A Gellérthegy utca 16. alatti tizenkét lakásos bérházzal egyébként nem lehetett különösebben sok gond. A fennmaradt iratkötegben legalábbis csak a szokásos ügyeknek van nyomuk. 1931. május elsején például Ramaseder Tibor - a Magyar Királyi Külkereskedelmi Hivatal előadója - értesítette az ügyvédet, hogy a letelt három hónapos felmondási idő után kénytelen megerősíteni: a III. emelet 1. alatti lakásra "többé nem reflektál".

Egy másik levél dr. Wolff Károly, "osztálytanácsosi címmel és jelleggel felruházott ministeri titkár", a külügyminisztérium alkalmazottja tollából való. 1932 októberében arra kérte az ügyvédet, hogy szállítsa le a II. emelet 1. alatti lakás évente 2100 pengőt kitevő bérét. Indokolása szerint a lakást olyan időben vette ki, "amidőn a köztisztviselők illetményei még nem voltak lecsökkentve". Korábban 1540 pengőt kitevő lakáspénze időközben 1400 pengőre apadt, és a VIII. fizetési osztályba tartozó illetménye is lecsökkent 16 százalékkal; kérte hát az ügyvédet, hogy évi lakbérét a tulajdonos legalább 200 pengővel mérsékelje.

De nem csak efféle nagy tapintatot és körültekintést igénylő ügyeket kellett elintéznie Albrecht Ferencnek a Gellérthegy utcában. Akadt aprómunka is bőven. 1937 októberében például László Ignác, a Vacuum általános beraktározó, pormentesítő, takarító és cyanozó vállalat tulajdonosa küldött számlát 35 pengőről. Az összeg a Valkó Ferenc által bérelt földszinti lakás cyanozásának díja volt. Bár az iparos hatheti garanciát is vállalt a munkára, a gondnok öröme nem lehetett felhőtlen: Valkó úr mindössze 91 pengőt fizetett ugyanis havonta a lakás bérletéért, arról nem is beszélve, hogy Klose Ferenc Mészáros utcai kéményseprőmester például egy negyedévre is csak 17-18 pengőt kért a kémények rendben tartásáért.

Sajnálnunk persze nem kell Jaross Istvánt, hiszen háztulajdonosnak lenni az elszámolások szerint nem volt éppen veszteséges dolog. Különösen nem lehetett az a Krisztinavárosban, macskaugrásnyira a minisztériumoknak otthont adó Vártól. A lakbérek 1943-ban már csaknem 1100 pengőt tettek ki havonta, a bevételt csak az adó és a költségek csökkentették. A vízdíj 30-50 pengő volt, a villanyszámla 20 és 30 között. Két darab égőért 3,76-ot fizetett a házmester, egy nyugtakönyv 62 fillérbe került. Volt még az ablak- és redőnybiztosítás, némi telefonköltség és OTI-biztosítás, valamint néhány nem várt kiadás. A légóvödröt 8 pengőért csinálták meg, a légóhomokot 28,75-ért fuvarozták a házhoz; 3,60-ba került a zsák, egy pengő volt a házmester légótovábbképzése. Mindent egybevéve havonta több száz pengőt fizetett be az ügyvéd Jaross István folyószámlájára; egy ízben meg a "Kegyelmes Asszony" vitt el készpénzben kereken ezer pengőt.

A háborús ostrom eseményeiről nem sokat tudunk. Egy 1944. augusztus 16-án kelt nyugta szerint Bottyán Gyula 35 pengő ellenében elkészített egy darab óvóhelylétrát. Az 1945. május 20-án kelt elszámolás pedig azt mutatja, hogy a korábbi tizenkét bérlő helyett mindössze hét fizetett lakbért: a többi lakás minden bizonnyal áldozatul esett a környékre szórt bombáknak. Ezért talán nem is nagyon zúgolódtak a lakók, amikor sor került a rendkívüli épületjavítási hozzájárulás befizetésére, amely pedig egyhavi lakbérüknek megfelelő öszszeg volt.

Az elszámolásokból egyébként az is kiderül, hogy az ügyvéd, béke ide vagy oda, a kétszázalékos légó-hozzájárulást is szigorúan behajtotta a bérlőktől. Szabálytisztelő ember volt vagy egyszerűen csak feledékeny, nem tudni. De az is tény, hogy akkoriban már sok idejét vihette el a levelezés, amelyet a Jaross-vagyon ügyében az Elhagyott Javak Kormánybiztosságával folytatott./p>