A Zsolnay család múltját, az építészeti kerámia történetét ma is aktívan kutató nyugdíjas gépészmérnök Pécsett született, és 1933-ban ott is érettségizett. A jelenleg szemfenék-meszesedéssel és Parkinson-kórral küszködő öregúr a legendás Zsolnay Vilmos dédunokája. Nevét annak köszönheti, hogy dédapja egyetlen fiának, az 1922-ben elhunyt Miklósnak nem születtek utódai, így két nővére, Teréz és Júlia gyermekeit adoptálta. Ezáltal a Zsolnay leszármazottaknak ma két águk van. Az egyik Sikorski Tádé építészmérnöktől, a másik Mattyasovszky Jakab geológustól kapta nevét.

A Zsolnay család valamennyi tagjának tervszerűen részt kellett vennie a cég munkájában. Ez alól a Mattyasovszky-ág sem lehetett kivétel: az idős gépészmérnök nagyanyja tervezőművészként, apja cégvezetőként dolgozott. Három testvére üzemszervezést, kereskedelmet és jogot tanult. Ketten közülük jelenleg Kanadában élnek.

A csaknem százötven éve alapított pécsi Zsolnay-gyár már az 1870-es években is próbálkozott fővárosi telephely létrehozásával. De erre csak a párizsi világkiállítás sikere, és az eozin-máztechnika tökéletesítése után került sor. Ekkor már a Zsolnay-gyárban készült a magyarországi kerámiaipar össztermelésének 23 százaléka, és idehaza Fischer Ignác üzeme volt az egyetlen vetélytárs, de az ő termékei sosem érték el a Zsolnay-kerámiák mázainak finomságát.

Zsolnay Vilmosnak régi vágya csak 1895-ben teljesült, amikor a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank Rt. őt kérte fel, hogy tegye újra működőképessé Fischer Ignác szanált Porcelán és Majolika Rt.-jét. Valamennyi felszerelésével együtt megvette a nyolcvan munkást foglalkoztató Dob utcai telepet, majd 1897-ben a zuglói Öv utca 153.-ban felépítette a Budapesti Zsolnay-féle Porcelán és Fayance Gyár Rt.-nek helyet adó épületet. 1900-ban bekövetkezett halálakor Miklós fiára olyan tőkeerős gyárat hagyott, amely a manufakturális Monarchia legnagyobb kerámiagyára lett. Az ezer alkalmazottat foglalkoztató gyár a húszas évek végén nagyobb nyereséggel dolgozott, mint a pécsi üzem.

Mattyasovszky-Zsolnay Tamás a Műegyetem elvégzése után beosztott mérnökként az édesapja által vezetett Öv utcai üzemben dolgozott. Első feleségével a főépületben, a laboratórium mellett lévő szolgálati lakások egyikében laktak. Az államosításkor azonban a kétgyermekes családfőnek mennie kellett. Szülei korábban elmenekültek az országból, őt kitelepítették. Ezután vidéki téglagyárakban vállalt munkát. Hajdúhadháza és Mezőtúr után Mályiban hagyta családját, és visszatért a fővárosba. Többnyire albérletben lakva dolgozott a Szabványügyi Hivatalban, a Magnezit Ipari Művekben. Gyermekei évekig nem tudtak bekerülni egyetlen egyetemre sem.

A több mint húsz éve nyugdíjba vonult öregúr mindig is szenvedélyesen szeretett fényképezni. Egyre többször vett részt képeivel műemlékvédelmi programokban. Néhány éve egy városrészt feldolgozó munkájára Podmaniczky-díjat is kapott. Egyszer egy újságíró kérdezte tőle, miért nem kapja lencsevégre a város valamennyi Zsolnay-kerámiával díszített épületét. Az ötletért azóta is hálás. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal segítségével így készülhetett el átfogó munkája százötven érintett budapesti épületről. A Londont is megjárt tárlat teljes katalógusa hosszú évekig várt a kiadásra. Végül a közelmúltban a Tankönyvkiadó vette gondozásába.

- Hatalmas siker ez mindkettőnknek - jegyzi meg a férjénél huszonhárom évvel fiatalabb Vécsey Esther, aki férje szüleit is jól ismerte. Együtt hagyták el az országot, és a muzeológiával foglalkozó hölgy csupán 1990-ben jött végleg haza. Kaliforniai házát eladva hozta létre a Hungaria Nostra Alapítványt, amely évi tízezer dollárt áldoz a műemlékvédelemre.

A házaspár úgy véli, hogy jobban kellene figyelni az épületek még meglévő díszeire. Védeni, óvni őket, hiszen manapság egyre gyakrabban fordulnak elő a piacon bontott vagy lopott Zsolnay-kerámiák. Ma már az interneten is találni felkínált árut. Vécsey Esthernek legutóbb egy New York-i barátnője mesélte, hogy még a budapesti elefántház burkolatának egy részét is meg tudta szerezni. Mattyasovszky-Zsolnay Tamás régen járt már a család egykori Öv utcai telepén. Elmondta: a budapesti Zsolnay-gyár főépületét 1980-ban műemlékké nyilvánították, később azonban a ház egyre rosszabb állapota miatt ezt visszavonták.

Egyetlen reménye, hogy a fali csempékkel borított belső helyiségek dísztárgyai ma is az Iparművészeti Múzeum védettségét élvezik.

Zuglóban az államosítás után hosszú évtizedekig csak Budapesti Porcelángyárként ismert Öv utcai főépület közvetlen közelében évek óta építkezés zajlik. A beruházás idején munkásoknak biztosítanak szállást a színes fali csempékkel díszített belső helyiségek. A Reax Invest Rt., a készülő Porcelán Lakópark kivitelezője arról tájékoztat, szó volt ugyan róla, hogy csak felújítják a patinás épületet, ám a közelmúltban megkapták a végleges bontási engedélyt is. A védett tárgyak közül a csillár és egy díszes virágtartó a pécsi Zsolnay Múzeumba, a kandalló egy műgyűjtőhöz került.

A daruk, a munkagépek mellett magasodó hatalmas tábláról mindenki számára könnyen leolvasható, hogy a Porcelán Lakóparkot körbevevő új utca a közeli Majolika és Fajansz utcához illően az egykori legendás gyárat alapító családról kapja majd nevét.

Egy kicsit azonban megbontja a kialakuló harmóniát, hogy több helyütt is csak "i" betűs Zsolnai utcára bukkanhat a keramikus família nevét kereső járókelő.