Szabók a Hársfa utcában
1928-ban végre rámosolygott a szerencse a szabóiparosokra. Először is azért, mert az Egyesült Szabóiparosok Köre által hagyományosan megrendezett nyári mulatság abban az évben - "eső nem esés folytán" - nagyszerűen sikerült. A szabadtéri bál csúcspontja, mint rendesen, ezúttal is a szépségverseny volt. A díjakról Kraszner Lajos posztó- és bélésáru-kereskedő gondoskodott. A harmadik helyezettnek egy nagy üveg parfümöt, a másodiknak kettőt, az elsőnek pedig egy teniszaljra való szövetet ajánlott föl. Bizonyára a nyertes hölgy szépsége bűvölte el annyira, hogy végül - a Szabó Hírlap tudósítása szerint - "egy egész ruhára valót adott".
De két héttel később még lélekemelőbb ünnepségre gyűlt össze a szabótársadalom. Június 24-én a Hársfa utca 24. alatt felavatták ugyanis a Budapesti Szabóiparosok Hitel- és Termelő Szövetkezetének új székházát. A Szabó Hírlap 1928. július 8-án megjelent száma a friss házasok otthonalapításához hasonlította ezt a pillanatot. Tibor Samu főszerkesztő úgy fogalmazott: "ma szövetkezeti házaséletének 28-ik évében örömkönynyek között egymásra borulnak a családalapítók, akik 28 évvel ezelőtt albérleti szobában, gyertyafénynél rakták le szövetkezeti otthonunk alapjait; ma háromemeletes palotában, villanyfénynél és motorzúgás zenéje mellett a tisztes munka templomában tartják meg ezüstlakodalmukat".
A kitűnő havilapból az is megtudható, hogy a Rombach utcában, a Szabóiparosok Körének helyiségeiben volt az az albérlet, ahol a szövetkezet 1900 augusztusában megalakult. Százegy "derék, lelkes kisiparos" gyűlt össze Vikár Béla elnöklete alatt, akik már az első évben felvették a harcot a kartellárak ellen. A fővárosi altisztek egyenruhájának szállítására versenytársaiknál egyharmaddal olcsóbb árajánlatot tettek; nem csoda, hogy ezután a magyar királyi államvasutak szerződését is elnyerték, és mindkét munkát évtizedekre meg tudták tartani.
A jó gazdálkodásnak köszönhetően 1906-ban már arra is gondolhattak, hogy saját házat vásároljanak maguknak. 70 ezer koronás kölcsönért folyamodtak, így tudták megvenni az Erzsébet körút mellett, a Hársfa utcában álló egyemeletes épületet. A békés munkálkodást csak a világháború akasztotta meg. Az akkor már csaknem négyszáz tag egy része bevonult, így a szövetkezet arra kényszerült, hogy a hadiruhák készítésébe a családtagokat is bevonja. Munka viszont annyi volt, hogy még oktatóműhelyt is föl kellett állítani. A viszonylagos jólétnek meg is lett az eredménye: "egyetlen tagunk sem vett részt a kommün garázda munkájában" - emlékezett vissza ünnepi beszédében Bálint Menyhért elnök.
A ház szerencsére később is biztos vagyon maradt. A húszas évek végén, amikor a szervezet már 767 tagot tömörített, napirendre kerülhetett az épület kibővítése. Rados Jenő műépítész tervei alapján a szövetkezeti mozgalom egy másik élharcosa, az "Alapkő" építőipari szövetkezet végezte el a munkát.
Az avatóünnepségen az elnöki megnyitó után még tizenketten emelkedtek szólásra. Köszöntötte az egybegyűlteket többek között a főváros, az iparkamara, a parlament, az Iparosok Országos Központi Szövetkezete és számos szabószervezet képviselője - köztük a soraiba még nőket is befogadó Keresztény Szabók Szövetkezete küldötte -, de az alapító elnök hitvese, özvegy Vikár Béláné, családi elfoglaltságra hivatkozva csak levélben küldte el üdvözletét. Sorainak ismertetése után a szabók végre birtokba vehették az új székházat.
A Hársfa utca 24. alatti szövetkezeti épület irodái és műhelyei a második világháborút is átvészelték. Sőt a telefonkönyv tanúsága szerint még 1954-ben is a Budapesti Szabóiparosok Kisipari Szövetkezetének üzeme működött a házban. A hatvanas években azonban már semmi jele az itteni termelésnek. A szabóipar fellegvára, úgy tűnik, végleg szürke lakóházzá alakult. Ma is az, sőt szinte teljesen olyan, mint a háromnegyed évszázaddal ezelőtt készült fotón. Megvannak az erkélyrácsai és a vakolatdíszei; legfeljebb néhány konvektorfedő és egy csúf, utólag nyitott pincelejáró mutatja, hogy az utóbbi évtizedek nem múltak el változások nélkül.
És látják a kép bal szélén azt a gázlámpát? Ma már persze hiába is keresnék. De a Barcsay és Hársfa utca sarkán, a Madách Gimnázium téglafalában még mindig látni a helyet, ahonnan leszerelték.
