Az erzsébetvárosi Akácfa utcát nem szokás nézegetni. Szűk is, piszkos is - csak az megy hát arra, akinek dolga van ott. Pedig szabadtéri építészeti kiállításnak is beillik a cikcakkos házsor. Változatos szabályozási tervek alapján, változatos ízlésben épültek itt a kisebb-nagyobb lakóházak. A 32. szám alatt például egy kisebb, palotaszerű épület áll. Az utca túloldaláról nézve látszik, hogy az emeletet egy nagy terem foglalja el.

Az épület tengelyében tágas, hajdan díszes kapubejárat nyílik: tábla mutatja, hogy most a Bihari Táncegyüttes használja a házat. (Volt korábban öregek napközi otthona is.) Ám ha beljebb lépünk, az alaposan összefirkált stukkós fogadótérben egy emlékművet is megpillanthatunk. Egy üres szoborfülke előtt hasonlóan telegraffitizett oszlop áll, rajta az alig látszó felirat: Bischitz Dávidné, 1889.

Volt itt valaha szobor is? Nem tudni. Csak az biztos, hogy mára a főváros teljesen elfelejtette Bischitz Dávidnét. Pedig hajdan nevezetes hölgy volt. Munkáját elismerve 1877-ben Ferenc József még koronás arany érdemkereszttel is kitüntette.

Bischitz Dávidné Fischer Johanna néven született 1829-ben, Tatán. Édesapja, Fischer Mór alapította a herendi porcelángyárat. Fiútestvérei a szabadságharc katonái között harcoltak, ő pedig odahaza ápolta a sebesülteket. 1852-ben ment férjhez a nálánál csaknem húsz évvel idősebb özvegyhez, a kereskedőként rendkívül vagyonossá lett Bischitz Dávidhoz. Házasságukból hét gyermek született, és ahogy cseperedtek, Johanna egyre több energiát fordíthatott a szegények és nélkülözők támogatására.

1866-ban Meisel Farkas Alajossal, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijával hozta létre a Pesti Izraelita Nőegyletet, az ország első ilyen intézményét. 1873-tól haláláig az elnöki teendőket is ellátta. 1867-ben megalapította a zsidó leányárvaházat, amelyet négy évvel később Erzsébet királyné is kitüntetett látogatásával. 1870-ben népkonyhát szervezett: itt felekezeti hovatartozás nélkül kaphattak egy tál ételt a nélkülözők. Fáradhatatlanul látogatta a menhelyeket és a pincelakásokat, ápolta a betegeket és a sebesülteket. Pesten ő képviselte a párizsi Hirsch báró jótékonysági alapítványát; a tiszaeszlári vérvád idején anyagi támogatást nyújtott a perbe fogottaknak. Áldozatkészségének döntő szerepe volt abban, hogy 1895-ben a Bischitz család nemesi rangot kapott.

És hogy mindennek mi köze az Akácfa utca 32.-höz? Ebben az épületben működött a királyi pár ezüstmennyegzője tiszteletére, 1879. április 24-én alakult Fővárosi Gyermekkertegylet. A jótékony egyesület "célul tűzte ki azon árva és szegény gyermekeket, kiket a végzet mostohasága az elzüllés örvényébe sodort, kiragadni a nyomor posványából és megmenteni őket önmaguknak, szüleiknek és a társadalomnak". Az igen jól felszerelt intézmény évente mintegy 300 kisgyereket fogadott, a lehető leggondosabban nevelték, ápolták és táplálták őket.

Az Akácfa utcai gyermekkertnek is Bischitz Dávidné volt az egyik legbőkezűbb támogatója. 1896 novemberében például húszezer forintot ajánlott fel az egyesületnek, mégpedig névtelenül. Kilétére ugyan napokon belül fény derült, az adománynak azonban így is nagy hasznát vette a választmány: ebből törlesztették a házépítésre fölvett kölcsönt. Ugyanekkor mód nyílt arra is, hogy a millenáris kiállítás egyik pavilonját, amelyet József főherceg az egyletnek ajándékozott, a Zugligetben a gyermekek nyaralóhelyéül fölállítsák. Bischitzné ígéretet tett ugyanis, hogy a szesztermelők pavilonját, amelyet ugyancsak a gyermekkertegylet kapott meg, az izraelita nőegylet részére megvásárolja.

Bischitz Dávid 1897-ben hunyt el, hitvese egy évvel később, 1898. március 28-án követte őt. Fischer Johanna halotti maszkját Telcs Ede készítette el, az Egyenlőség hasábjain, mint "az emberiség jótevőjétől", búcsúzott tőle Jókai Mór. Tulajdonképpen már csak egy dolgot nem tudunk róla: hogy éppen 1889-ben mit cselekedett az Akácfa utcában.