"Makón igazi szocialista sportemberekhez méltó módon képviselte csapatunk a labdarúgást" - üdvözölte a Gázgyár SE sikerét Turzó Károly, a Gázláng című üzemi lap 1958. július 5-i számában. 3:2-re győztek a gázgyáriak idegenben, és ezzel - az egész kollektíva megkönnyebbülésére - megőrizték helyüket az NB II-ben. Az öröm azonban nem nyomta el az építő bírálat hangjait: a Gázláng közölt egy karikatúrát is, rajta a bajnokság vonata után loholó gázgyári focistákkal. "Nem jó az utolsó percig várni" - így a képaláírás.

Turzó Károlynak egyébként lett volna joga arra, hogy kritikát fogalmazzon meg. Az üzemi lapban őt példamutató munkát végző KISZ-aktivistaként méltatták ugyanis. Az újság szerint egyedül neki volt köszönhető, hogy nem fulladt kudarcba a Köztársaság téri KISZ-szervezet műsorral egybekötött táncmulatsága. Míg felelős személyek - köztük Kurányi és Róth elvtársak - "távollétükkel tüntettek", kizárólag Turzó elvtárs vállát nyomta a szervezés feladata. "És dicséretére legyen mondva, nem kedvetlenedett el."

Mindössze négy oldalon jelent meg a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Fővárosi Gázművek üzemi lapja, de a 30 fillérért kéthetenként megvásárolható újságból temérdek hírhez juthattak a dolgozók. Szükség is volt az információáramlásra, hiszen a gázgyártás Óbudán, a szolgáltatással kapcsolatos munka viszont Pesten, a Köztársaság téren folyt. A lapból azonban minden fontos dologról értesülhetett a munkaközösség. Megtudhatták például, hogy a gázgyárban új szénkeverési módszerrel kísérleteznek. Borvendég István főmérnök azt remélte, így jelentősen csökkenthetők a gáz előállításának költségei.

A lapból az is kiderült, hogy immáron 17 nő dolgozott a gázmérővizsgáló csoportban. A számlázással foglalkozó asszonyok "bármilyen fáradtak, barátságosan válaszolnak, és udvariasan bánnak az igazságtalanul vitatkozó emberekkel". Hasonlóan nagyszerű munkát végzett Szigeti József gázszerelő nyolctagú csoportja az Angyalföldi út 36-38.-ban. "Hogy határidőre elkészüljenek a szereléssel, maguk vésik ki a KIK helyett a gázmérőfülkéket is"! (A KIK nem más volt, mint a kerületi ingatlankezelő, amellyel a jelek szerint zökkenőktől sem mentes együttműködésben dolgozott a Gázművek.) És hogy ne csak mindig a munkáról essék szó, idézzük föl a Képkiállítás című cikket is. Ebből kiderül, hogy az óbudai ebédlő falain eladásra kínált modern festményeket állítottak ki: Márffy, Szőnyi, Dési Huber munkái alatt kanalazhatták a levest a dolgozók.

A Gázláng legerősebb műfaja azonban mégiscsak a kritika volt. A szerkesztők gondos kézzel adagolták a dicséretet és a bírálatot is. Üdvözölték Mohál Gyulát, aki a gázszerelők vizsgáján elméletből és gyakorlatból is kitűnően teljesített, de nem hallgatták el, hogy néhány ipari tanuló alig tudott megmukkanni a vizsgabizottság kérdését hallva. Tudósítottak a vállalat műszaki értekezletéről, de megjegyezték, hogy kevés volt a hozzászólás. Megrótták a dolgozókat, hogy a véradókon kívül csak négyen jelentek meg a vöröskeresztes ünnepségen. Kemény szavakkal ostorozták azt a "jóképű, 26 év körüli fiatalembert", aki a munkásszállón elemelt egy százforintost - néhány liter bor árát - a társa szekrényéből. Bár mi mást lehetett várni tőle? "Könyve tarkállik a bejegyzésektől, mindegyik egy-egy állomást mutat vándorlásai útján." Hasonlóképp elítélték azokat a pletykálkodókat, akik szerelmi híreket közlő névtelen levelekkel bomlasztják a Gázművek kollektíváját.

A szerkesztők körkérdést is intéztek a dolgozókhoz. Arra voltak kíváncsiak, ki mit olvas a szabad idejében. Budai György esztergályos szinte mindent, Gunya Lajos viszont inkább ponyvaregényt. Megtért József főművezető a műszaki könyveket kedvelte, Horváth 7 Lajos kompresszorkezelő pedig elsősorban az újságokat. Aligha lehet véletlen, hogy ugyanebben a lapszámban a könyvújdonságoknak is szenteltek néhány sort: épp akkor jelentek meg Lenin legfontosabb levelei, Szabó Ervin válogatott írásai és Marcel Egretaud kötete az algériai nép nemzetté válásáról.

A lapból kiderül továbbá, hogy 1958 júniusának utolsó napjaiban nagyon sokat esett az eső. Azt azonban már csak az utókor tudja, hogy még két év volt hátra, míg az első földgázszállítmány megérkezett a fővárosba. És épp három évtizeddel később, 1988-ban fejeződött be a budapesti földgázprogram.