Minden apró részletre kiterjedő bérleti szerződést kötött 1940. augusztus 13-án Baruch Jakab, a XII. kerületi, Gömbös Gyula utca 6. alatti korcsma tulajdonosa és Labancz Károly, a józsefvárosi Nagytemplom utcából érkezett bérlő. A szerződés három sűrűn gépelt oldalt tett ki, az apróbb kiegészítéseket zöld tintával írták hozzá.

A papír értelmében Baruch Jakab a korcsmaüzletet, az előpincét és a tőle jobbra eső borospincét bérbe adta Labancz Károlynak, mégpedig évi 2200 aranypengő ellenében, "mely bér, a budapesti lakbér-szabályrendeletben foglaltak szerint, havonta, előre" volt fizetendő. Kikötött ugyanakkor egynegyed évi bérnek megfelelő, azaz 550 pengő óvadékot is, azzal, hogy a bérlő öt évvel később, a szerződés lejártakor visszakapja. Feltéve persze, hogy a bérleményben nem esik kár.

A bérlőnek természetesen minden tervezett változtatás, átalakítás előtt engedélyt kellett kérnie a bérbeadótól. Igaz, amúgy sem csinálhatott semmit Baruch Jakab éber figyelme nélkül: a család továbbra is a korcsmához tartozó üzletben lakott ugyanis. Baruch Jakab vállalta ugyan, hogy "az udvarban az üzleti ablak és a konyhaajtó között saját költségén egy válaszfalat emel, amely elválasztja a bérbeadó és családja lakrészeit a korcsmaüzlet egyéb helyiségeitől", viszont kikötötte, hogy Labancz Károly semmilyen körülmények között nem rendezhet be kerthelyiséget az üzlet mögött. Labancz Károly vállalta még a bérelt helyiségek mellett az utcai járda karbantartását, saját víz- és gázóra felszerelését, a szerződéssel kapcsolatos illetékek lerovását, valamint azt, hogy a bérelt korcsmaüzletben zenét nem tart, éneklést nem enged, közerkölcsiséget nem sért, politikai összejövetelek tartását megtiltja, és mindeközben a bérbeadó, valamint családja nyugalmát nem zavarja.

Ha mindez valóban így lett, elmondhatjuk, hogy Labancz Károly korcsmája volt a legszolidabb hely Budán. Ott állt a Gömbös Gyula (előbb és utóbb: Alkotás) utca elején, hátát a Déli vasútnak vetve, karnyújtásnyira a Vérmezőn lévő katonai gyakorlótértől. Az utca túloldalán katonai kórház, amögött csendőrlaktanya. A korcsmából meg egy pissz nem sok, annyi sem hallatszott ki.

A kérdés csak az, hogy mennyire vehetjük komolyan e bérleti szerződés előírásait. Hiszen tudjuk, hogy a felek között bérletről szó sem volt. Baruch Jakab legalábbis már 1940. november 4-én - "kiváló tisztelettel" - kiállított egy másik iratot. Ebben Labancz Károly kívánságára igazolta, hogy a kettejük között augusztus 13-án, a Gömbös Gyula utca 6. alatti korcsmaüzletre, a hozzá tartozó pincére és a berendezési tárgyakra vonatkozóan létrejött adásvételi szerződésben megjelölt 17000 pengő vételárból Labancz 15000 pengőt már ki is fizetett.

Hogy mi szükség volt a színlelésre, legfeljebb sejthetjük. Az azonban biztos, hogy Labancz Károly csak a kocsmát és a hozzá tartozó pincéket vette meg, a Baruch család pedig továbbra is lakta a házat. Ez még két évvel később, 1942 őszén is így volt. Akkor, amikor a Budapest elleni első légitámadás során épp itt, a Városmajor környékén hullottak le az első bombák. Nem lehet véletlen, hogy szeptember 13-án, kilenc nappal a bombázás után a felek rigorózusan újraszabályozták a pincehasználat kérdését. Baruch Jakab megfogadta, hogy Labancz Károly pálinkáspincéjének a kulcsát lepecsételve őrzi, és csak akkor használja, ha a "légitámadást jelző szirénabúgás felhangzik". A bizalmat erősítendő azt is hozzáfűzte, hogy a kulcsot a légoltalmi parancsnoki teendőket ellátó leányának adja át.

Meggyőződésem, hogy a háztulajdonos leánya nemcsak a pálinkáspince kulcsáról, hanem a törvényben előírt összes felszerelésről gondoskodott. Beszerezte a szükséges elsötétítő anyagokat, a tűzoltáshoz a vedreket, a szikracsapót, a fejszét és a létrát, valamint tartalékolt vizet és homokot. Minden bizonnyal feltöltötte az elsősegélyládát, rendszeresített egy jelzősípot, és elkészítette a légoltalmi parancsnokok számára előírt karszalagot és jelvényt.

Azt azonban nem tudom, mi lett a Baruch család, Labancz Károly, sőt a Gömbös Gyula utca 6. sorsa. A kocsma, ha megúszta is a Déli pályaudvar bombázásait, az 1945 elején heteken át folyó közelharctól már aligha menekülhetett meg. Egy biztos: az állomás újjáépítése és a metrómegálló kialakítása idejére az Alkotás utca páros oldalának itteni házaiból már semmi sem maradt.