Szántó Miklós kolozsvári tanító egészen föllelkesedett, amikor kézhez vette a Kárpátoktól Adriáig Kirándulási útmutatók első, Budapestet tárgyaló kötetét. 1914 tavasza volt, és a tanító úr éppen azon gondolkodott, júniusban vagy szeptemberben ideje volna egy komolyabb tanulmányi utat szervezni a nebulók számára. A füzetet kinyitva megkönynyebbülten tapasztalta, hogy a szerző, Kerékgyártó Árpád mindenre gondolt helyette, neki csak követnie kell az útmutatást.

Világos, hogy az ország fővárosának megtekintéséhez idő és elmélyültség kell. A szállásjegyzék szerint a Ritz "igen drága": szobák 5-től 100 koronáig. A Váci körúti Páris viszont már 2 koronáért elszállásol egy diákot, hármat-négyet egy szobában. Ohó, és ott a Gyógyforrás Óbudán, "polgári árakkal"!

De a legjobb lenne mégis Budapest Székesfőváros nagytekintetű Tanácsára bízni magukat. A könyv szerint elég egy folyamodványt írni egykoronás bélyeggel, és a gyerekeket a Hernád utcai iskolában szállásolják el. Az ágyhasználat személyenként 20 fillér, a kiszolgálás újabb 20, és még kávét meg süteményt is árul az iskolaszolga.

Apropó, étkezés. A könyv ugyancsak melegen ajánlotta a Molnár utca 11. alatti Menza Akadémikát: "özv. Zsák Józsefné kitűnően ellátja a tanulókat", egy ebédet 70 fillérért, egy sültet 40-ért mér. Arról nem is beszélve, hogy számos vendéglő is - például az Erzsébet körúti Gambrinus, a József téri Virágcsokor vagy épp a Budai Vigadó - "nagy kedvezménnyel" várja az iskoláscsoportokat.

Miután ez a kérdés - elméletben legalábbis - ilyen szépen megoldatott, a tanító úr a látnivalókhoz lapozott. Egy csöppet meghökkent azon, mennyi mindent kell tudni egy pesti kirándulás sikeres lebonyolításához. Az útmutató például felkiáltójellel utalt arra, hogy a Halászbástya őrének, a Mátyás-templom templomszolgájának, akárcsak a Bazilikában szolgáló egyházfinak borravaló jár a fáradozásáért. A vonaton átvizsgálhatják a poggyászt az adóköteles termékekre vadászó fináncok. A pályaudvaron előre meg kell egyezni a városi bérszolgával a bőröndcipelés tarifájában. A peronra lépő kísérőnek 20 filléres jegyet kell váltania az automatából. A villamoson a kézipoggyászt az ülés alá kell csúsztatni. És még mindig a villamos: a székesfőváros iskolái egy különkocsiért mindössze 5-6 koronát fizetnek, de "állami és egyéb iskolák aránytalanul többet".

Továbblapozva persze látta Szántó Miklós, hogy a látogatóba érkező iskolások számára is akadnak kedvezmények. Csoportos engedményt kaptak a hídvám lefizetésekor, sőt ha jelentkeztek az irodában, 50 fillér helyett 20 volt az állatkerti belépő, további 10-10 a pálmaház és az akvárium megtekintése. A Széchenyi fürdőben az igazgató dönthetett arról, ad-e a diákoknak olcsóbb jegyeket. Csak a Feszty-körképet kiállító részvénytársaság nem kínált engedményt.

De a könyv szerint számos helyen a belépti díjak teljes elengedését is el lehetett érni. A Parlamentben a háznagyi hivatal tekinthetett el az egykoronás belépőtől, a Margitszigeten a Szent Margitsziget Gyógyfürdő igazgatósága bólinthatott rá, hogy a gyerekek ne fizessék meg a 12 éven felüliekre kirótt 25 fillért. (Vasárnap a dupláját.) A Nemzeti Múzeumban ez az igazgatóság joga volt, akárcsak a Szépművészetiben, de ott előre és írásban kellett kérni. A királyi palotát csak az udvar távollétében lehetett megnézni, viszont a várkapitány felmentést adhatott a 60 filléres belépti díj megfizetése alól.

Szántó Miklós kicsit sóhajtott, amikor felfedezte, hogy alighanem a városházával is leveleznie kell. A vágóhidak és az élelmiszer-vizsgáló üzem megtekintéséhez a VIII. ügyosztály adhatott engedélyt, a munkásművelődés fellegvárába, a Népházba a XIV. bocsátotta be az érdeklődőket. A szemétszállító és -feldolgozó üzem az V. ügyosztály hatáskörébe tartozott. A csatornázás központi szivattyútelepét a II. ügyosztály engedélyével lehetett megnézni, de csak ha "a kiránduló vezetősége a komoly fegyelmet garantálja". A vízművek felől a saját igazgatósága döntött, az elektromos műről Stark Lipót műszaki igazgató, a vásárcsarnokokról a felügyelő. És akkor még ott volt az Ernst Múzeum, ahol ajánlottak ugyan díjkedvezményt, de a tanároknak nem ártott előre megnézni az időszaki kiállítást, "mert az nem mindig tanulóknak való".

Szántó Miklós ezen a ponton döntötte el, hogy a budapesti kirándulást inkább a következő tanév végére halasztja. Aligha sejthette persze, hogy addigra minden megváltozik./p>