba kapaszkodva, nézve a keservesen őszinte nyersbetont, az eső áztatta fekete héjú fát, a meztelen téglát. És nézve egy placcot a major közepén. Bágyadt színekkel, tarka burkolattal fedett platót, ahol számukra a játszóhely adatott. Nem harsány csempék ezek, csak különféle színű fakó lemezek. Nem ingerelnek, de fojtott változatosságukkal nem is gyönyörködtetnek.Janesch és Karácsony pontos volt és következetes. Egy esztétikai normarend kíméletlen őszinteséggel bontakozott ki perbáli együttesükben. Bár valószínű, hogy a faluszéli major lakóinak a több illúzió, a több szín és a több kemény élektől mentes felület hiányozni fog.Bojár Iván Andrásaz OCTOGON folyóirat építészetkritkai műhelyének vezetője