Hétvégenként az agárdi horgásztanyán, nyaranta meg a boglári vízparton lévő, minden igényt kielégítő, családiház-rendszerű üdülőben pihenhették ki fáradalmaikat a mátyásföldi Ikarus-gyár dolgozói. Kikapcsolódásukat emellett egy szép nagy művelődési ház, egy futballpályákkal, teke- és asztalitenisz-csarnokkal fölszerelt sporttelep, valamint egy tizennégyezer kötetes könyvtár is szolgálta. A legjobbak évente csereüdülésen is részt vehettek: ilyenkor a csehszlovák, lengyel és bolgár járműgyárak dolgozóinak megszokott kényelmét élvezték.

Aztán harminc évvel ezelőtt, 1974 januárjában mindehhez még hozzájött a vadásztársaság. Az egyesülésnek az 1973. december 2-án megtartott közgyűlés rakta le az alapjait: a tagok Kiss János elnök vezetésével megtárgyalták és elfogadták a vadásztársaság háziszabályát, Teslár András és Török István hitelesítők aláírták a jegyzőkönyvet, és tulajdonképpen már nem is volt más hátra, mint hogy az Ikarus egyesült dolgozói elözönöljék a vecsési kiserdőt, méla lesben várva a vadászszerencsét.

A dolog persze ennél egy kicsit bonyolultabb volt. A társaság tizenkét nagyalakú, sűrűn gépelt oldalon adta a szervezett dolgozók tudtára, mit és hogyan kell tenniük vadászat közben, előtt és után. Mindenekelőtt figyelembe kellett venniük, hogy a társaság "területe sík terület, erősen átszegdelt kisebb erdőtelepülésekkel, főleg mezőgazdasági művelés alatt álló terület. Jellegéből adódik, hogy főleg a golyós fegyverrel való vadászat különös figyelmet követel".

Mégis, a vadászat a mátyásföldi buszgyár dolgozói számára is elsősorban társas szórakozás volt. A háziszabály ki is mondta, a társaság minden tagja egy idényben három vendéget hívhat: egyet fogoly-, egyet fácán-, egyet pedig nyúlvadászatra. Vendégének magatartásáért "erkölcsileg és fegyelmileg" a meghívó tartozott felelősséggel. A vendégjog ősi szellemében viszont a vadászrészt elsőként a vendégnek kellett kiadni. Nem véletlen, hogy a szabály azt is rögzítette: a vadásztársaságot patronáló tszcs vezetőit az intézőbizottság meghívhatja ugyan, de számuk a húsz főt nem haladhatja meg; állandó vendég pedig egyáltalán nem hívható. "Kivétel a hazánkban állomásozó szovjet csapatok tagjai".

Mint minden rendes vadásztársaságnak, természetesen az Ikarus-dolgozóknak is volt vadászházuk. Itt a kulcs mellé minden vadásztárs kapott két lepedőt, egy törülközőt és egy zárható szekrényt. A párnákat és paplanhuzatokat a vadőr kezelte, szükség esetén ő adta ki a tartalék lepedőt is. S ha már a vagyontárgyaknál tartunk: a házi szabály jó előre rögzítette, hogy a társaság gépkocsija "elsősorban a kulturált vadászatot, a vadgazdálkodás céljait és az elejtett vadak beszállítását kell, hogy szolgálja". Magáncélra akkor sem használható, ha majd szert tesz ilyen autóra a vadásztársaság.

Na de térjünk vissza a vadászatra. Az alapszabály szerint a trófeás vad kilövésének joga minden tagot megilletett, és az intézőbizottság dolga volt, hogy a kilövési tervnek megfelelően ezt biztosítsa is. A társas vadászatokon részt vevő tagoknak vadászrész, lődíj vagy tölténytérítés járt: a vadászrész 5 fogoly, 2 fácánkakas, 1 nyúl vagy 3 vadkacsa lehetett. A munkavizsgával rendelkező vadászkutyának fél vadászrész volt a honoráriuma.

A szabályzat a vadászati feladatokat is pontosan megszabta. Kimondatott például, hogy az elejtett őzbak kizsigerelése és beszállítása a vadőr feladata, a trófea szakszerű kikészítéséről viszont az elejtőnek kell gondoskodnia. A golyós fegyverből leadott lövéseket a vadászház naplójában kellett rögzíteni, a nyúlbefogásért kapott pénzt pedig automatikusan a tagok vadászruhájának megvásárlására fordították. A vadászoknak azzal is jó volt számolniuk, hogy a befogáshoz ki-ki köteles volt magával vinni még egy hajtót. Aki pedig elbliccelte ezt a munkát, az a társaság fegyelmi bizottsága előtt felelt. Ugyanígy évente ötször a dúvadirtásban és a vadetetésben is részt kellett vennie mindenkinek.

A vezetőség természetesen ösztönző eszközökről is igyekezett gondoskodni. A kiemelkedő társadalmi munkát végző tagokat egy-egy terven felüli, "jutalom" kilövésben részesíthette az intézőbizottság, nekik maguknak pedig - egész éves, áldozatos tevékenységük elismeréseképp - mérlegelés nélkül járt ez a kedvezmény. Pénzjutalmat kapott viszont az, aki fegyvertelen vagy fegyveres vadorzó elfogásában működött közre. Az előbbiért 500, az utóbbiért 2000 forint jutalom járt, ami nem kis lelkesedést válthatott ki a tagok körében. Legalábbis erre utal a következő szabály: "Orvvadász, ha üldözés közben idegen területre menekül, üldözését fegyveresen tovább lehet folytatni, de erről utólag az idegen terület elnökét tájékoztatni kell".