Mikor készülhetett ez a kép? Hatvannyolcban? Hetvenkettőben? Úgy valahogy. Aki járt akkortájt magyarországi kempingben, az még az illatot is érzi. A napon felmelegedett sátrak enyhe gumiszagát, a száradó fű szénaillatát meg azt a klórszagot, ami a vizesblokkok felől jön.

Nézzük meg jól a fotót. Ugye, milyen ismerős? A csehszlovák turisták Wartburgja, a szikkadni kitett kőkemény, sprőd gumimatrac, a mintás pléd és a kutyaólsátrak közé akasztott kötél a száradó törülközőkkel és fürdőgatyákkal: a Római-part harmincegynéhány évvel ezelőtt.

A fénykép a "római fürdői autó campinget" ábrázolja ugyanis. Budapest egyetlen, így egyben legmodernebb kempingje volt néhány éven át ez a táborhely, amelyet a rómaifürdői strand szomszédságában, a Nánási út 24. alatti üres területen alakított ki 1965-ben az idegenforgalmi vállalat. Magyarország 33 kempingje közül ez volt az egyik legfényűzőbb. A hatvanas évek második felében kiadott Szállodák és vendéglátóhelyek című füzet így írt róla: "Az I. osztályú tábor színes faházaiba 80 főt tud befogadni. Területe 800 négyzetméter, és a Dunától mindössze 150 méterre van. Mosdója, zuhanyozója, WC-i, közvilágítása, telefonja van, főzőhelyei nincsenek. A közelben élelmiszer-pavilon és büfé". (Ez utóbbi alighanem a Sétahajó tejbár lehetett, az üdülőnegyed "modern, újszínvonalú" vendéglátó-ipari egysége, amely "tejes készítményeivel kivívta az üdülők elismerését".)

A nyitás idején napi 3 forintot fizettek az első osztályú kemping lakói; az autókért 2 forintot, a motorkerékpárokért egyet szedtek. Ebben viszont nemcsak a kényelmi berendezések használatának ára, hanem a szomszédos Római strand belépti díja is benne volt. A strandot ráadásul éppen akkoriban újították fel, hiszen a tizennégy forrás által táplált, sokszögű medence - amelyben elvileg természetes módon cserélődött, tisztult a víz - az ötvenes évek végére szinte alkalmatlanná vált a fürdésre. A vízhozam visszaesett, a források eltömődtek. 1964-re viszont kitisztították őket, kialakították a három új medencét, megépítették az új öltözőket: tömegek tódultak oda fürdeni.

A következő években Magyarországon gomba mód szaporodtak a kempingek - és jó ütemben nőttek az árak is. 1972-ben, amikor a Hol sportolhatunk? című Sportpropaganda-kiadvány megjelent, már 10 forintért lehetett aludni egy első osztályú táborban, ugyanennyit kértek a gépkocsik parkírozásáért. (Külön szabály mondta ki egyébként, hogy az autókkal be lehet állni a sátrak közé, tilos viszont körülárkolni az alvóhelyet, és tilos a hangoskodás is, este tíz és reggel hét óra között.) Húsz százalék kedvezményben részesültek a kempingklub tagjai, valamint a kempingbélyeget kiváltó természetbarátok, KISZ- és Autóklub-tagok. A vadkempingezőket ugyanakkor 500 forintig terjedő pénzbírsággal büntette a hivatal.

Bár a harminc-negyven forintos szállásköltség alighanem a hetvenes évek elején sem rendített meg egy - autótulajdonos! - családot, a kempingezés mégsem volt éppen filléres szórakozás. A legkisebb túrasátor, a Börzsöny névre hallgató, ötkilós minimálak 980 forintba került, vízállóbb változata, a Badacsony már 1050 volt. A lakósátrak favoritjáért, a négyszemélyes Lyráért 3960-at kértek. És akkor még nem beszéltünk a napernyőkről (190-800 Ft), a kempingágyakról (360-635 Ft), a kempingasztalokról és -székekről, a felfújható gumimatracokról (200-350 Ft), a mackóruhákról, búvárfelszerelésekről (szemüveg: 34-50 Ft) és műanyagból sajtolt strandcipőkről.

Önök persze joggal kérdezhetik, hogy mire kellett búváruszony (88-128 Ft) a Római fürdőn. A strandon persze semmire. De emlékezzenek csak vissza a hatvanas évekbeli ismertetőre: a kempingtől alig 150 méternyire folyik a Duna. Az a Duna, amelyről akkoriban még azt írták a bédekkerek, hogy a vízre lefutó, fövenyes partszakasz "fürdésre, sportolásra ideálisan alkalmas". Mi több, akkoriban még tervek is születtek olyan üdülőszállók felépítésére, amelyekben "olcsó és szellemes megoldással" kívánták biztosítani a melegvíz-ellátást. A hatalmas, sötétre festett víztárolótartályoknak köszönhetően azok is zuhanyozással élvezhették volna a Duna-vizet, akik az "igazi" Dunát túl hidegnek találták.

Aztán később maradt nekik a strand.