Abban viszont igencsak különbözött másoktól, hogy a jelek szerint minden alkalmazója a legmesszebbmenőkig meg volt vele elégedve. Gelléri Adolfné állami tanítónőhöz például 1908 júliusában állt be mindenesként: végigszolgálta nála a világháborút, a forradalom és a Tanácsköztársaság hónapjait, hogy aztán 1919. augusztus 2-án, a kommün bukásakor hagyja el a posztját. Egy évvel később tért csak vissza, újabb tíz hónapra. Gelléri Adolfné mindkét alkalommal a "minden tekintetben megfelelő" szolgálati bizonyítvánnyal bocsátotta útjára.

Holecz Etel hol egy évre, hol csak néhány hónapra hagyta abba a munkát. Gyanítom, felmondásai abból az okból fakadhattak, amelyet a cselédtörvény 51. paragrafusa így fogalmazott meg: jogos a felmondás, "ha a cseléd kimutatja, hogy jelenléte szüleinél a család fönntartására nélkülözhetetlenné vált". Ámde a pénzre is szüksége lehetett. Gellérinénél kezdetben 220 koronát keresett, 1921-ben 800-at, hogy aztán 60000-ért szegődjön át özvegy Perntz Emilné magánzóhoz a Török utcába. Az a 730 korona, amelyet még 1919-ben is a Magyar Királyi Postatakarék-pénztár betétkönyvében tartott, pillanatok alatt elveszítette az értékét. Bár a magánzónő is roppant elégedett volt Etel szolgálataival, ő 1925-ben néhány hónapra átigazolt Bächer Renée-hez a Maros utcába. Itt már mindenes szakácsnő volt, béréhez újabb nullát írtak. 1926. március 15-én, amikor felmondott, egy német nyelvű laudációval lett gazdagabb a könyve.

Holecz Etelnek csak másfél évvel később lett végre része az állandóságban. 1928. szeptember 10-én beállt Czakó Adolf műegyetemi tanárhoz, és ott is maradt teljes tizenegy évig. Ezalatt a tanár átköltözött az Attila körútról a Budafoki útra, Etel havibére pedig 40 pengőről 50 pengőre nőtt. Távozásakor Czakó Adolf példásan hozzáértőnek, hűségesnek, kötelességtudónak és megbízhatónak nevezte, és mindenkinek a legmelegebben ajánlotta őt.

Etel ötvennyolc éves volt ekkor, az újabb világháború első napjaiban. A pesti háziasszonyok mind többet hallottak a spórolás módjairól, a cseléd nélküli háztartásról és a modern gépek nyújtotta kényelemről. Néhány hónap múlva szegődött csak el Nagy Gáspár királyi ítélőtáblai bíróhoz, akinél havi 20 pengővel kellett beérnie. Bár mindössze fél évet szolgált ott, a bíró ügyesnek, szorgalmasnak, szolgálatkésznek és alkalmazkodónak találta. Ezután dr. Friedmann Lászlóné, egy sebészorvos neje következett, aki két éven át havi 30 pengőért, mindenesként alkalmazta. 1942 decemberében viszont rámosolygott a szerencse: Szirmay Béla királyi törvényszéki jegyző havi 70 pengőt fizetett neki, és a cselédkönyvébe az igazán jól hangzó "házvezetőnő" megnevezés került.

Ez a búcsú se volt könnyebb a többinél. Szirmay Béláné a következőket írta Etelről a cselédkönyvbe: "Becsületes, szorgalmas, odaadó és minden tekintetben a legmegbízhatóbb. Legnagyobb sajnálatunkra a helyzet hozta körülmények folytán saját kérelmére távozott." 1944. szeptember 5-ét írták akkor. Mégpedig Kassán. Etel akkor már elmúlt hatvanhárom éves. További sorsáról semmit sem tudunk.