"Amikor a 6-os villamos Pest felől fölkúszik a Margit hídra, a jobb oldali ablakokban tűnik föl szinte észrevétlen a képe. A Margitsziget, a Duna közelibb, mozgalmasabb látványa nemigen engedi, hogy a tekintet a távoli Rózsadomb felé kalandozzék. Különben sem föltűnő: sokkal inkább szerényen-harmonikusan illeszkedik a tájképbe."

1971 októberében, a Budapest című folyóiratban jelentek meg ezek a sorok. Ha behunyják a szemüket, és felidézik a Margit híd fölötti hegy látványát, önök is biztosan rájönnek, miről írt a szerző. Nem megy? Na jó, akkor elárulom. Az immár tíz éve kibelezett vázként romló egykori SZOT-gyógyüdülőről, amely e pillanatban Hotel Rózsadomb néven várja, hogy sorsa jobbra forduljon.

Manapság persze nemcsak azt nehéz elhinni, hogy három évtizeddel ezelőtt valaki tájba simulónak láthatta ezt a házat; az is szinte elképzelhetetlen, hogy valaha új és élő volt az épület. A Budapest cikke szerencsére segít felidézni a múltat. Megtudhatjuk például, hogy hosszú tervezés után 1968-ban kezdték el építeni a Vass Antal által tervezett gyógyüdülőt, és 1971. április 30-án már itt szállásolták el a Békevilágtanács budapesti ülésére érkező külföldi küldöttek egy részét. A viszonylag gyorsan lezajlott építkezés 90 millió forintot emésztett fel: az eredeti költségvetés 20 milliós túllépése az építőanyagárak emelkedéséből fakadt. A munka során gyakorlatilag kiegyenesítették a Rózsadomb meredek oldalát - átlagosan kilenc, helyenként tizenöt méter mélyre ásták le az alapokat.

A város fölé magasodó épület tervezője mindent megtett a páratlan panoráma kiaknázása érdekében. Az íves alaprajzú szállodában 147 szobát komponált a dunai oldalra, 81-et a Rózsadomb felé. Az ötödik szinten óriási napozóteraszt alakított ki, mellette pedig egy üvegablakokkal körbevett úgynevezett kilátóéttermet, ahol egyszerre kétszázhetven beutalt étkezhetett. Emellett ott volt a kör alaprajzú panoráma-eszpresszó, amely az épülettömb tövében, a dunai lejtőn kapott helyet. A tetejére még egy apró szabadtéri színpad is épült, körben a város legpompásabb díszletével.

Minden más tekintetben viszont virtigli SZOT-üdülő volt ez a szálló. A két- és háromágyas szobák mellett mindössze két, úgynevezett lakosztályra hasított ki helyet a tervező. Valamennyi szobához fürdőszoba, WC és mosdó tartozott, rádiót hallgatni és televíziót nézni viszont az emeletenként kialakított társalgókba jártak az üdülők. Az előcsarnok mellett is volt egy közösségi helyiség: a kétszintes társalgóhoz ajándékbolt kapcsolódott. Ugyancsak a földszinten kapott helyet a fodrászat és az Ibusz-kirendeltség, a csaknem kétezer kötetes könyvtár és az orvosi rendelő pedig az első emeletre került.

A kortárs szemlélőnek azonban a jelek szerint így is szemet szúrt a luxus. A Budapest cikkírója fel is tette a kérdést: minek ekkora társalgó, körpresszó és szabadtéri színpad egy gyógyüdülőbe? Szerencsére a válasz is készen állt. "Az ideérkezők számottevő része ízületi bántalmakkal bajlódik, s a tánc - bizonyos betegségfajtáknál - hozzájárulhat a »berozsdásodott« ízületek mozgásképességének visszanyeréséhez."

A korabeli statisztikákból azonban kiderül, hogy nem pusztán betegek, sőt nem is kizárólag magyarok szálltak meg az üdülőben. A számok azt mutatják, hogy a beutaltak mintegy kétharmada kereste föl az orvosokat, illetve látogatta rendszeresen a Lukács fürdőt és a reumakórházat. A többiek egyszerűen pihentek: tehették, hiszen a kéthetes beutalóért kifizették a központilag megszabott 252 forintot. És a külföldiek, az összes szállóvendég egyharmada? Nos, ők a baráti országokból - valamint Ausztriából - érkező csereüdülők voltak, akiket más lehetőség híján néhány napra itt szállásolt el a SZOT.

Bár 1971 őszén már nagyüzem volt a rózsadombi üdülőben, az építkezés még nem fejeződött be teljesen. Az eredeti tervekből elhagyták például a Lukács fürdő vizének fölvezetését, igaz, ebben nem is hitt komolyan senki. A Budapest szerzője szerint "sokkal reálisabb terv: fölépül a sikló".

Mi már tudjuk, sem egyik, sem másik nem vált valóra. Sőt idővel az épület értékelése is sokat változott. A kilencvenes évek közepén például így írt Preisich Gábor: "a SZOT-szálló túlzottan dominál a pesti Duna-partról nézve a Margit híd mögötti hegyoldal látványában. Elhelyezése a mögötte lévő épületek kilátásvédelme szempontjából is vitatható."/p>