Tommy és Tuppence Beresford 1927 augusztusában érkezett meg Budapestre. Érdeklődve lapozták föl az A Week in Budapest and Hungary című képes kiadványt, amelyet a Vigadó épületében lévő turistairodában kaptak. Kicsit úgy érezték magukat, mint Stanley és Livingstone: rajtuk kívül alig kétezer brit állampolgár látogatta meg abban az évben a távoli országot.

Azt persze hamar megállapították, hogy ha valódi keleti romantikára vágynak, vissza kell szállniuk az Orient Expresszre. A bennszülöttek által beszélt nyelvtől eltekintve minden olyan volt, mint Európa más részein. Beleértve a magyaroknak azt a szokását, hogy az utolsó bőrt is lehúzzák a közéjük tévedt turistáról. Bár Tommy és Tuppence nem ismerhette a dalt, mely szerint havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel, mégis fennakadt a szemük, amikor meglátták a Magyar Államvasutak hivatalos turistairodája által kínált buszos városnéző utak árait.

Nyolc pengő egy félnapos kocsikázásért még akkor is szemérmetlen ár, ha az összeg az angol nyelvű idegenvezetést is magában foglalja. Nem beszélve az elfoglalt utazóknak ajánlott 12 pengős expresszkörútról vagy a kecsegtetően hangzó Budapest by Nightról, amelynek résztvevőit este fél tízre várták a Vigadó téren. A fényben fürdő város nagyszerű panorámája a Gellért-hegyről, néhány festői kiskocsma a Tabánban, majd bárok, varieték, kabarék és kávéházak - no de mi kerül ezen 20 pengőbe?!

Tommy és Tuppence a fiatal emberek önbizalmával nézett egymásra. Budapest, még ha a tizedik legnagyobb város is Európában, nem lehet akkora, hogy ne tudják gyalog végigjárni a nevezetességeit.

Először persze szállást kellett találniuk. A Várra néző Dunapalota a 24 pengős, fürdőszobás szobáival, meg a Carlton, a Britannia és a Bristol eleve kiesett, a Baross téri József főherceg nevét meg egyszerűen nem tudták kisilabizálni. Az Attila utcai Bellevue messze volt a Belvárostól, akárcsak a Svábhegyi Grand Hotel. Végül maradtak a Dohány utcai Continentalnál: lift, hideg és meleg folyó víz, 10 pengős szobaár, reggeli és ebéd a` la carte, és még török fürdő is van az épületben. Ráadásul igazán közel esik a New York kávéház, meg a Rákóczi út 17. alatti Balaton, és az Astoria sincs messze, ahol Five o''clock tea-t kínálnak tánccal, vélhetően honvágy esetére.

A tájékoztató által ajánlott túraútvonalak egyébként tényleg végigkalauzolták őket a város összes látnivalóján. Jártak a korzón, látták a Parlamentet és vele szemben a Kúriát, elzarándokoltak a Szabadság téri irredenta-emlékműhöz. Megnézték a M. Kir. Kereskedelmi Múzeum kiállítását az Iparcsarnokban, aztán pihentek egyet a Hősök terén lévő parkban. Mielőtt átsétáltak volna az Erzsébet hídon, megszemlélték Pázmány és Werbőczy szobrát az Apponyi téren.

Persze a Várba is fölgyalogoltak az Ellypsznek nevezett kellemes sétányon, és miután mindent elolvastak a tatárok és a törökök dúlásáról, végignézték a palota látnivalóit. Az Erzsébet királyné emlékének szentelt múzeumot, a pompás tróntermet, a román stílusú Szent István-csarnokot, a reneszánsz díszítésű Mátyás-dolgozószobát és a Habsburg-termet.

De hiába a Halászbástyáról eléjük táruló csodás panoráma, hiába a Gellért-hegy csúcsán álló "ősi erődítmény", és hiába a Rákospalotára ajánlott kiruccanás, ahol sokszoknyás menyecskéket és kulacsból kortyolgató szűrös legényeket láthattak. Tommy és Tuppence kénytelen volt megállapítani, hogy Budapesten alighanem betegnek lenni a legjobb. Az utazási iroda legalábbis a gyógyfürdőket és a szanatóriumokat ajánlotta a legnagyobb beleéléssel: a kénes és szénsavas vizeket, az ivókúrákat és iszappakolásokat, a vadonatúj Margit-szigeti szanatóriumot és a Gellért Szállót, ahol még a szobák némelyikébe is bevezették a termálvizet. Hurutra, reumára, neurózisra és női bajokra is enyhet ígért a magyarok fővárosa.

Mindazonáltal Tommy és Tuppence is, akárcsak honfitársaik többsége, mindössze három napot töltött Budapesten. Aztán vonatra szálltak, és visszamentek oda, ahonnan e kirándulás erejéig kölcsönkértük őket: a fiatal Agatha Christie regényének lapjaira.