Amilyen magas árakkal dolgozott a Bachruch A. utóda Rt., a jelek szerint olyan takarékos volt. 1927 karácsonyán legalábbis még a tízes években készült reklámkártyájukat használták. Azt a kis kartonlapot, amelyen a Váci utca 4. alatti raktár címe és telefonszáma mellett a Királyi Pál utca 13.-ban lévő ezüstárugyár látképét is elhelyezték. A műhelyépület hatalmas városi palotának látszik ezen a rajzon, három emelete mellett eltörpülnek a Vámház körút házai, előtte pedig kész promenád nyílik a temérdek járókelő, konflis, automobil és villamos számára.

Bachruch A. császári és királyi udvari és kamarai szállító ezüstárugyára persze sosem volt ilyen óriási. Az azonban tény, hogy a cég a legtekintélyesebbek közé tartozott Pesten. A műhelyben "ezüst evőeszközök, tányérok, tálak, terítési cikkek, ezüst dísztárgyak és versenydíjtárgyak" készültek, de 1896-ban, a honfoglalás millenniumán őtőlük került ki az a csaknem húsz kiló ezüstből formált Szent István-herma is, amely ma a kalocsai kincstár egyik büszkesége. Kezdetben "en gros és en detail" a Királyi Pál utcai ház földszintjén szolgálták ki a vásárlókat, majd megnyitották a Váci utca északi végén, a 2. szám alatti üzletüket, ahol az ezüstnemű mellett már különféle ékszereket is árusítottak. (Régi hagyomány volt ez ebben az épületben, hiszen az első itteni ékszerüzletet még 1841-ben rendezte be Svoboda János órásmester.)

Minderre azonban alighanem csak 1923, a Bachruch A. utóda Rt. megalakulása után került sor. Ekkor a cég tiszta lapot nyitott: megvált a Királyi Pál utcai üzemtől, és a Fővárosi Pedagógiai Intézet háta mögött rendezett be új gyárat. A Thék Endre utcai műhely hármat is elfoglalt a szűk józsefvárosi telkekből. Bachruchnál dolgozni minden bizonnyal jó iskola lehetett az ezüst- és aranyműves tanoncok számára. Erre következtethetünk legalábbis abból, hogy az 1932-es kiadású A magyar ipar almanachjában felsorolt mesterek közül ketten is fontosnak tartották megjegyezni önéletrajzukban, hogy dolgoztak a cégnél: Gerhardt Manó Síp utcai ezüstműves Bachruchék művezetője volt korábban, Streicher Károly műötvös pedig segédkorában végigjárta a Sakudó-, Bachruch-, Schiller-, Kulcsár- és Kissling-műhelyeket.

Józsefváros - a Pénzverdét nem számítva - egyetlen nemesfémipari üzeme persze már rég a múlté. A Thék Endre utcát ma Leonardo da Vincinek hívják, a 6-8-10. szám alatt pedig sokemeletes, barna betonházak emelkednek. A Királyi Pál utcai régi gyárépületet is hiába keressük. A rendkívül szűk utca 13. számú telkén, beékelődve a reklámrajzon is látható klasszicista épület és egy impozáns bérház közé, a harmincas években épült modern lakóház - megjegyzem: egészen keskeny - homlokzata látható.

A Bachruch A. cég azonban mégsem múlt el nyomtalanul a város életéből. Emlékeztetnek rá például a háromszögbe rendezett BAA betűk az ezüst étkészleteken. Arról nem is beszélve, hogy az ötvenes évek telefonkönyvei a tanúk rá: a köznyelvben csak Óra-Ékszernek emlegetett Óra- és Ékszer-nagykereskedelmi Vállalat irodaegyüttese, arany-, nagyezüst- és kisezüstraktára, valamint mintaterme nem máshol, mint éppen a Váci utca 2.-ben kapott helyet.