Kartársi levelezés
"Ne legyen többé senki tunya, rest, / Hogy megszépüljön újra Budapest. / Igaz ügy mellett mindig legyen ott / Házfelügyelő és házmegbízott! / Reakció, ha betörni akar: / Zárjátok be a kapukat hamar...!" - kiáltotta világgá 1947-es keltezésű versében Tuba Károly. A költemény, ez első pillantásra látszik, tökéletes korrajz. Van benne újjáépítés, igazság, éberség. De mi a csoda az a házmegbízott?
"A hatóságok végrehajtó közege" - adta meg a definíciót a Budapesti Házmegbízottak Központja által 1945-ben rendszeresített igazolvány. Közvetlenül az ostrom után, amikor a légóparancsnokok tisztje már okafogyottá vált, de a város még lakhatatlan volt, az újjászerveződő városi közigazgatás tisztségviselői rádöbbentek, hogy a hagyományos eszközökkel nem képesek helyreállítani a rendet. Szükség volt egy kiterjedt hálózatra, amelynek tagjai nem a háziurak alkalmazásában álltak, mint a házfelügyelők, viszont ugyanúgy tájékoztatást tudtak adni a házak állapotáról és a lakókról, és segíthettek a rendfenntartásban, az élelmiszer elosztásában és a helyreállításban. Ők lettek a házmegbízottak. Közülük kerültek ki a tömbmegbízottak, akik viszont kerületi testületekbe szerveződtek.
Igaz, hogy a megbízottakat posztjuk mentesítette a közmunka alól, de cserébe igen sok teher nyomta vállukat. Nézzük például azt a kisebb iratköteget, amelyet valahogy a bolhapiacra sodort az idő. Ebben a Ráday utcai házmegbízottak 1949-es feladatairól olvashatunk. Itt van például a Ráday utca 30. élelmiszerjegy-pótigénylése. Jól látható, hogy Regős Ottóné megbízottnak az igénylési íven pontosan fel kellett tüntetnie a lakások címét, a lakó nevét és foglalkozását, majd a jegy átvételét is láttamoztatnia kellett az igénylővel. (Bukta Sarolta egyetemi hallgatóval különösen sok volt a macera, mert ő a lisztet és zsírt önállóan szerezte be.) A lapot a tömbmegbízott is aláírta, az elöljáróság Bakáts téri épületében működő kerületi testület pedig lepecsételte.
A negyedik emeleten lakó Balgháéknak - derül ki a pótigénylésből - három kisgyerekük volt. Őket is érintette tehát az a november 7-én kelt körlevél, amelyben a ferencvárosi házmegbízotti testület elnöke, Pályi Ede és Bánthó László titkár arra szólította föl a tömbmegbízott kartársakat, hogy írják össze az 1944. január elseje és 1947. december 31. között született gyermekek adatait. A feladatot a kerületi tisztiorvostól kapták: kiderült ugyanis, hogy a kerületi gyerekek egy része nem részesült kötelező diftéria elleni oltásban.
Pályi és Bánthó kartársak azonban ennél kevésbé égető ügyekben is szívesen intéztek hivatalos körlevelet a tömbmegbízottakhoz. A Ráday utca és a Kinizsi utca által közrezárt tömb felelősének szeptember 15-én például a következő sorokat kézbesítette a posta: "Felkérjük arra, hogy a tömbjében található légópadokat bocsássák testületünk rendelkezésére. Az őszi vásár miatt a kerthelyiségünkben lévő Buchwald-székekre a fővárosnak szüksége van, és így elvitték, éppen ezért fordulunk a kartársakhoz segítségért". Ilyen kérésre aligha lehetett nemet mondani. Persze sem Pályi, sem Bánthó, sem a tömbmegbízott Domján kartárs nem tudhatta akkor, hogy az őszi vásár miatt egy jó darabig nem kéri el többé a Buchwald-székeket a főváros. 1949 után az ország vezetői úgy érezték ugyanis, hogy efféle rendezvényekre az állami iparnak és kereskedelemnek semmi szüksége. Legközelebb csak 1955-ben láttak neki - akkori nevén - a Budapesti Helyiipari Vásár megszervezésének.
Meglehet, a Buchwald-székek és a légópadok akkor ismét a figyelem középpontjába kerültek. A kartársak azonban már egy másik világban éltek. Az 1949. december 20-án kelt minisztertanácsi rendelet értelmében 1950. január elsején megszületett Nagy-Budapest, és fél évre rá, június 15-én megalakultak a kerületi tanácsok. A tömbmegbízottak helyére tanácstagok léptek, a házmegbízottak szerepét pedig idővel átvették a lakóbizottsági elnökök. Csak a házfelügyelők maradtak. Egy ideig még az államosított házakra is vigyáztak.
