Nem könnyű elképzelni, milyen volt új korában a pesti Csikágó. Amikor frissen vakolt házak álltak a vonalzóval húzott, széles utcák két oldalán, és a rengeteg láb még nem koptatta gömbölyűre a lépcsőfokok élét. A gipszgirlandokkal meg görnyedő atlaszokkal díszített homlokzatok mögött persze már akkor is szűk udvarok sötétlettek, és a hosszú függőfolyosók alá beszorult az ételszag.

Azok a tíz-tizennégy éves fiúk viszont, akik a Budapest Székesfővárosi VII. kerületi Damjanich-utcai Községi Polgári Fiúiskolát látogatták az 1909-1910-es tanévben, megélték mindezt. Szinte együtt nőttek föl az új városrésszel, a háztelkekké parcellázott korábbi kertekben egyre-másra fölhúzott három-négyemeletes bérházakkal. Az ő szüleik népesítették be ezeket az új épületeket: önálló iparosok, kereskedők, házalók és segédek, rendőrök, vasutasok és postai altisztek, tisztviselők és napszámosok. A főváros más kerületeiből meg a környező falvakból sereglettek az Erzsébetvárosba. Gyárost, iparost, nagykereskedőt egyáltalán nem, értelmiségit alig két tucatot talált az apák között a statisztika.

A Damjanich utcai polgári afféle pótiskola volt. Azért nyitották meg 1908 szeptemberében, mert a Rottenbiller utcai intézmény egyszerűen megtelt. A második tanévet már 325 tanuló kezdte meg itt: a két elsőben 51-51, a két másodikban 49, illetve 48 nebuló szorongott. Negyedikből ekkor még csak egy volt, negyven tanulóval. Igaz, a végzősök között olyan is akadt, aki már a tizennyolcadik évét is betöltötte.

A tanítás körülményeiről egyáltalán nem festett rózsás képet az új igazgató, Csomóssy Sándor az iskolai értesítő lapjain. "Tanítási eszközök nélkül, céljaiknak meg nem felelő helyiségekben, a felszerelés hiányával küzdve" dolgoztak - írta, és azt sem rejtette véka alá, hogy a tanári testületnek "részint a szülők közönye, részint az ifjúság körében általában tapasztalt minimális kötelességtudás, erősen akadályozta nemes igyekezetét".

A tanárok persze minden tőlük telhetőt megtettek. Reggel 7 és 8 között Telek József tornatanár például szabadban tartott katonai gyakorlatokat szervezett, az ehhez szükséges ruhákat a felesége varrta meg a szegény sorsú növendékek számára. Ugyancsak Telek József rakta le a hiányzó rajzszertár alapjait: húsz darab gipszmintát ajándékozott az iskolának. Ugyanő, néhány diákkal egyetemben értékes tárgyakat adományozott a természetrajzi szertár javára. A könyvtárat viszont a beíratási díjból gyarapították, így év végén már 292 darab ifjúsági könyvet és 428 darab - a szegény diákok rendelkezésére bocsátott - tankönyvet tartalmazott.

Szegény diák pedig bőven akadt a Damjanich utcai polgáriban. Szüleik anyagi helyzete és tanulmányi előmenetelük alapján 169-en teljesen mentesültek az évi 60 koronás tandíj megfizetése alól, míg 75 tanuló féltandíj-mentességben részesült. Igaz, efféle kedvezményt az egyébként 20 koronáért látogatható német nyelvi tanfolyam esetében is lehetett kérni. Csomóssy igazgató fel is bátorodott: az 1910-11-es tanévre hegedű-, zongora- és cimbalomtanfolyamot - teljes áron évi 84 koronáért - kínált a szülőknek, sőt abból a célból, hogy "tanítványaink szellemi fejlődésük közben kézügyességre is tegyenek szert", kilátásba helyezte egy slöjdtanfolyam indítását, kartonage, fa és fém szakkal. A "tek. Tanács" az értesítő lezártáig az iskola ezen kérését nem bírálta el, viszont a jóviseletű és szegény sorsú tanulóknak megítélt tizenkét példányt a Zugliget és Vidéke című kiadványból.

Csomóssy Sándor nevét úgy őrizte meg az utókor, mint olyan igazgatóét, aki a hazafias nevelést tartotta a legfontosabbnak. Az értesítőből kitűnik, hogy a vezetése alatt már az első évben számos ünnepélyt szervezett az iskola: október 6-án koszorút vittek Batthyány sírjára, november 19-én Erzsébet királynéra emlékeztek, március 15-én ünnepséget tartottak, április 8-án Széchenyiről, április 11-én az áprilisi törvényekről hallhattak a fiatalok. Június 8-án az ezeréves fennállás ünnepét tartották meg, 22-én pedig Ferenc József születésnapját ünnepelték.

Tizennégy évig állt Csomóssy Sándor az iskola élén, de csak az utolsó évben, 1923-ban sikerült elérnie, hogy az intézmény neve hivatalosan is Damjanich Polgári legyen. Az az öröm pedig, hogy az iskola a szűkös társbérletből végre önálló épületbe, a megnagyobbított Hernád utca 3.-ba költözhetett, már csak az utódjának, Raskó Rezsőnek adatott meg.

Lelőhely-sorozat egésze megtalálható a

Adatpark rovatában.