Váratlan ajándékot kaptam a minap: a Kőbányai Hét című "városi, társadalmi és közgazdasági hetilap" 1931-es évfolyamát nyomta kezembe egy kedves hölgy. A kiváló lapból nemcsak azt tudtam meg, hogy nagyanyám öccse, gyerekkorom Feri bácsija önképzőköri elnök volt a Szent László Gimnáziumban, hanem az is kiderült, hogy dédapám húszéves kántori jubileuma alkalmából - az obligát beszédeken túlesvén - záróráig maradt együtt a vidám társaság a Kőbányai Társaskör helyiségeiben.

E híreken felbuzdulva az egész halmot átlapoztam. El tudják képzelni, mennyi izgalmas dolog történt egyetlen év alatt Kőbányán? Bálokról és teaestélyekről, jótékonysági akciókról és dalköri ülésekről adott hírt a lap, meg persze tömegkarambolokról, öngyilkosságokról és rejtélyes bűnesetekről is. Ebben az évben lepleződött le a kőbányai rokkantak sikkasztásba bonyolódott elnöke, és ekkor rontott rá revolveres merénylő a takarékpénztár székházára. Igaz, Endresz György is ekkor járt Kőbányán, hogy Tóth András motorszerelő - értelemszerűen György keresztnevű - fiának keresztapja legyen, és ekkor bukkant föl a feledés homályából Gyebnár Sándor, aki tizennégy évvel korábban az orosz fronton tűnt el.

De hagyjuk az izgalmakat, forduljunk a városfejlesztés sürgető kérdései felé. 1931-ben automatizálták az első háromszáz kőbányai telefonállomást, és akkor adták át a Füzér utcai új postát is. (A modern épület harminc évvel később esett áldozatul a városrendezésnek.) A városrész polgársága villaövezetet tervezett a frissen felszámolt sertésszállások helyére, és erősen szorgalmazta, hogy az Óhegyen mihamarabb épüljön fel az ezer kertes házból álló, már régóta megálmodott Horthy-telep.

Ennél is figyelemreméltóbb talán az az elképzelés, amelyet a kőbányai barlangok hasznosítására ötlött ki a javaslattevő. Az idegenforgalmat - állította - mi sem vonzaná oda jobban, mint egy valódi barlangvasúttal, mesterséges jégbarlanggal, korcsolyapályával és sok-sok sörözővel teli föld alatti turistaparadicsom. Ideája azonban éppúgy nem vált valóra, mint az a terv, amely számos lelkes kőbányai - például Steiner Babi és barátnői - helyeslése mellett egy strandfürdő létesítését célozta meg a Rottenbiller-kertben.

Viszont kis híján lett egy csodája is abban az évben Kőbányának: a városrész majdnem visszakapta az omnibuszt. Történt ugyanis, hogy a fővárosi törvényhatóság október végén megszüntette a 23-as autóbuszt, és úgy határozott, hogy míg meg nem épül a Gyömrői úti villamos, esetleg kialakítják a kísérleti trolleybusz-vonalat, újra hadrendbe állítja még meglévő nyolc lóhúzta kocsiját. Az elemi felháborodás hatására azonban Sipőcz Jenő polgármester néhány napon belül elállt a tervtől.

Bár troli és villamos nem került a Gyömrői útra, akadt azért valami, ami megvalósult a lelkes kőbányaiak terveiből. A lap 1931. évi első száma azt panaszolta, hogy "míg a külföld minden nagyobb városában már csaknem mindenütt világító házszámtáblák működnek, a magyar fővárosban csak most került komolyan szóba az ügy". A szerkesztők azt is kiszámolták, hogy ha a főváros meghozza a vonatkozó rendeletet, hamarosan 22 ezer világító házszámtábla borít majd derengő fényt a pesti utcákra. A változás komolynak ígérkezett, hiszen Kőbányán mindössze egyetlen ilyen tábla volt: az a messze földön híres szülőotthon, a Stefánia Szövetség egyébként is ultramodern berendezésű anyavédelmi intézetének Belső-Jászberényi úti bejárata fölött világított.

Nem mondom, beletelt néhány évbe, de a rendelkezés tényleg megszületett. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1940-es kiadású építésügyi szabályzatában már szerepel: "az olyan ingatlanon, amelyen világításra szolgáló villamosvezeték van, villamos árammal megvilágított házszámtáblát kell alkalmazni. Az ilyen táblát a napnak ugyanazon szakán át kell megvilágítani, amely alatt a közvilágítás egész éjjeles lámpái világítanak". A rendelkezés értelmében a háztulajdonosoknak a Közmunkatanács által megszabott ütemezés szerint, harminc napon belül kellett kicserélniük meglévő tábláikat. Az újak minden költsége - ideértve az izzólámpák beszerzését és pótlását is - őket terhelte.

A régi Kőbányából alig maradt mára valami, de a Stefánia-szülőotthon - csodák csodájára - most is ott áll a Kőrösi Csoma út mentén. Az épületbe a Bajcsy-kórház rehabilitációs osztálya költözött. Házszámtábla is van a házon; igaz, a réginek, az úttörő módon világítónak már nyoma sincs./p>